Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
2 MAGYAR HÍRLAP 1906. márczius 15. és elmúlt márcziusok nem eleget érő-értékek mar, s jelentőségük főképp abban a figyelmeztetésben nagy, hogy a már- cziusnak mérj csak cl kell következnie, a szabadságot még csak megszerezni és kiküzdeni kell, mert rabság azoknak a sorsa, akik elmulasztják lenni is olyan szabadok, aminőknek vélik magukat. Ez a nyomorúságokkal reánk virradt márczius arra az egyre jó, hogy megtanítson bennünket a márcziusok igazi természetére : hogtv azokat örökölni és átörökíteni nem lehet; s amely nemzedék nem küzdötte ki a maga márcziusát, annál nagyobb mulasztást követett el, mert fegyvertelen kézzel löki az uj nemzedéket az elkerülhetetlen küzdelembe, hogy ő meg a maga márcziusát vívja ki. A válság. <— 'A Magyar Hírlap tudósitójáiól. —A mai minisztertánácsot, hír szerint, & választások kérdése is foglalkoztatja. Talán már ma eldől a kérdés, amely a kormányt az utóbbi időben állandóan foglalkoztatja, hogy az 1848. IV. törvényczikk 5. szakaszában előirt három hónapi határidőn belül összehivják-e az országgyűlést. Az országgyűlést tudvalevőleg február 19-én oszlatták fel s igy a három hónapi terminus május 19-én jár le. Ha a kormány respektálja a törvény rendelkezését, az uj országgyűlésnek május 19-én kell összeülnie. Ebből a végső határidőből lehet a választások kiirásának utolsó terminusát megállapítani. Az 1874-iki választási törvény ugyanis ugv rendelkezik az általános választásokról, hogy a választásokat hirdető belügyminiszteri rendelet közzétételétől a választások utolsó napjáig harminez napi, innen az országgyűlés összeüléséig tiz napi idő legyen. Ha tehát május 19-töl visszafelé számítjuk ezt a negyven napot, április küenczedike az utolsó határnap, amelyen a választások elrendeléséről szóló belügyminiszteri rendeletnek a hivatalos lapban meg kell jelennie. Sokan április tizenegyedikét említik, mint utolsó terminust azon az alapou, kecskeszakáll nélkül feltüntetni! De hát akkor miért van kard a szobor alakján? Hiszen Petőfi csak a forradalom időszakában járt karddal, amikor már s&akállt nem viselt! Petőfi és atyám elmaradhatlanok voltak egymástól. Eokon-elvek és érzelmek fűzték őket egymáshoz a legszorosabban évek óta. — Erősen demokratikus, köztársasági érzelmüek lévén, rajongásuk a szabadságért, a népjogért, a haza függetlenségéért, mint, általában minden nemesebb eszméért s ezek képviselőiért, megismerkedésük per- ezétől fogva, egyenlő mértékben nyilvánult. Épp oly csodálattal voltak eltelve mindketten a franczia és angol forradalom nagy alakjai, mint az amerikai és lengyel szabadsághősök iránt. — Mig Shaksperet és Moliéret bálványozták, egyaránt buzdultak nemzetünk jelesbjei: Kazinczy, Kisfaludy, Berzsenyi, Kölcsey, Bajza, Garai, Vörösmarty, Tompa, és Arany dicsőítésére. — Kossuthot imádták, Bemet istenítették. Mi volt természetesebb, mint hogy a szabadság fényes napja őket találta ^ leg- éberebben s első sugara az ö keblükről lóvéit vissza legforróbban. A közügy, mely most minden hazafit cselekvésre ösztönzött, nekik sem engedett nyugalmat. — Olykor egész nap sem volt érkezésük családjaik körében időzni s legfeljebb egy-egy pillanatra jöttek haza, hogy a fontosabb eseményekről értesítsenek bennünket, kik örömtől-vágytól égve vártunk hogy február huszonnyolez napból állván, háromszor harminez napot számítanak s igy az országgyűlés egybeiilésének végső határidejét május 21-re teszik. De itt az a helyes számítás, mely a naptár szerinti három hónapot vesz fel s igy május 19-re állapítja meg a záros határidőt. Tegnap hirt adtunk arról, hogy egy forrásunk szerint már május 7-ro tervezik az országgyűlés egybeülését. Ha ez a terv valósulna meg. akkor már márczius 28-án közölné a hivatalos lap a belügyminiszteri rendeletet De ismételjük: a kormány, értesülésünk szerint, csak most dönti el, hogy a három hónapon belül egyáltalában összehivják-e az országgyűlést. Azt beszélik, hogy Fejérváry Géza bárót ebben az ügyben holnapra várják "Pécsbe.-#■ A fentiekben előadtuk, hogy a kormányt élénken foglalkoztatja a választások dolga. Az a nyilatkozat, amelyet Fejérváry Géza báró egy tegnap nála járt küldöttség előtt tett, mindenképp alkalmas arra, hogy a választásokat jósló híreket letörje. Azt mondta Fejérváry báró, hogy élete alkonyán feladatának tekinti az állam rendjének helyreállítását, az állam tekintélyének megerősítését. És hozzátette Fejérváry azt is, hogy „ha helyreáll a közrend és megszűnik az anarkia“, akkor fáradt és öreg ember létére szívesen fogja a helyét elhagyni. Ez az „akkor1“ nem sok reménységgel biztat a választásokhoz fűzött remények dolgában. Mert a kormány bizonyára nem tekinti ezt a fenti mondatban újra bejelentett harezot befejezettnek, amíg a törvény- hatóságok ellenállnak. Addig tehát Becsben nem is foglalkoznak a kibontakozás kérdésével. Szóval, visszazökkentek abba a circulus vitiosusba, mely eddig is összezavarta az „előbb“ és „idóbb“ fogalmait. Pedig, ha az utóbbira hagyott kibontakozással kezdenek, akkor feleslegessé válnék ez az országot súlyosan károsító és a hadsereget, állami tekintélyünket gyengítő „előbb“, aminek a fogalmába a parlament nélkül való kormányzás esik bele. Az olyan választások, melyekkel párreájuk — olykor késő estig — az atyám, vagy a Petőfi lakásán, mely a szomszédunkban volt. — Előadásaik a történtekről, a legcsillogóbb kilátásokról, uj szárnyakat adtak lelkesedésüknek s édes reményben és boldogságban ringattak nap-nap után mindnyájunkat. Hasonlóan exaltálva s épp oly nemzeti díszben, kardosán jártak-keltek társaságukban legtöbbször: a hővérii Peresei Mór, a lángoló keblű, athléta termetű Degré, az idealista Jókai, a fanatikus, de csöndes vérmérsékletű Irányi s a rajongó lelkű, költői ihlettségü Vasvári. Ez ntóbbi különösen nagy hatást gyakorolt a polgárságra nyilvános beszédeivel, legtöbbször a népgyüléseken, melyeknek állandó szónoka volt. Daliás termete, benső erejű hangja, ügyszeretettől áthatott érvei, költői képekben gazdag rögtönzései: általános rokon- szenvet, mébr és mardandó benyomást keltettek személye iránt mindenütt, hol megjelent. — Mindegyikük szent hevülettel, szive-lelke legjobb erejével áldozott az oltáron, melynek tüze minden időkre kiható fényt árasztott. Petőfi, a szabadság diadalának első pacsirtájaként, fénnkölt lekesedéssel zengte el „Talpra magyar1 ‘-ját a „hatvani“, — akkor zabad sajtó“, — ma már a „Kossuth Lajos“-utczai nyomda épülete előtt, — s a körülte csoportosult néptömeg az elra gadtatás legmagasabb fokán harsogta utána a versszakok refrainjét: huzamosan a mostani rendszer folyik tovább, igazán nem szolgálhat más czélt, mint a törvényes három hónap betartását. És ma még ez sem bizonyos. * Éppen az a helyzetkép, amelyet a kor. many köréből eredő nyilatkozatok rajzolnak meg, hamar tette semmivé az ellenőrizhetetlen választási hírekhez fűzött vérmes várakozást. A vénnesség különben sem hódított szélesebb körben. Most már baloldali körökben azt beszélik, vagy helyesebben szólva, kombinálják, hogy ha összehívják az országgyűlést, amit már alig hisznek, akkor még a megalakulás előtt feloszlatják, hogy össze se ülhessen. Mert a február 19-iki jelenetek megismétlődését kerülni akarják. Ezek a következtetések igazán csak találgatáson épülhetnek fel. Hiszen fentebb érintettük, hogy a kormány minden jel szerint még maga is csak most foglalkozik a választások elrendelésének vagy elodázásának kérdésével. Mivel azonban ezek a kérdések élénken foglalkoztatják a politikai világot, vegyük szemügyre, hogy milyen alapja lehet ezeknek a kombiná- czióknak. A múlt év februárjában más formában szintén felmerült az az aggodalom, hogy az országgyűlés munkájának tényleges megkezdését a kormány valamely formában megakadályozza, vagy el fogja odáztatni. Akkor az volt a terv, hogy ha a lemondott Tisza-kormányt felváltó uj kabinet az országgyűlés összeillésének napjáig, február 17-ig, meg nem alakul, elhalasztják az országgyűlés megnyitását és igy a megalakulását. Akkor csaknem egyértelmű volt a magyar politikai és jogász- világban az a felfogás, hogy a már összehívott országgyűlés megnyitását a korona\ ■nem halaszthatja cl. Ez a felfogás győzött, az országgyűlés megnyitását nem halaszt tóttá el a király, hanem trónbeszéd helyett királyi leirattal a kitűzött napon megnyitotta az országgyűlést. Az a kérdés, melyet politikai körökben most azért vetnek fel, mert nyilvánvaló, hogy az esetleg összehivandó uj országgyü— „A magyarok istenére esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!“ Atyám éppoly lelkesedéssel szavalta e költeményt város- és országszerte. Egressy Béni pedig még aznap dallamot szerzett hozzá, melyet nyomban az ifjúság vett ajkaira, majd az összes polgárság dalolta mindenfelé. — Ez volt a „Talpra magyar“ első, legnépszerűbb dafLma az országban. Bár később, többen kedvet kaptak a nagyhírű költemény dallamositásáía s elsőbbségüket még ma is vitatják. De ezeket a nép nem vette át s az Egressy Béni szerzeményét dalolta továbbra is. A Nemzeti Színház. A honfiúi lelkesedés nyilvánulásának egyik fö-fókusa volt a Nemzeti- Színház villauyos légköre. A napi események fölötti örömét a főváros többnyire itt dokumentálta, itt fejezte be. A szabadsajtó ünnepén „Bánk bán“ előadását, a második felvonás után, a közönség kivánatára, abba kellett hagyni s „Petur“ képviselőjétől: atyámtól általánosan azt követelték, hogy a „Talpra magyar“-t szavalja el, — melyet :u.tún mindenki állva hallgatott s a versszakok két végsorát falrengetőn zúgta utána. — Az előadás ezzel véget ért. A börtönéből kiszabadult Táncsicsát szintén a Nemzeti Színházba hozta vállain
