Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
Ián kétségbeesett kitörés, amely Kaczagva siratja meg az ember reménységnélküli szerelmét. Mintha a földtől akart volna szabadulni az ember, mintha a repülés a világ fölötti abszolút uralmát jelentette volna, — úgy kívánta, úgy akarta. És azt képzelte, hogy a repülése közben Petöfiné „testvéri szózatai [Irta: Váradi Antal, (Utánnyomás tilos.) Abban a csodálatos időben, mikor a költő szerint „hőssé lett a gyermek“ — lángok csaptak ld a poéta-szivekből s elárasztották az országot A kor és a költő egymásra hatnak és egymást egészítik ki. Ha Petőfi nem olyan forrongó időkben él: harczi dalai visszhangta- lanul pendülnek el, vagy meg sem irja azokat. Talán meg sem születik a Talpra magyar... Viszont a honvédeknek kiosztott harczi dalok ezer ellenség halálát jelentették. Es ebben a legendás időben minden asszony csodálatos példáit adja a honleányi buzgóságnak. Százezrekre megy a nők által összegyűjtött pénz, sebkötő, ruha és egyéb segítség a honvédeknek. Az akkori lapok hasábjai nem győzik nyugtatványozni a beérkezett adományokat és köszönni a lelkes asszonyoknak, lányoknak a munkás szerzést, gyűjtést és részvételt az ország dolgában. Hogyan maradhatott volna valaki hátra, mikor Isten után a hazája volt a szentsége minden magyar háznak ? . . . És mint a világítótorony a viharban, áll a vészek közepette mennydörgő szavával Petőíi. Az ő dala legmesszebb hallszik, az ő kiáltása mintha megremegtetné a haragos eget magát Lüké lángoló darabjait dobálja széjjel a hazában és vértanusága pecsétjét nyomja dalaira. Elvégeztetett. UíiiVi 1 itrf Vtuvvii ^VU‘VUV1V CU U IUUU akarásoknak,a násza. A semmitől vissza nem riadó. És a nagy méréseknek az ideje, amelyből kivillannak a halállal játszó hősök alakjai. Csodálatos a bátorságnak, az elkeseredett vakmerésnek az a láza, amely a repülés problémájának Hogy maradhatna mögötte az, akihez minden érzésével ragaszkodik, akiben megtalálta lelke jobb felét? Szendrei Julia, a százezrektől irigyelt asszony méltónak mutatkozik férjéhez a vihar rémes napjaiban. Ott áll mellette és viszhangja az ő énekének. Imé, közlöm egy szózatát, mely mint kortörténeti emlék, de mint a Petőfi-relikviák egyike is megérdemli a figyelmet s mely elkallódnék a feledés éjjelében, ha minduntalan nem ujita- nók fel s nem figyelmeztetnők rá hazánk ifjúságát. A „Szózat“ a Hivatalos Közlöny 1849-iki 74-ik számában jelent meg és április nyolcza- díki dátumot visel. Czime: „Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez.“ „Hazám hölgyei! Testvéreim! Rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk. És ha a közelgő elhatározó perczben megóv bennünket a magyarok istene az elcsüg- gedéstől, azt ezereknek örömrivalgása fogja követni, amellett tudatja a világgal, hogy közös egyetértéssel harczoló népünknek sikerült szabadságát kivívnia. Drága árt kell bár adnunk, életet és vért áldoznunk érette, de ha végre győzünk: győzelmünk nagyszerűsége sokkal fogja felülmúlni szenvedéseink nagyságát. De hogy ez lehetséges legyen, hogy ezt mielőbb elérhessük, ehhez mindnyájunknak közremun- kálása megkivántatik. Igen, mi nők is, kik ha nem harczolhaíunk a csatatéren, annál többet uwfej'vt/UWÍVf mint itoöuv>a ucunj dKlKÜGK már csak tökéletesíteni kell a moton> kon, hogy csakugyan repülni tudjon az ember. Az eredmények pedig, amiket eddig elértek, máris csodálatosak és sok nagyszerűséget a méhükben hordók. A legtehetünk saját körünkben, mi is szilárd lélekkel tudjunk most nélkülözni mindent, minek föláldozásával a közös erőt szaporíthatjuk; családunkat, vagyonúnkat tudjuk önként hozzátenni a nagy árhoz, mellyel hazánknak szabadsága kiván. Elég sokáig maradtunk érzéketlenek hazánk szenvedései iránt. Elég soká mellőztük honleányi kötelességeinket, most már kétszeresen kell leróni tartozásunkat. Bűnhődnünk kell az elveszett múltért s méltókká tenni magunkat a jövőre ! Nyújtsunk segédkezet lelkes honfiainknak, kik megvetve a halált, békével tűrve minden nélkülözéseket, őseinkhez méltőlag: lélekben véres boszuval szabadságunk ellenei iránt s kezökben öldöklő fegyverrel léptek ki sikra megszerezni honunknak a szabadságot, mi neki szükségesebb, mint nekünk a lég, hogy élhessünk s a virágnak a napsugár, hogy virágozhassák 1 S e nagy czél kivívására szükség van mindnyájunkra, mindazon áldozatokra, melyekre képesek vagyunk! S ezt nem szabad most egy pillanatra sem felednünk, lelkiismeretesen kell teljesítenünk a legcsekélyebb részletekig, mert csak így teremthetjük össze a megkívánt egészet. Ha valaha: úgy bizonynva! most van azon kor, midőn női kezek és női lelkek használhatnak a hazának. S nem dicső eszme-e ez ? Használhatni hazánknak, a szép, dicső Magyarországnak ! ? . . . TI sokan, kik már elvesztettétek min- denteket, kik nem birtok egyébbel szenvedés-
