Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
114 séged van, fogod tudni, hogy egy szép holdas éjben igen sok látnivaló van. Egy ilyen éjt már rég vágytam átvirrasztani, de időm sohasem volt hozzá, most azonban e hosszú várakozásban és az ég e folytonos szemléletében , tudnillik , hogy a várvavárt égi test még mindig nem érkezett meg, elég időm volt egy tavaszi éj életfolyamát kitanulni. A miket én itt az én kedves cziczámnak elmondottam, valóban oly igazak, hogy nem látom át, mért ne közölhetném azokat egy még kedvesebb embertársammal is, ha e lapok történetesen kezébe jőnének. Atkos sorsom ma erőszakosan az ablakhoz kötött, tekintetemnek mindvégig kün kelle tévelyegni, 8 bár mennyire nevetséges legyen is állításom , erősen hiszem, hogy helyemben mindenki ezt teszi, ha előbb oly dolgokat ér meg, mily eket én. Az idő hosszú és unalmas volt. Már régen visszatértem szobámba, az egyhangú esti zaj fáradtan hangzott fel az utczákról, a hold már fölkelt, s átellenem- ben,két nagy kémény között helyet foglalva, ablakaimra szelíden leköszöntött. Az éj növekvő árnyával lassankint minden elhalt, egyegy elkésett ember léptei hangzottak még itt-ott, azután beállott azon idő, mit a bölcsek, költők és macskák legjobban szeretnek, — a csend. (Az én négylábú barátomnak nem rósz ízlése van, hogy ezt az időt választja sétautra.) A hold végkép feloldva magát a háztetőktől, magasan állott az égen, fénye mindenütt szerte áradt, a felhőket megezüstözé, s a hova csak sugá- rit küldé, bádogtetökön, villámvezetőkön, templomkereszteken ezer meg ezer szikrákban ragyogott szerte. A roppant városon, melynek házaiban százezer szív pihente fáradalmait, finom ezüst köd terjengett, mely alól egyetlen egy aranypont látszott csak ki-kicsillámlani, egy égő lámpa, mely mellett egy szegény mosónő virrasztott kisded padlásszobájában, holt gyermeke fölött. Bármily szépnek látszott is mindez, az órák egyre hosszabbak lőnek; a kémények árnyékai rég megváltoztatták helyeiket, a hold az ég ivének másik lehajló oldalán úszott, már minden a legmélyebb csendbe látszott elmerülve lenni — csak én, s ama lámpa virasztottunk. A mire azonban vártam, nem jelent meg. Kétszer ment végig a czicza a háztetőn, a nélkül, hogy hozzám eljött volna. Alattam a város, a holdfény bűvös világában fürödve, mélyen szunyadott, az ég is mindvégig meg- tartá, a keresett helyen, előbbi egyforma fényét. Tovább vártam. Úgy tetszett, mintha minden pillanatban mélyebb lenne a csend. A hold szemlátomást telt, a távol úszó bárányfelhők egymásután gyultak ki, sőt a nyugat felé messzire benyúló felhőtömegeket is, melyek kevéssel előbb tán Amerika napjában ragyogtak, fokonkint növekvő hala- vány fény folyta át, mintha mozognának. Két órát ütött, s a kandúr jött. Ez éjszakán mintha őt is jelentékenyebbnek tekintettem volna, a fenebb leirt beszélgetés ekkor kezdődött közöttünk. E csöndes társalgás nem tarthatott azonban sokáig, csakhamar beleuntunk mindaketten, s visszatértünk előbbi foglalkozásainkhoz, ő félbeszakadt vándorlásait , én pedig egyhangú, alaktalan ábrándozásimat folytatám. A virrasztó özvegy lámpája olykor-olykor kialudni látszott, hittem, hogy nemsokára egészen más fény fog helyette kigyulni, miről a keleten szürkülni kezdő ég eléggé meggyőzött. A lég is, mely eddig melegen, halottnyugalommal feküdt a városon, mozogni kezdett, arczomat hűvösen érzém általa megérintetni, s a patakok csörgése mintha tisztábban, üdébben hangzott volna le a hegyekről. E pillanatban az ég egy tisztább pontján, melyet két egymástól szétszakadt felhő képezett, mintha egy sötét karikát láttam volna csöndesen föllebegni. — Látcsövem után kaptam, s azt hirtelen arrafelé igazítám. Felhők, csillagok, az ég fénye csodásán ragyogtak körűié, de mindez kévéssé érdekelt most engem, a helyett aggodalmasan irány- zám ide-oda csövemet, inig végre egy nagj fekete golyóban akadtam fen, mit nem i: bocsátók többé szem elől. Tehát csakugyan való! első gyanúm tel jesült. A halványfehér hajnali ég irányában mely csak most kezdett némileg sárguln meglehetős nagyságú sötét golyó emelkt dett föl, — alatta láthatlan fonalakon füge ve, s mint az üvegen kivenni lehetett, inogv és reszketve, egy parányi csónak, mely nei nagyobb egy gonodlatj élnél, s oly anform mint egy meggörbített kártyalap, benr
