Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

szülő gyermekét az egész országban elhelyezni. (Folytonos zaj a baloldalon.)

Elnök (csenget) : Csendet kérek !

Hock János: T. ház! Sohasem felejtem el azt, hogy mikor évekkel ezelőtt a békekongresz- szus érdekében Amerikában jártunk és ott iparkodtam, a mennyire rövid idő alatt át lehet nézni a közoktatási viszonyokat, megnézni, hogyan tud ez a hatalmas, életerős állam egy olyan munkáshadsereget teremteni, mozgósitani, a melylyel az ő kereskedelmi vállalkozásait, gazdasági életét állandóan vezetni, felvirágoztatni tudja és rövid évtized alatt úgyszólván kiragadja Európa kezéből a gazdasági élet vezetését és versenytársává lesz száz éves iparral biró nagy nemzeteknek. Mikor kérdezősködtem az iránt, hogy vajjón a nevelésben van-e az ok, azt felelték : nem uram, nem, hanem a Mac Kinley, Bili-ben. Mig mi fel nem állítottuk önálló vámterületünket és gazdaságilag el'nem különültünk Európától, nem volt ivparunk, nem volt kereskedelmünk; tessék megnézni, hogy mióta ez a dolog megtörtént, azóta Amerika rohamosan fejlődik, tiz év alatt gyáraink száma körülbelül 1000 vagy 1500%-kal emelkedett, mert gazdasági életet tudtunk a vámvédelemmel önmagunknak teremteni. (Mozgás a baloldalon.) Bocsánatot kérek, ha keretet nem adunk, mozgási szabadságot és a képességek érvényességére tért nem nyújtunk a gyakorlati irányban képzett növendékeknek, akkor hiába nevelünk szakképzéssel, vagy bármilyen iskolákkal is, addig mi ebben az államban boldogulni nem tudunk és gyermekeinket nem tudjuk helyesen elhelyezni.

Nekem az a meggyőződésem, hogy a polgári iskolának egész rendszere csonka most, és ezért nem tud teljes erővel hatni. Ezt a polgári iskolát csakugyan ki kell egészíteni hétosztályu iskolává, a mi általános kívánság is, hogy ezáltal betetőz- tessék a polgári elemnek nevelése. De el kell szigorúan választani nemcsak a tananyagnak megválasztásában, de a módszerben is a gimnáziumoktól. Nekünk hajdanában Berzeviczy államtitkár ur nagy diadallal hirdette, hogy sikerült neki az áthidaló módot megtalálni a gimnáziumok és a polgári iskolák között, hogy zökkenés nélkül léphessen át az ifjú a polgári iskolákból esetleg bármely középiskolába. A ház ezt a kijelentést megtapsolta. Ez volt a legszerencsétlenebb taps a világon, a mit talán államférfiu megérhetett, mert ez volt az a lesújtó kritika, a melylyel az ő dilettantizmusát ez a ház itt megjutalmazta. Az volt a czélja, hogy hogyan mehessen át az ifjú egy külön irányú és külön czéllal felállított iskolába a latin nyelvnek fakultativ tanulása, a latin nyelv kiegészítése és vizsgák letevése által zökkenés nélkül a polgáriba. Ez a rendszer a tananyagot majdnem egyformán osztja be és még arra is utasításokat adott, hogy a módszeres előadásban, vagyis a tananyag szempontjából, felfogásban teljesen iparkodjanak a polgári iskolák is a gimnáziális állapotokhoz simulni. Ez a legnagyobb szerencsétlenség, a mely a helyett, hogy kettéválasztotta volna ezeket az iskolákat, egyesítette s lett nekünk hároni úgyszólván kvalifikáezionális fabrikánk.

Egyik a gimnázium, a másik a reáliskola, a harmadik a polgári iskola, a melyek egymással versenyezve öntötték az abiturienseket és oly társadalmi osztályt neveltek, a melyet a francziák déclassé-nak neveznek. A melynek teljes jogosultsága van az élethez, de a melynek tagjai elhelyezést hiába keresnek az egyes hivatalokban, mint irno- kik, dijnokok és ebben a tekintetben túltermeléssel találkoztunk a félig képzett vagy csonkán képzett középiskolai hallgatókban. Ehhez még hozzájárult, hogy évtizedeken keresztül a gimnáziumaink sok helyen csonka gimnáziumok voltak. Nem is hiszi a t. ház, mily kárt okozott ez a nemzeti életnek ? Azokban a kisebb városokban, a melyekben 4—6 osztályú gimnázium volt, a szegényebb ember könnyen hozzáférhetvén, gyermekét hat osztályig felnevelte, tovább aztán nem tudta. Ez a gyermek az ipari pályára nem ment többé, félbemaradtJexisztenczia lett, (Igaz! ügy van!) és járt az a gyermek házról-házra könyö-- rögve, hogy valami módot adjanak neki, mert az élethez neki is joga van. Életigényeket nevelt bele az iskola, de életfeltételeket nyújtani nekik nem tudtunk. Ezek azok, a kik a társadalom nyugalmát, békéjét fenyegetik, mert ezek a szerencsétlen egyének nem tudván kellően elhelyezkedni, oda állnak a demagógia élére és boldogulnak lázitással és az anarchia szitásával. (Úgy van!)

Az a szerencsétlenség, hogy csaknem minden intézetünk ennyire elfajult. Ha a legpraktikusabb, vagy a leghumánusabb intézetet vesszük is, a melyben csakugyan egy emberbaráti gondolat érvényesül, akkor is ugyanezt látjuk.

Nézzük például a tanitónőképzést. Magyar- országon évtizedeken keresztül óriási harcz folyt abban az érdekben, hogy a nők társadalmi exisz- tencziája és boldogulása lehetőleg megkönnyittes- sék és egymásután állították fel a tanitónőképző- intézeteket. A felekezetek is rávetették magukat, az állam is, a községek is. Nagyobb veszedelem a női osztályt nem érhette, mint ezen intézetek el- szapdritása. öntik magukból a diplomás exiszten- cziákat, ezer meg ezer számra jelentkeznek ezek és keresnek elhelyezést és sem a miniszter, sem a képviselőház nem bir a jelentkezők igényeivel. (Mozgás.) Ugyannyira, hogy mindnyátan ismerjük azt a közönséges felszólítást: Uram, önnek csak egy szavába kerül . . . (Mozgás és derültség). Hiába megyünk száz szóval is az államtitkár úrhoz, a miniszter úrhoz. Benyújtjuk a legkitünőb bizonyítványokat, hiába igazoljuk, hogy minő szegény az a nő, hogy társasdalmi állásánál, szocziá- lis helyzeténél fogva mennyire rászorul arra az állásra, de a miniszter nem tudja elhelyezni.

Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Van tiz olyan, minden állásra.

Hock János: A miniszter nem teheti azt, a mit a római vezér, hogy a földre dobbant és Varrustól ligiókat követel, a miniszter hiába dobbant a földre, nem tud iskolákat teremteni, a hol

Képviselőház 1908. évi május hő Hí.