Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
Képviselőház 1908. évi május hő 12. 17 csönös megértésre, a testvéries egyetértésre, ezt pedig ilyen eszközökkel nem mozdíthatjuk elő. Egy klasszikus esetet hozok fel önöknek ebben a kérdésben. Mikor Szegeden szenvedtünk... (Élénk derültség). Fenyesi Soma: Láttam azt a szenvedést! Szemtanúja voltam. Lukács László: ...egy belga turista, vagy publicista is megfordult Szegeden. Meglátogatta az ottani államfoglyokat. Szerencsétlenségemre — beteg lehettem, vagy valami más elfoglaltságom volt — én nem találkozhattam vele, de ott volt egy osztályon velem Darvas Imre nevezetű jeles hazánkfia, Bihar vármegyéből, aki a belgával elbeszélgetett. Az illető úri ember később Páz- mándy Dénessel jött összeköttetésbe és ennek is leírta az ottani helyzetet. Pázmándy Dénes, a jeles politikus és publiczista, foglalkozott ezzel a kérdéssel, mert már a külföldön is megirták, hogy bizony nem nagyon kényelmes a mi életünk a szegedi államfogházban, mert az többé már nem custodia honesta, a minek a törvény kvalifikálta az államfogházat. (Mozgás half elől.) Elég az hozzá, igenis, hogy mi ott szenvedéseknek voltunk kitéve. Az »Indépendence Belge«-ben egyszer csak megjelent egy információ, a mely leírta, hogy ime milyen rossz bánásmódban részesülnek az államfoglyok Szegeden. Pázmándy Dénes erre nyomban fogta magát és irt egy helyreigazító czikket, elmondván abban, hogy ilyen és ilyen fényesek ott az állapotok; hogy Muszkaországban igy meg úgy verik vasra a rabokat; hogy Erancziaországban kisebb ezüst vagy acéllánczal kötik össze a kezeiket, mi pedig, ott a custodia honestában lévő tisztelt államfoglyok epikureusi életet élünk. Ezt olvasta Darvas Imre t. hazánkfia és borzasztóan felindult rajta, hogy hogyan lehetséges az, hogy mig majd megőrülünk a szenvedések folytán abban az államfogházban, addig az Indépendence Beige ilyen eldorádói életet fest az ottani állapotokról. Darvas Imre honfitársam hozzálátott és leírta az ottani életet, a hogy folyt reggeltől estig; a reggeli kinyitástól az esti becsukásig; megírta, hogy csak egyórányi szabad időnk van; hogy hogyan megy ott a szobatisztogatás; milyen czugoknak vagyunk kitéve stb. (Derültség.) De hiszen természetes, hogy nem téli palota az államfogház és hogy ott igenis szenvedni kell, ugyebár. De nem arról van szó, hogy magyar nemzeti érdekből, mint Pázmándy Dénes mondotta, a magyar államot a kultúra nem tudom micsoda magaslatán állónak tüntessük fel az által, hogy reámutatunk : ime az államfoglyoknak is milyen életet biztosit, hanem arról, hogy azt, a ki mint Darvas Imre fogoly társam leirja milyen szenvedéseknek vagyunk ott kitéve, úgy állítják oda, mint a ki a magyar állam, a magyar nemzet becsületét és reputációját sérti. Megtámadták azután Darvas Imre honfitársamat és miután kiszabadult háromhavi szenvedés után, formaliter arra kény szeri tették, hogy dezavuálja az ő megirt czikkeit. Ezt ő megmondotta nekem. (Mozgás és zaj half elöl.) Méltóztatik tehát látni, hogy a legkomolyabb állampolitikai kérdésekbe, úgy mint az ilyen efemer kérdésekbe is minden ember a maga tetszése szerint belevegyiti a maga politikai meggyőződését. Hiszen az állam, a népek élete nyilvános; nem lehet azt ma megszorítani. Nem lehet az, hogy ha pl. az erzsébetfalvi kupaktanács azt mondja egy miniszterileg jóváhagyott egyesületnek, hogy nem tarthatja meg a maga közgyűlését, vagy pedig Szaniszlóra hatvan csendőrt rendel ki a belügyminiszter, hogy ott egy szintén jóváhagyással ellátott köz- művelődési egyesületnek közgyűlését megakadályozzák, hogy akkor megakadályozzuk azt, hogy másnap Berlinben, Rómában, vagy Londonban ezt meg ne tudják és kellőleg ne értékeljék. Hát tőlem függ ez ? Ha megkérdeznek, előadom a tényeket, és az illetőnek dolga azokat megkritizálni, a ki e tényeket tudomásul veszi. Hiszen az angol kormány a, Gladstone minisztérium idejében kiküldött Erdélybe egy igen előkelő külügyi hivatalnokot — sajnálom, hogy nem találkozhattam vele, mert nem tudom, hogy épen akkor miért ültem megint fogházban — a ki saját tapasztalatai alapján győződjék meg az itteni állapotokról. Ez átment Romániába és a balkán államokba és később megirt jelentésében azt mondotta, hogy a keleti kérdésnek az akkori politikai állapotok szerint megoldása — méltóztatnak tudni, hogy honnan fog kiindulni P Erdélyből fog kiindulni. Ez volt azon államférfiu jelentése saját kormányához. Lehet-e megakadályoznunk azt, hogy az idegenek idejöjjenek és kérésztül-kasul járják az országot? A múlt nyáron is turisták czime alatt külföldi publiczisták bevándorolták az országot. A mi vidékünkre, Nagy-Bányára is eljöttek. Beszélni akartam velük, de az igazi nevüket nem tudtam meg, mert álnevet használtak, és hiába hívtam őket házamba, nem akartak hozzám jönni. Általában sem hozzám, sem magyar intelligens emberhez be nem mentek, csak a kis kunyhókat járták, a nép embereivel beszéltek, azokat fotografirozták. Azoktól, a kiket fotografikus felvételek czimén meglátogattak, tudom, hogy milyen kérdéseket intéztek hozzájuk és ebből tudom megállapítani, hogy mi volt a czéljuk. Ezekkel a dolgokkal tehát egészen más irányban kell foglalkozni. A szellem az legyen, a melyet megjelölt gr. Andrássy Gyula belügyminiszter, midőn igy szólt: Önök románok és az önök nemzetiségi honfitársai, a kik vagy itt vannak a képviselőházban, vagy künn élnek a hazában, kell, hogy összekötő kapcsot képezzenek ezen ország és a körülötte lakó nemzeti államok: Szerbia, Románia, Bulgária között. Önök, kell, hogy megszerezzék B
