Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

Cli

MAGYAR SZÓ

Budapest iyru. szombat, Január 8.

elé. Szeretnek eléjük állítani e tanulmányokat, hogy

I lássák, miképen lehet protestáns dolgokat kifogástalan protestáns szellemben és még sem katholikus- íalóan tárgyalni. Ezeknek a tanulmányoknak íróját ; áthatotta a keresztyén közösség tudata és érzése, érti és átérzi annak az általunk számtalanszor hangoztatott, a prot. irodalmi orgánumok által azonban rendesen gunynyal vagy durván letorkolt igazságnak erejét, hogy ma tudomány és társa- ■ dalmi életben katholikusoknak és protestán- í soknak össze kell iogniok, mert közös ellenség egyformán fenyegeti mindegyikünk javait. A tudományban, nevezetesen a történelemben itt van ■i 'történelmi materiaüsmus iskolája, s itt vannak a Marcali-szabású szatócs-historikusojt, akik a népszerűség, a publikum kedvéért történelmi igazságoknak hirdetik a legtendenciózusabb meséket. Zoványi mintát adott ezzel a kötetével, amelyre — azt hiszem — sokszor fogunk még hivatkozni. Sajnáljuk, hogy — amint előszavában bejelenti — búcsút akar mondani a magyar protestáns egyházi irodalom művelésének, mert a hozzá hasonló iéríiaknak visszahúzódása után korlátlanul garázdálkodhatnak az olyan írók, akik egy esztendővel ezelőtt őt is tönkre akarták tenni, s akiknek tudománynyal, protestantizmussal, keresztyénséggel egyformán hadi lábon álló munkáiból olyan jellemző gyűjteményt szedett össze előszavában.

Zoványi Jenő könyve azok közé az erős protestáns szellemmel irt, ritka munkák közé tartozik,

• amelyeket mi katholikusok is tanulsággal, élvezettel és megbotránkozás nélkül olvashatunk, mert protestáns tendenciája soha sem töri át az igazságnak s a keresztyén közösség föiséges gondolatának korlátáit

Görcsön! Dénes.

I.

Nagyon érdekes, némely részletében szinte leleplezésszerü könyv hagyta cl a sajtót Lipcsében. E könyvnél már az is szokatlan, hogy ennek írója zártkörű társaságnak, saját családja és rokonsága tagjainak szánta ezt a könyvet. Naplójegyzelei egy külföldi mágnásnak, aki fontos időkben sokat járt-kelt a világon, fontos, hires személyiségekkel érintkezett, megfigyeléseit ! közvetlenül benyomás után naplóba gyűjtötte. j£s ebben a naplóban a csalhatatlansági dogma ; történetének nem egy kulisszatitka van megörökítve.

A napló írója gróf S t a i n 1 e i n von S a a- J1 e n s t e i n Herman, aki 1850-ben Angleurben ; született és 1882-ben Lüttich mellett hunyt el. i’Apia gróf Stain! cin Ludwig egykor ismert ; zeneszerző Szemeróden, Magyarországon szü- ! letett.

A naplót dr. Witmeur liittichr tanár rendezte sajtó alá.

A napló felöleli az 1863-től 1880-ig terjedő időszakot, igy tehát sok érdekes közvetlen részletet tör föl a 1870-iki római konciliumról, amelyben a pápa csalhatatlanságát kimondták.

A Stainlein család 1863-ban római utazást tett. A napló a bérmálás leírásával kezdődik, amelyben Scherr, müncheni érsek részesítette a fint. Az asztalhoz meghívott vendégek között volt Döílinger apát, aki hevesen disputáit KJul- bach festővel. A festő a királyok ős nemesek ellen kelt ki. Rómában a Stainlein család meglátogatja a „szerény és alázatos“ Overbeck festőt, a „vidám sőt féktelen“ Antonelli érseket. A pápa (IX. Pins) kétlzben magánkihallgafáson fogadja a Stainlein családot.- 1865-ben meglátogatják Rómában Liszt Ferencé, aki abban az évben öltött papiruhát. December 6-ikán Liszt a családnak zenés misét

ad. A grófné kapacitálja Lisztet, hogy adja magát teljesen az egyházi zenére, amelyet ő reformálhatna. Liszt nem érzi magát eléggé érettnek erre. 1867-ben meghal az apa, Stainlehi gróf, holttestét a szt.-sabinai dominikánus templomban helyezték örök nyugalomra. Aventin mellett.

Anya és fiú ezután ismét Rómába mennek. Itt megint Liszttel találkoznak, aki fesfőiesen lakik. „Kissé több komolyság nem ártana neki az ő mozgalmas élete és fehér hajához.“ Egy látogatás viszonzásakor Liszt nagyon barátságos, de fölületes volt. mint ahogy mindenkivel szetn- Iben fölületes. Mélyen a szívből nagyon kevés 'dolog jön tőle. A római társaságnak valósággal Liszt volt a napja, amely körül minden ragyogott. A nap mindenkit annyira megvakit, hogy

i a rajta lévő foltokat alig veszik észre. így nagyon elnézök a római társaságban Lisztnek Wittgenstein hercegnével való viszonyával szemben.

1869 végen a müncheni érsek és a „szkeptikus" Döílinger a Stainlein-házban találkoznak, de Döílinger hamar eltávozik. Nem jó lábon áll az érsekkel, épugy mint a nunciussal sem.

Msgr. Nardi egy beszélgetésben 1869 november 19-ikén Rómában nagyon élesen nyilatkozik Döllingerröl, akit makacs hiúsággal vádol, ámbár óriási lapultságát elismeri. Ellenben di Rossi nagy bámulója Döllingernek és nagyon fájlalja, hogy a tudóst túlbuzgó katliolikusok eretneknek szeretnék nyilvánítani. Nagyon aggódik, hogy Döllingert végül egészen elkeserítik és szakításra fogják kényszeríteni. Több püspök azt a nézetét fejezi ki, hogy a mérséklet a Döl- linger-párt által kezdett támadások miatt teljesen ki van zárva, mert ez a mérséklet a szigorúan katholikns álláspontnak vereségét jelentené.

1869 november 26-ikán Rossi kijelenti, hogy a csalhatatlansági kérdést nem vették fel a k o n c i 1 i u m p r o g r a m m- j á b a, sem a pápa, sem a római kúria nem óhajtja a dogmatizálást. Az azonban könnyen meglehet. hogy Róma mégis kénytelen lesz a kérdést behatóan tárgyalni, a spanyol, belga és néhány francia püspök, továbbá különösen a me- chelni és westminsteri érsek erélyes követelései folytán, akik követelik a dogma kimondását. Ezek az egyházi méltóságok részben azért követelik a dogmatizálást, mert szerintük a galli- kánusök és febronianusok a kondlium hallgatását a csalhatatlansági dogma elvetésének tekintenék. Hyppolit páter is kijelenti a grófnak, hogy a pápa a csalhatatlansági kérdést nem óhajtja — és legalább is száz „non p1acet“-rc biztosan számítani lehet.

Stainlein Herman 1869 december 8-ikán megbámulja a Szent Péter templomba való bevonulás nagyszerű szinjátékát, amelyen 700 egyházi magasabb méltóság: püspökök, érsekek, bibornokok, patriarchák és érseki püspökök vesznek részt. A kölni érsek a grófné és fia előtt határozottan az opportunitás ellen nyilatkozik. A müncheni érsek elbeszéli nekik azt a leírhatatlan zűrzavart, amely a koncilitn megnyitási ülésének végén lejátszódott. A tett intézkedések „igazi római intézkedések“ gyakor- lafiatfanok voltak, megfelelően a római indiffe- rentizmusnak. Ennek az lett a következménye, hogy egy nagy zápörésö alkalmával olyan pánik támadt, hogy a püspökök süvegeiket elvesztették, ornáíusokat összetiportak, püspöki pásztorbotokat elvesztettek. Végül is több püspök kénytelen volt teljes díszben, fejükön süveggel a Péter-téren keresztül szaladni, hogy kocsijaikat megtalálhassák.

X A spiritiszta Páris. A spiritiszta gyűlések napirenden vannak Párisban. Ez a legutóbbi divat, az elegáncia. Tudósok, irók, pénzügyi kapacitások, politikusok, színésznők, nagyvilági hölgyek űzik a spiritizmust. A szellem rendszerint 11 óra felé, félhomályban jelenik meg. A médium az ő fluidiuma és különböző praktikák segélyével vonzza a szellemeket. Ezek a módszerek az ő titkai. A tünemény minden bevezetés nélkül szokott végbemenni. Egyébként teljesen csendes helyiségekben hirtelen, heves ütések hallhatók. Bútorokat feldönt valamely láthatatlan erő, a székek az asztalokra vándorolnak. A társaság valamelyik tagja hirtelen csattanós pofont kap, valamely láthatatlan kéztől. Egy másik érzi, amint egy láthatatlan kéz a fiileit huzza. Erre misztikus borzalom fogja el valamennyi jelenlévőt — míg végül a szellem megjelenésére az atmoszféra kedvező.

Egyszer csak egy gyengén megvilágított emberi alak, valamely titokzatos, rugékony lepellel borítva feitiinik a szalon egyik sarkában. Pár pillanatig nyugtalan fény közben mintegy tulvilági tekintettel igézi meg a szellem az egész társaságot. Gyenge szellő lebeg a fejek felett. A szellem minden zaj nélkül, bűvös utón ismét eltűnik a láthatatlan világba. A házigazda világosságot gyújt. A normális élet ismét megkezdődik. Teát szolgálnak. A társaság tagjaj egymást üdvözük, hogy alkalmuk volt egy szellemet láthatni, lassanként azután másról is kezdenek beszélni. Különös az, hogy az ily széánceok tudósítói mily naiv természetességgel és hiszékenységgel mesélik el a látottakat. Ha egy parasztasszony útközben „szellemmel“ találkozik, ezt egész életén át a legnagyobb meggyőződéssel fogja elmesélni, sőt még unokáira is ráhagyja. Ép ily meggyőzödéses a pári- siak elegáns korlátoltsága.

— Tegnap J. asszonynál voltam — szól egy fiatal párisi hölgy. — Sok szellemet láttam ott. Gyönyörű volt. Miért nem jött ön is el. Minden szerdán van ott összejövetel.“

Ha az ember kérdi, hogy hisz-e benne, a párisisi hölgy részvéttel nézi végig a kérdezőt. Érezte a leheleteiket. először majdnem elájult, de most már megszokta a dolgot.

Érdekes ebben az ujdivatu babonában, hogy ez nem jár aggodalommal, ijedtséggel. Ez a babonás szokás methodikus és úgy van szervezve, mint a sport. Együtt járt a párisi nagyvilági élettel, valósággal tartozéka ennek. Az egyetlen vallásos gyakorlat, amelynek némely ideges, érzékeny egyének még magukat alávetik. Miután semmiben sem tudnak hinni, hát minden bolondságban, kézből való jóslásban, kártyavetésben, csodákban, médiumokban hisznek. Ha holnapra a világ végét megjósolja nekik valaki, úgy ezt is elhiszik, de ennek dacára a színházba és teaestekre elmennek. Jellemző a frivolitás, könnyenhivőség és rezignáció e keveréke, amely némely párisi szalonban cl van terjedve.

X Hogyan állapítjuk meg a zsebórák készítés! idejét? Erre vonatkozólag az „Órásipar“ cimü szaklap a következő Útmutatással szolgál: A kor meghatározásánál a következőkre figyeljünk:

1. Az első zsebórákat 1511—1520 körül találták fel. Ezek hengeralakuak voltak, hasonlók a kerek gyógyszertári dobozokhoz. Az állvány (platinák), - kerekek, haitók. lábak, hidak és minden része vasból

t

készült, úgyszintén a tokja is.

2. A gómbölyded alakú, vagyis éojás-órák 1580— 1600-ból valók. Azelőtt nem készítették ezt a formát.

3. A szincs zománcícstésü, tájképeket és emberi alakokat ábrázoló órákat 1630 körül készítették, azelőtt még nem ismerték a zománcfestészetef.

4. Hajszálrugóval ellátott órák 1700. évből valók. Dacára, hogy az első hajszálrugót már 1658-ban találták tói és alkalmazták is, de csak kisérletképen.

5. Önmüködoleg fitö (Selbstschläger) zsebórákat már a XVI. században készítettek, azonban ilyenék ébresztő szerkezettel csak 1600-ból valók.

6. Az ismétlő szerkezetű órákat 1720 körül találták tel.

7. Percmutatóval ellátott zsebóra a hajszálrugó alkalmazásával egy időbe esik, tehát 1700. évből ered.

8. A hengerjáratot 1695-ben találták fel, de csak igen kevés ilyen órát készítettek, mert az orsójárat (Spindelgang) megszokása az akkori órásoknak a hengerjárat iránt való ellenszenve nem engedtek neki tért a közhasználatban egészen az 1800-as évekig.

9. A kovácsolt toku órákat csak !71Ű-ben kezdték készíteni, de leginkább 1750 körül láttak napvilágot az ilyen fajtájú óratokok.

10. Zseböratokokct négy szinezetíi felrakott aranydísziíéssel 1770. év előtt nem találunk. Azelőtt nem ismerték ezen módszert.

11. Ütő zsebóráknál harang helyett az úgynevezett rezonancrugót csak az 1800. évben kezdték alkalmazni.

12. Az olyan órákat, amelyeknél a számlap oldalon mozgó alakokat, harangokra ütő embereket, forgó malomkerekeket, táncoló párokat, kutyákat mozgó testrészekkel stb. látunk, az 1790. évben kezdték készíteni.

13. Zenélő müvei ellátott zsebórákat 1790. év körül kezdték forgalomba hozni.

14. Kizárólag gyöngyökkel díszített zsebórák szintén 1790, évből valók és azelőtt nem készítették azokat.

15. Zsebórák különféle alakú tokokban, úgymint gitár, hárfa, zománcozott kagyló, tulipán, piperetartő, léggömb, hordó, kerék, alma, tál, lakat stb. kevés kivétellel 1790—1800-ból valók