Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

Tizenegyedik évfolyam. — 5. szám. Elölizetési árak; Z-f6*1 érre _ _ ta kor. —ítu. “*lévre-------e „ — o egyedéTiT _ _ 3 _ “ %T hóra _ _ X „ •“ Budapesti üapló-val együtt h-gési erre _ ao kor. — ttU. fcé'.ovie ___ 10 m — „ N egyedévre __ S — tü? hóra_ _ 1 , 80 Ejryes svam - 6 fiit Vidéfcen_ _ _ _ _ 8 „ POLITIKAI NAPILAP. 9 Apró hirdetések ára Sgy seó X dltér Vastagabb betűvel — — 8 bll« Hirdetések díjszabás szerint. 'logjotea minden o»n. • iciseíztJaíg és kiadóhivata« VL, Király-trteza 80. Budapest, 1810. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Szombat, január 8. H szent jelszavak. Herczeg Ferenc, a Petőö-Társaság tegnapi közgyűlésén tartott megnyitó be­szédében annak az okát kutatta, hogy az uj Magyarország költői közül némelyek miért keresik szándékosan azokat az utakat, ame­lyek megszakítják a történelmi magyar nemzettel való érzésközösséget s elválaszt­ják őket a nemzettől. Herczeg Ferenc ezt az egyéniség zendülésének nevezi a köz el­len s a nemzeti fegyelem általános meglazu- lásában keresi ennek a tünetnek a végső okát. „Az író — mondja — bár sok esetben öntudatlanul is. érzékenyen reagál a közélet jelenségeire. Hamar kiábrándul a szent jel­szavakból, amelyeket hazug ajkak koptat­tak el és fertőztek meg. Miután százszor visszaéltek lelkesedő erejével, bizonyos — egykor gyújtó — jelszavak felhangzásakor jéghideg cinizmussal páncélozza magát. És írásaiból elővillan a dermesztő és fájó gúny, amelyet ma már alföldi gazdáink becsületes arcán is látunk.“ Nem az első hang ez, melylyel Her­czeg Ferenc alkalmat talál arra, hogy a mai magyar politikai viszonyokat ostorozza. Az a dermesztő, fájó gúny, mely rnár a becsüle­tes alföldi gazdák jó paraszti arcán is meg­jelenik, intelligens középosztályunk voná­sain már régóta állandósult. Herczeg Fe­renc ezt hamar meglátta s első s nagyobb súlyú kifejezője lett annak az undornak és elkeseredésnek, melylyel a magyar szellemi élet képviselői nézik a politikai fórumon való tülekedését annak a sok senkinek, aki a haza — mint üzlet. — révén valaki és ténye­ző lett. Régi vidéki házakban látja az ember azt a legrosszabb, de leghíresebb Petőfi-ké- pet, melyen a nemzet nagy költője a seges­vári síkon haldokolva szive patakzó vérébe mártva az ujját egy sziklára rá Írja ezeket a szavakat: „Óh hazám!“ ... Ez a sze­gény Petőfi csak egy kevésizlésii piktor fantáziájában élt, de az utolsó évek zajos „nemzeti küzdelmei“ óta, amidőn minden héten újra kellett megmenteni a hazát az ilyen óhhazáml-emberek az életben is úgy elszaporodtak, mint a sáskák. Szemüket a piros-fehér-zöld égbolto­zatra függesztve, sápadt, ihletett arccal jár­ják ezek az emberek az országot: aggódó szivük nekik is vérzik s envérükkel ők is írják .,Óh hazám!“ — És nemcsak Írják, ha­nem suttogják, mondják, kiáltják, bömbölik az ország négy égtája felé: „Öh hazám!“ — mialatt mind a két zsebüket nyitva tartva zsákmányolnak. Jobb kezük égnek emelve örök honszerelmet esküszik s azalatt bal­kezük ügyesen harácsol: államkasszából, őrszem-állásokból, közbizalomból, nemzeti reményből, tekintélyből ellopnak, hasznosí­tanak annyit, amennyit lehetséges. Abból él­nek, hogy folytonosan mentik a hazát, mi­alatt szegény haza valóban tönkre megy. És hogyha jön valaki igaz szándékkal, hogy mentse a hazát, természetesen első sorban ő tőlük mentse, akkor szervezkednek, maf­fiába állnak, tolvajt, hazaáruiót kiáltanak, mert hiszen az ő monopóliumuk a hon sze- retése; ők a becégjegyzettek. a monopoiiu- mosok. Más mindenki hazaáruló. Csoda-e, hogy abban az országban, ahol a fdrumon ilyen heje-huja-hangos a non- imádás, minden értelmes és jóizlésü ember tartózkodik a nyílt vallomástól s csak titkon meri szeretni a hazát?’ Adalékok a magyar protestantizmus történetéhez. Görcsönyi Dénes álneve alatt fa­natizmusáról, elvakultságáról és goromba­ságáról hírhedtté lett egy fővárosi tanár, aki az „Alkotmány“ hasábjain — hátul az irodalmi rovat tájékán — doronggal ment neki minden olyan irodalmi terméknek, melyből szabad gondolkodás, liberalizmus, anti-klerikális szellem sugárzott. Ugyanez a Görcsönyi Dénes az „Alkotmány“ mai számában az elismerés és hódolat illatos vi­rágaival kedveskedik — Zoványi Jenőnek abból az alkalomból, hogy „Adalékok a ma­gyar protestántizmus történetéhez“ — cimü munkája megjelent. Nem hátul a robbanó bombák és a büzbombák helyén, hanem elöl. a tárcarovatban, ahol tegnap Zichy Nándort a Szűz Mária aranysarkantyús lovagját di­csőítették, s ahol az ..Alkotmány“-ban álta­lában kitünteni és dicsőíteni szokásos. Gör­csönyi híven idézi azokat a részeket a Zo­ványi könyvéből, amelyek Calvinról állíta­nak kellemetlen dolgokat s elismeréssel mondja rá: íme ez az igazi protestáns szel­lem! Zoványi könyvét nem ismerjük, s igy érdemleges véleményt róla nem mondha­tunk, Zoványi személye azonban a protes­táns autonómia örve alatt harácsoló közke­reseti társaság ellen volt pőre óta további pályafutásában is megérdemli az érdeklő­dést. azonkívül nem érdektelen az sem, hogy az igazi protestáns szellemről hogyan véle­kednek a klerikálisok. Ezért teljes terjede­lemben adjuk a Görcsönyi tárcáját. Lehet, hogy a Zoványinak nyújtott klerikális pál­ma félreértésen, s félremagyarázásokon alapszik, de mi a mai magyar protestántiz­mus történetéhez legfontosabb adaléknak tartjuk azt, hogy vannak Íróink és vannak vezéreink, akik megérdemlik a klerikális dicséretet. A tárca a következő: Adalékok a magyar protestantizmus történetéhez. (Kisebb dolgozatok a magyar protestántizmus tör­ténetének köréből. Irta Zoványi Jenő. Sárospatak, 1910.) Zoványi Jenő egy kötetben kiadta az utóbbi években különböző folyóiratokban mégjeient egyház- történelmi tanulmányait, könyvismertetéseit és azt a sok port fölvert függeléket, melyet a Varga-féle egy­háztörténelemhez készítet* s az előszóban ismertette ennek a függeléknek irodalmi visszhangjait. Így együtt olvasva Zoványi dolgozatait, még határo­zottabban feltűnnek irodalmi munkásságának jeles tulajdonságai, mint amikor kiilön-külön élveztük azo­kat s még biztosabban megállapítható, hogy neki ma a magyar protestántizmus történetének búvárai kö­zött a legelső sorban van a helye. Alapos, széles iátkörii, sokoldalú tudós. Egyformán otthon van a történelemben irodalomtörténetben és theológiában s ítéleteit az igazság keresésének szinte fanatikus vágya sugalmazza. írói egyéniségének ez a korlátokat nem türo igazságkeresés adja meg az alapszinezetet. Az ő szá­jában nem csengő frázis, hanem mélyen átérzett és lehetőség szerint meg is testesített valóság az a mondás, hogy „semmiféle felekezeti előítéletnek és elfogultságnak, semmiféle felekezeti szempontnak és érdeknek nem enged tért munkásságában“ és hogy „fötörekvése az ugyanazon mértékkel mérés, a pár­tatlanságnak ez a legfelső kritériuma.“ Protestáns voltát természetesen sohasem tagadja meg, de ezt nem is kívánja, nem is kívánhatja tőle senki. Illik . rá az a jellemzés, amelylyel ö Karácsonyi János irói arcképét megrajzolja. „A felekezeti elfogultságot annyira le tudta vetkőzni — irta Karácsonyiról ma­gyar egyháztörténelme kapcsán — hogy noha min­den sorából kiérzik a hithü katholikus pap, de ellen­séges indulatot, - vagy épen szenvedélyes gyűlöletet a protestáns ismertető sem fedezhet fel nála s nem vethet szemére. Elvégre a maga egyéniségét, lelke meggyőződését a pragmatikus történetíró se rejtheti el és szoríthatja háttérbe teljesen.“ (208). Zováuyinál is lépten-nyomou megszólal a buzgó protestáns, de még a katholikus ismertető is kénytelen megállapí­tani, hogy emellett a tárgyilagos őszinteségnek" fehér holló számba menő megnyilvánulásaival gyönyör­ködtet. Ez a tárgyilagos őszinteség és pártatlanság an­nál nagyobb dolog, mert Zoványi keresve keresi azokat a tárgyakat, amelyekről az emberek legna­gyobb része nem meri vagy nem akarja kimondani a pártatlan igazságot. Szereti az összeboriyoliíott kér­déseket; amelyekről mikor megállapítja az ember az igazságot, folyton kiteszi magát annak a veszede­lemnek, hogy betörik a fejét. Akármennyi felekezeti vagy helyi szempont ajánlja is, nem hallgatja e! a megismert igazságot. Sorra veszi a protestáns egy­háztörténeti irodalom újdonságait és egymásután megállapítja fogyatkozásaikat s ugyanakkor nagy el­ismeréssel szól a Szent István-Társulat kiadta egy­háztörténelmi emlékekről vagy Karácsonyi János munkásságáról. A sárospatakiak büszkén vallották, hogy Sárospatak reformációja már 1530-ban végbe­ment, iskolája pedig már 1543-ban olyan hírnévnek örvendett, hogy a tanulók messze földről felkeresték s Zoványi minden helyi előítélettel szakítva, bebizo­nyítja ennek a feltevésnek alaptalanságát. Kimutatja, hogy a sárospataki templomban még a 30-as évek végért is misét mondtak, az iskola pedig semmi esetre sem alapittatott meg 1546 előtt (58). A kálvinisták Kálvjn-kuituszával nálunk soha senki. nem szállt szembe az övéhez hasonló bátorsággal és készültség­gel s a genfi reformátorról adott jellemzése — hi­szem — igen sok értelmes embert ejtett gondolko­dóba. „Calvin — Írja —- elnyomta a nézeteivel szem­ben nyilatkozó akármilyen, még a legszerényebb el­lenzéket is; e célból szigorúan ellenőriztette minden tettét, szavát, sőt arckifejezését is a genovai lakosok­nak. Az 1542—46. években nem kevesebb, mint 58 halálos ítéletet hajtottak végre s 76 száműzetést pa­rancsot bocsátottak ki; ugyanezen idő alatt. 800 be­börtönzés történt; 1558—59-ben 400-an szenvedtek büntetést amiatt, hogy' nevettek Calvin prédiká­ciója alatt. A libertinusoknak egyik vezérét, egy ge- nevai szabadságharc vértanújának fiát Bertheiiert és öt elvtársát 1555-ben lázadók gyanánt lefejeztették.!. A boszorkányság ellen is csoportos égetésekkel lé­pett fel Calvin.“ (221). Kálvin Jánosról hangoztatott ilyen véleményének meg is adta az árát; hosszú pörlekedés, sok izetlenkedés, de végre mégis -szeren­csésen végződő vizsgálat, lett szókimondásának ered­ménye s ennek a kötetnek előszavában hatalmas bokrétát kötött tekintélyes protestáns íróknak. Kál­vinról megkockáztatott, tudatlan és nevetséges állí­tásaiból. Mint a jelen való dolgokat illető közéleti szerep- ságában is szenvedélylyel keresi az elnyomott, a ha­ságban is szenvedélylyel keresi az elnyomott, a ha­talmi érdekek által háttérbe szorított igazságot. Azok felé az alakok felé fordul nagy szeretettel, akik elégedetlenek voltak az őket környező viszonyokk, 1 s megfélemlithetetleniil küzdöttek a hatalom vissza­élései ellen. Meleg rokonszenvve! kutatja n protes­táns türelmetlenség által üldözött vagy tönkretett Dávid Ferenc. Egri Lukács, Alvinczi György, Srii- vásujfalvi Imre, Tolna Dali János, Apáczai Cseri Já­nos Stb., történetét s a történelem elsőrendű köteles­ségének tartja, hogy koszorút fonjon az igazságért elbukottak halántékára. (248.) Húsz tanulmányt és tiz könyvismertetést kapunk Zoványi kötetében a hires függeléken kívül s ezek között nincs egyetlen egy sem, amelyikben köztör­téneti jelentőségű uj adatokra ne bukkannánk., Mind­egyik speciális protestáns kérdéseket tárgya! s leg­nagyobb részüket szeretnők oda állítani a protestáns történelmi munkák és folyóiratok szerkesztői és irói

Next

/
Oldalképek
Tartalom