Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
635 „Hiszen hozzád megy, hozzád szokik . . . azután beáll az unalom, azután . . . nem! attól isten őrizz! . . . Misa, ne is kérj, hogy beleegyezzem . . . gyenge találnék lenni, engednék, s győzhetném aztán a sirást öreg napjaimban miattatok . . .!“ — Édes jó nagyanyám! — gondolta Le- onin : most is előttem a képe alacsony házikójában a nagy karszékben, a mint lassan forgatja a biblia levelét, vagy papunkkal, Joan atyával, halkan beszélget . . . Lelkem jó nagyanyám! . . . De mi köze a grófnénak énhozzám? Lám, tudja, hogy nagyanyám nem engedett megházasodnom, azt is tudja, hogy Armidinba szerelmes vagyok . . . különben, hát igazán az vagyok? Lehet, hogy szerelmem csupán a képzelet csalódása. Vagy nem? A bizony meglehet . . .“ Megint olvassa : „Néha az jut eszembe, Misa, hogy megver az isten, a miért jobban szerettelek s jobban elbeezéztelek, mint bátyádat és húgodat. Bátyád már nagy sühe- der volt, húgod pedig még csak szopos, mikor magamhoz vettelek. De te már szaladgáltál a piros kantusban, hosszú fürtös hajad a váll adat verte, megöleltél, a térdemre ültél, megcsókoltál s örökké ezt hajtottad : „Nagyanyám, én leszek a maga gyámola!“ Ekkor tájban született a szomszédasszonynak, jóbarátomnak, a Gorin-nak, második leánya, Nadinka, s tréfából mátkapárnak neveztünk benneteket. Később gyakran s komolyan is beszélgettünk erről s szavunkat adók egymásnak. Most két éve meghalt szegény Gorin — isten nyugoszsza meg! Halála előtt meglátogattam s rátok fordult a beszéd. „Reád bízom Nádinkét“ monda. „Válaszszon férjet szíve tetszése szerint; ez végső akaratom. Ha azonban Misáddal megszeretnék egymást : éljenek boldogul. Gazdagságra nincs szüksége. Egész vagyonomat neki hagyom. Nénje gazdag, s drágán vette gazdagságát; de maga akarta úgy — én semmire sem kényszerítettem leányomat.“ „Akkor te a vidéki gimnáziumba jártál, aztán csakhamar beálltál az ezredbe, és sokáig nem láthattad az én Nadinkámat. Később Nádinkét, a dajkájával Szavisnával együtt, Pétervárra vitette a nénje, ki ott valami nagy ur felesége. Látod, Misa, az volna egyszer nekedvaló menyasszony! Tizenhárom éves volt, mikor elment innenliazúl, szép termetű, barátnőm leánya, birtokosa egy nem nagy, de igen csinos és adósság nem terhelte jószágnak; a mellett igen jó indulata, nincs elkényeztetve, nem szeszélyes. Ez volna egyszer neked való menyasszony, Misa! Látod, az én minden boldogságom a te boldogságod. Ne haragudjál, ha néha kellemetlen szót mondok neked. Hidd el, galambom, a te javadért teszem. Csak szolgálj még, a házasság nem szalad el, ráérsz. Óvd magad a rósz emberektől, de kivált a kártyától. Vasárnap-és ünnepeken eljárj templomba. Vétek ezt elmulasztani, ne terheld a lelkedet vele. Szeretnék, a ti üdvötökért is, egy bucsújárást tenni Kiewbe, a barlangzárdába, az isten-anyja képéhez, s a szent sírjához, Woronesbe. Csak azt nem tudom, hogy győzöm ki erővel meg pénzzel. Tudod, milyen időket, élünk : a csűr leégett, a takarás annyi, mintha nem is volna Te Pétervárt szolgálsz, hátasló kell, szánka s minden egyéb mint fiatal tisztnek; húgod idestova eladó — azt sem ereszthetjük üres kézzel a más házába! Bátyád, mióta az ezredtől hazajött, unja magát szörnyen; arra a gondolatra jött hát, hogy nagy vadászatokat tartson. Mind erre pénz kell, de mit legyen az ember; fiatal ember megkívánja, hogy kedvét tölthesse. Váltig mondtam neki, ne hagyja még ott az ezredet, de azt felelte, nem nekivaló.“ „Egyébaránt jól vagyunk, nincs semmi változás. Vasárnap búcsú volt nálunk. A püspököt várták, de nem jött. Mise után Joan atya (köszönt) magacsinálta szép prédikácziót mondott. Isteni tisztelet után a szomszédok : Lida- rin-ék, Mitrovicsin-ék, Bobiilew-ék *) nálam maradtak ebéden. A biró is itt volt, meg egy kiszolgált 2-od kapitány, ki *) Közönséges nevek, mint Szabó, Kovács, Nayy, épen I nem divatozók a fö ranguaknál, kik közé most Leonin vágyik. Ez benne a czélzás.
