Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
/ 634 álarczos bálból. A keskeny előszobában egy szál fagyugyertya leégett s lefolyt. Szolgája Timofej alutt egy pádon. — Nem jött valami nekem? kérdé Leonin. — Parancs nagyságodnak : holnap hétkor gyakorlásra. Leonin összerántó homlokát. — Más nem?-— Levél a postán; gondolom Nasztászia Alexandrowna küldi. — Volt valaki nálam azalatt? — Setinow herczeg. — Jól van. Egy ifjú huszártiszt szobáján kevés a leírni való. Nyereg, pipaszárak, nehány kö- rajz, egy broncz tintatartó,egy kis szőnyeg, Taglioni szobrocskája, egy ágy — eddig van. Leonin pipára gyújtott s feltöré a levelet. — Nagyanyámé — monda. Olvasni kezdő. „Édes Misám! Már négy hete, hogy nem kaptam sem egy sort tőled, sem hírt rólad. Csak nem vagy beteg, galambom? Talán csak nem vagy kurtavason? Vigyázz is, lelkem Misám, ne járj a katonai szabályok ellen. Utoljára is egy : szabály szerint vagy szabály ellen; minek hát csupa semmiért rósz lát tenni a tűzre s a feljebbvalók előtt hirbe keverni magad? Fogadj szót elöljáróidnak, Misa, őrizkedjél a rósz társaságtól és gonosz tanácstól „Madarat tolláról, embert barátjáról“... azt mondja a példabeszéd. Leonin itt megálla, s elgondolkozott. — Mi köze a grófnénak én velem? Miért beszélt nekem affélét? Talán észrevette az este a színházban, hogy páholya felé tekintek, mivel ott ült Setinow. Bizonyosan megtetszettem neki, hogy oly nyájasan beszélt velem, mint meghitt barátjával, s bokrétáját is nekem adta. Ilyesmit nem adnak oly embernek, ki iránt valaki egészen közönyös. Megfoghatatlan! Folytatta az olvasást. „Ne gondold, Misa, hogy nekünk öregeknek már egy csepp eszünk sincs, hanem csupa dőreséget mondunk. A mi tanácsunk mindig jó, még akkor is, ha nektek fiataloknak nincs ínyetekre. Lá-1 tód, példának okáért, ezelőtt két hónappal nagyon haragudtál rám, a miért nem engedtem, hogy megházasodjál. Azt irod, hogy a leány gyönyörű-szép, angyali arcza és szíve, karcsú termete, pompás haja van — mind elhiszem, de hát neked, Misa, hogy van a fejed-alja ? Mikor szegény Olinkám, a te édesanyád, meghalt, s mindjárt utána atyád is mihelyt — nem akarok roszat mondani utána — mihelyest, mondom, felesége vagyonát eltékozolta, egyedül az én gondviselésem alá jutottatok, a bátyád, meg te, öt esztendős korodban, meg kéthetes hugocskád. Akkor tehát öreg fejemmel hozzá láttam a gazdasághoz, ha számotokra valamit megkuporithat- nék, hogy legyen, ha felnöttök, mihez nyúlni. De már el van gyengülve az emlékezetem, bizony csak öreg asszony vagyok én már : akármennyit törtem magamat, mégis minden vagyonunk, az enyém is oda számítva, csak négyszáz egynéhány paraszt. Mi jut ebből neked? Hol vegyek hát én annyi jövedelmet, a miből te, meg a feleséged, tisztességesen élhessetek, mint nemes emberhez illő? Hiszen csak toilette-jére kevés vol na összes jövedelmünk. Azért, hogy öreg vagyok, tudom én, mi az, fővárosban lakni : ez is kell, az is kell. Miért van ennek s annak kocsija, nekem meg nincs? Mért van másnak atlacz-köntöse, nekem egy szikra sincs? Elhiszem,hogy hogy szép a leány . . .“ — Bizony szép az! — gondolta Leonin sóhajtva : micsoda haja van neki! Soha sem láttam oly szép hajat. S a beszéde! a mosolygása! — Csak a szeme egy kissé apró, úgy tetszik nekem. Apró biz a, mi tagadás benne. Hanem bezzeg a grófnénak csudaszép szeme van, fekete, mint a szén, ragyogó, mint a csillag. . . Mit ir csak még nagyanyám? ,, ............szép a leány ... De hát tud od-e hogy igazán szeret is? Hogy nem csak egyenruhád, külsőd tetszett meg neki? Mert tudd meg azt, Misa, hogy te igen csinos legény vagy.“ — Magamis azt tartom nem vagyok épen rut — gondolta Leonin elégülten. — Nem I csak az Armidinnak tetszem én .. . Hadd lám:
