Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
633 A neve legrútabb, együk meg ebédre.“ Mindegyik rámondja : „Jó lesz biz az, jó lesz!“ Feláll bát a farkas s elkezd így Ítélni : „Farkas-barkas az is szép, Róka-bóka az is szép, Ozem-bőzem az is szép, Nyúlam-búlam az is szép, Kakas-bakas az is szép, Tyukom-búkom jaj de rút!“ Megették a tyúkot, de biz’ meg se kottyant, Elfútta hát újra nótáját a farkas; Kakast is megették s elaludtak szépen. Yíradóra kelve ismét csak húsúinak, Nem lehet kimenni, élelmet keresni. „Most is csak azt mondom— igy beszél a farkas, Még egyszer azt mondom, a kinek közöttü k A neve legrútabb, együk meg ebédre.“ Mindegyik rámondja : „Jó lesz biz az, jó lesz“ Feláll hát a farkas s elkezd így ítélni: „Farkas-barkas az is szép, Róka-bóka az is szép, Özem-bőzem az is szép, Nyulam-búlam jaj de rút.“ Megették a nyúlat, másnap meg az őzet, Földre heveredtek, elaludt a farkas, Nem alszik a róka, így is úgy próbál, Jaj de nincs mit tenni, nem lehet kimenni, Fejét megvakarja, leereszti farkát, Gondolja magában : rám jön a sor holnap. Jobb lesz megelőzni, valami szép módon. Azért még sötétben rákezdi a nótát : „Róka-bóka az is szép, Farkas-barkas jaj be rút!“ Enné már a farkast, farkas is fólébred. „Nem úgy van a nóta, máskép van a nóta, így van ez a nóta!“ S megette a rókát. Egyedül a farkas a farkasveremben, Már híjába tudja legjobban a nótát, Kurta lett a nóta, elfogyott a nóta, De azért csak fújja, fújja ordítozva, Reggel este éjjel, délre vacsorára, Mai nap is hallszik rengeteg erdőben. GYULAI PÁL. ELŐKELŐ VILÁG. Orosz beszély. GRÓF SOLLOHUBTÓL. II. Ha én a magam ínye-kedve szerint írnám a beszélyt, hősemül egy lovagias tulajdonokkal felruházott ifjat választanék, kinek erős vas akarata, de egyszersmind borzasztó titkos szenvedélye volna, mely öt rendkívül érdekessé tenné minden érzékeny szívű vidéki kisasszony előtt. Szerelmes volna soká, nagyon soká. Kedvese is viszontszeretné soká, nagyon soká. Minden a maga rendjén folyna. Volna benne egy kis patak, egy árnyékos fa, s gyöngéd találkozások; beléjőne minden, a mit a szerelemről s természetről mondanak. Most hirtelen vihar tornyosod- nék,a vész elkezdene zúgni, megjelenne egy haragos atya, vagy mérges anya, vagy dühöngő gyám, szóval valami gonosztevő. Egyik akadályt másik tetézne, csupa klasz- szikai rendben — csak a legvégin, az utolsó előtti lapon derülne ki, mert a tragikai bezárás nem költ ma már illő részvétet, a közönség jól van vele lakva. A gonosztevő hát egyszerre megj uháznék, s az én szerelmes párom összekelne, hegyen völgyön lakodalom, mindenki boldog lenne, én is meg volnék elégedve magammal. Haj, de én nem választhatom elbeszélésem fő személyét költött világból, mesés emberek közül, hanem közületek, pajtás, kiket napokint látlak, s elétalálok, ma a Mi- hály-szinházban,holnap a vasútnál, másszor meg a Néwa-soron. Már pedig ti, kedves jó fiuk, szeretett barátim, jó pajtások vagytok, az igaz, de hajdani érzelgős lovagok, de mostani regényeink hősei ti nem vagytok. Ti Dumé-hez jártok ebédre, ti kihívjátok Taglionit, ti tánczoltok, gazdag leányokkal vagy híres kaczérhölgyekkel. Ti csak olyanok vagytok, mint minden más ember, s őszintén bevallva, valami titokszerüt, regényest én nem látok bennetek. Jó fiuk vagytok, barátim vagytok, egyéb semmi. A való, a rettentő való, melynek engedni kényszerülök, parancsolja nekem, hogy benneteket hü elbeszélésben, hazug czifra nélkül állítsalak elő. Késő vala már, hogy Leonin haza ért az
