Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

varázslámpai torzkép. Más felöl előtte ragyog vala a grófné dús palotája, tele a fényűzés minden szeszélyes czifraságival, s e palotában, ennyi pompa közepeit ö a grófnét látta, a szépet, bájost, elkényezet- tett . . .

— Sohase’ láthatom többször nagysá- dat? kérdé szomorúan.

— Nem soha.

— Nem is remélhetek?

— Nem.

— Adjon hát valamit ismerkedésünk emlékéül.

A hölgy oda nyujtá neki csomó virágát s felállott.

■— Isten vele, mondá, maradjon oly fiatal mindég, mint most. S ha valamikor előkelő világban forog, ne felejtse, hogy a nagyvilági hölgyek szivét is sok bú terheli, hogy igaztalanúl vádolják őket, holott csak szánni kellene. Oh mert ha tudná a világ, mit fel nem áldoznának, hogy e nyugtalan zajból a szív csendéletébe vonulhassanak — ismétlem — mit fel nem áldoznának! . . .

—- Semmit! vága közbe valaki fenszó- val a hátok megett.

Az álarczos hátrafordult. Szafjew álla ott örök mosolyával.

— Négy óra, nagysás asszony — monda. Úgy látszik, nincs mit várnia tovább. Szép herczege nem jő ma már. Ki tehet róla? Nem minden várakozás teljesül be!

Az álarczos ujját mérgesen nyomta ajkához, szólítá hallgatag nőtársát, ki egyedül szunyadoz vala egy székben, és sietve eltűnt egy oldalajtón.

Leonin még ott állt, Szafjew-val szem ben.

— Nos? — kérdé az utóbbi — nem mondta el, hogy öt nem érti senki, hogy ö magasabb élveket szomjaz, hogy szánandó a nagy világi hölgy, mivel titkolnia kell legszebb érzéseit?

— No s aztán ?

Szafjew szánólag tekinte rá; azzal elkezdett kaczagni.

Leonin megboszankodott,, fogta magát, bérkocsit szólíta s haza ment.

(Folytatjuk.)

É R T E S T T Ő.

Barrett Browning Eliza. Junius 29-kén halt meg, Florenczben — oly töredékeny egészségű élet után, hogy csuda volt eddig nyújtása is — a legnagyobb angol nő-költő, milyen valaha létezett. E ,legnagyobb' epithetont nem a közvetlen fájdalom sajtolja ki, hanem bíráló összevetés eredménye mindazokkal, kik Anna, Winchelsea grófné, ideje óta — oly nevek alatt, mint Baillie Johanna és Hemans Feliczia — megmutatták a britt szigeteknek, hogy a géniusz nincs kötve nemhez; bárminő saját szin- és alakbeli módosulással jelenjen az meg, a szerint, a mint a forma, melybe öntve van, izmos vagy finom, egy Dante vagy egy Corinna testalkata.

S hogy a géniusznak nincs külső ösztönre szüksége bölcsejében, vagy kis-leány, kis-fiu évei alatt, azt hiszszük, nem csekély mértékben világosítja e tehetséges nő életrajza. Barrett Browning Erzsébet egy közép sorsú, vagyonos kereskedő leánya volt, ki, mint dissenter, nem nagy rokonszenvvel viseltetett a képzelmi irányú nevelés iránt. — De eleitől fogva kellett valami delejes, eredeti varázsnak mutatkozni a leány körűi, — miután saját vallomásai és zsenge kísérletei

tanúsítják, hogy már akkor körébe vonta az eleven felfogású, szíves rokonszenvű egyéneket, mint atyjafia Kenyon János (kinek emléke annyi irodalom szerető férfi és nő előtt kedves) a világtalan görög tudós, Burgess (kinek ajánlotta „Czip- rusi bor“ czimű költeményét) és mások, kik elő- segiték értelmi táplálkozását, gyarapodtát, — jóval elébb, mint a közönség csak égj rímét, egy szavát ismerte volna, — még azon korban, midőn más, szellemtelenebb de folyékonyabb nők viselték a koszorút, mint megannyi ujkorbeli Múzsa. Nevelése, mondani, szigorú, testalkata kényesnél kényesebb vala, —-- mindazáltal a leány jó-sok ismeretre s merész eszmére tudott szert tenni, — magasztos képzelem szárnyaira birt emelkedni csupán ösztöne által, mely daczolni látszott körülménynyel, pbysicai erőtlenséggel, társadalmi szűk körű tapasztalással. — Szerzői pályára lépte nem holmi ,,Dal egy rózsához“ kiadása volt, nem másod-kézbeli reminiscentia másutt jobban ecsetelt scénákra, érzelmekre, hanem egy „Essay az elméről“ s Aeschylus „Prometheus“-ának fordítása. Ez utóbbi, miután megjelent, oly kevéssé elégítette ki a fordítót, hogy midőn második kin-