Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
278 K*'ÜL ÍROD ALOM. A MESE TÖRTÉNETE. A mese nem legjelentéktelenebb részét képezi az általános költészetnek. Majdnem minden nemzet, beleértve a miénket is, ép oly büszke, jeles mese-költőire, mint a költészet bármily ágában je- leskedőkre, s erre Lafontaine, Gay, Lessing és Fáy Andrásunk eléggé fényes példák. A dúsgazdag angol irodalom csak nem régiben gazdagodott két kötet mesével, két jeles angol iró által : Lewis György a jelenlegi angol belügyi titkár, Babrius görög meséit adta ki eredetiben, sok tudós jegyzettel, és a tisztelendő Davies Jakab, a nagyhírű angol classicus tudós és iró jelesül forditá le azokat angolra, versben. Mind az eredeti kiadás, mind a fordítás igen kedvező fogadtatásban részesült és Thackeraynak nálunk is eléggé ismeretes „Cornhill Magazine“ czimű szemléje hosszabb czikket szentel ismérte- tésüknek, melynek érdekesb s többnyire a mese történetét illető részét t. olvasóink is talán érdekkel fogják olvasni. Lewis ur azt állítja,, hogy a mese görög eredetű; de a szemleczikk Írója más véleményben van. A mesék jellemző vonása, — mely főleg abban áll,hogy az állatokat ember módjára cselekvő, beszélő, okoskodó lények gyanánt vezeti elénk — oly különös s az általános tapasztalással annyira ellenkező, hogy azt csak valamely nép saját kizárólagos értelmiségéből számlázottnak képzelhetjük, és ezt csak az úgynevezett metempsychosisban vagy lélekvándorlásban találjuk, mely India őslakosai vallásának egyik főtanát képezé. Csak e nép irodalmában találjuk a legrégibb meséket, s e mesék tökéletesen visszatükröztetik az ind népet és országot. Olyan meséknél, melyek később az ó- vagy középkori Európába származtak át, az eredetivel összehasonlítás azonnal feltünteti a változásokat, miket az átültetésnél, vagy az uj haza szokásai- és jelleméhez alkalmaztatásnál szenvedtek, s az eredeti mese sokszor ezen módosítások által majdnem érthetlenné lett. így például egy régi európai mese beszéli, hogy hat furfangos ember összebeszélt, mikép szedjenek rá egy falusit, ki bárányt vitt a városba eladni; abban állapodtak hát meg, hogy egyenkint elhitetik a jámbor falusival, hogy az nem bárány, a mit visz, hanem kutya, mit az utoljára el is hiszen, a czinkosok pedig könnyű szerrel s nagy diadallal kapják meg a kiszemelt prédát. Ebben a mesében, meg kell vallanunk, nem nagy élez van, de azonnal változik a dolog, ha az ind eredetivel összehasonlítjuk. Ott a kifosztandó egy brahmin, ki ölében kecskét visz, melyet áldozatra szentelt. Útközben három útonálló előleges összebeszélés után egyenkint rákiált, hogy kutyát visz. A kutya pedig a brahmin hit szerint tisztátalan állat volt, s azon perezben, a melyben a níegijesztett brahmin hite az állat minőségére nézve az utána kiáltó haramiák által megzavarta- titk, eldobja azt magától s futásnak ered. Más például szolgálhat azon, a középkorban majdnem egész európaszerte ismert s welsch legendának tartott történet, mely szerint egy bizonyos ember megöli hirtelenkedésből kedvencz kutyáját, azt hívén, hogy az okozta gyermeke halálát, holott a mint — de már későn — felfödözi, a kutya éjen egy veszedelmes kígyó megölése által a gyermek életét menté meg. De a sanseritban nem kutya az ártatlanul megölt állat, hanem a nagy tiszteletben álló mangoust vagy ichneumon, és c változás mindent felderít; mert a régi hinduknál a^ ichneumon házi állat volt, s mint nálunk a macska, az egerek és patkányok szenvedélyes pusztításának köszönte kedveltségét; de azt is tudjuk róla, hogy vad állapotában öli és eszi a kígyókat. Közismeretü Aesop meséje a „macska és Venus istennő“-ről. Egy macskába beleszeret egy csinos fiatal ember, s folyamodik az istennőhez, hogy változtassa azt szép nővé. Az istennő teljesiti kérését, s az ekképen átváltozott macska imádója nejévé lesz. De midőn egykor a szerelmes pár gyöngéden enyeleg egymással, Venus pajzánkodásból egeret bocsát a szerelmeskedők szobájába, melyet, mihelyest az átváltoztatott macska észrevesz, üldözőbe veszi, megfogja s megeszi. Az istennő, észrevevén, hogy a szép nőhez illetlen macska természet megmaradt benne, megharagszik, átalakitja ismét macskává. Ez a mese, mond a „tanulság,“ mutatja, hogy a természeténél fogva rósz ember nem tagadja meg jellemét, bár helyzete s állása változzék is. E mese, az itt elbeszélt modorban, inkább idétlennek mondható, tanulságára nézve pedig igen erőltetett s a görögök világnézetével össze Ö o O o épen nem egyeztethető. De ha kelet felé fordulunk, egészen más sziliben tűnik fel előttünk. E mese a legrégibb sanserit gyűjteményben is feltalál tátik, a hol merőben eltér a görögtől. Egy szent remete egyszer egy kútnál sétált, hol egy egér a holló szájából véletlenül mellette pottyant le a földre. A remete megszánván az egeret, fölvette és haza vitte magával, s nem lévén megelégedve mostani alakjával, arra kérte istenét, hogy változtassa át kis leánynvá.
