Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
277 Omode család története, mint már kifejtők, legsikerültebb a költeményben. — Erzsébet, a királyleány, szintén teljes mértékben érdemli részvétünket. Az ő lelki állapotához igen jól illik a lyrai révedezés; forma, környezet, leírások, minden ösz- szehat, hogy az Y. éneket a legkedvesebbé tegye a darabban. Nem oly sötét, mint a végzetteljes III-dik, ez tragoedia, az egy lemondó, de a vágynak mégis oly önkint megnyiló női sziv elegiájá. Kevesebb dicséret illeti Endre leányának f'ölléptét az utolsó énekben : a csatába hurczolás, a vékony indok mellett is, hogy t. i. jelenlétével Csák katonáiba lelket öntsön, nagyon csináltnak tűnik fel; az pedig, hogy harczol is, még szerelmi kétségb’esés közt sem illik szenvedő, lemondó jelleméhez. Vannak ily tettre képes nők, de azok jelleme egyébkor is szenvedélyesebb, mint a minőnek az Erzsébetét, az V. ének folytán, megismertük. — Utoljára még egy szót Gentilisről. Az olasz bibornok ügyesebb a históriában. Nem bakot lő szónoklatával, hanem ravaszul a pápa jogát akarja becsempészni. S mikor látja, hogy nem megy, elég ügyes megfordítani a beszédet. Költőnk szintén elmondja felőle, hogy „ékes, sima olasz, okos is, szelid is,“ továbbá, hogy „bízik is magához : bármint zug a tömeg : mégis ő határoz.“ De midőn letorkolják, csak úgy kip-kap zavarában. „Beszélhetsz Genti- lis, nem hallgatják már azt!“ Úgy tűnik fel, mint hebehurgya ember. „Mint a ki a nyilat kilövi gondatlan : úgy lóvé ki a szót“ — s „későn látja a pap, hogy mi nagyot vétett“ (40 1.). Ez nem a história hatalmas cardinálja : ez egy tehetetlen öreg. Mit mondjunk a költői szólam erejéről, a leírások, képek nagy gazdagságáról, a versnemek oly különféle s választékos szerkezetéről. Szerzőnk dictiója, melyet eddig csupán lyrai pompájában ismertünk, e művében sokszor nagy szerencsével ölti magára az eposz tárgyias — valamint a dráma szenves jellemét is. Idézzük-e az elsőre ama, nemcsak tárgyban, hanem formában is objectiv előadást, mely az első énekben a kiátkozó iraton el- ömlik, — az utóbbira, sok közöl, Csák jelenetét a Forgácsokkal? Lehet-e valami erőteljesb, rövidségben hatályosabb, mégis keresetlenebb, mint midőn Csák mondja : „Itt állótok, Forgács Ivánka, Andor! S én hazaárulóknak mondalak !“ Iván kiált : „Hazudsz, czudar kalandor!“ Az ilyesekben — pedig sok van — a költészet va“ lódi (genuin) nyelve szól. De vannak egyenlőtlenségek is. A szólam néha frivol, mint a fönebb idézett helyen, mikor Csák levágja Dávidot s ez (vagy ki?) vissza akarja tartóztatni : „Máté, megállj ! elment eszed?“ S Máté feleli : „Nem az J“ — Vagy (183 1.) szerző felkiáltása Lászlóhoz, ki megölte öcscsét : „Látod gyilkos Kain!“. ..(Lám megmondtam Angyal Bandi . . .). Az efféle vagy visszatetszik, vagy, mint jelen esetekben is, komikai hatást okoz. — Leírásait nem szükség az olvasó figyelmébe ajánlanunk. Ott van a schaffhau- seni zuhatag — mi sem lehet szebb annál. Képei, hasonlatai közt — mint mindig — sok van uj, sikerűit; de hibákat is tudnánk kijelölni. A hiba leginkább onnan ered, hogy vagy nincs igazság a képben, vagy nem illik a tárgyra. Midőn péld. Erzsébetet liliomhoz hasonlítja, „melynek virulása nincsen, ha véresővel öntözik tövét“ eszünkbe jut, hogy kertész emberek csenevész fa tápszeréül marhavért ajánlanak. E sorokban : Sokat éget mély seb, titkon, vagy itt, vagy ott; Mint kivül a kardon kő s arany van ékül Ben az ártó aczél, melyen vér sötétül . .. a kép nem illik mására. A kit (szívben) mély seb éget, az maga szenved, mig hüvelyben az aczél ártó, s a vér rajta nem övé. Jegyzetek hosszú sora hever előttünk egyes szépségekről s hibákról. De minek fáraszszuk tovább a figyelmet. Az olvasó úgy is megleli a szép helyeket s bírálatunk már eddig is nagyon hibakeresőnek tűnhetik föl, annyival inkább, mert lapunkban eleinte óvakodánk absolut mértékkel mérni s az elismerésben több oly tehetség is részesült, mely sok tekintetben hátramarad Szász K. mögött. De épen a viszony, melyben szerző lapunkhoz áll, — ki e viszonyból eredhető minden lágyságot kétségkívül sértett önérzettel utasitna vissza *) — kényszerite mintegy, hogy művét egészen tárgyi- asan, mintha rég elhunyt iróé volna — s átalános becsmérték szerint vegyük vizsgálat alá. Relativ becse van annyi, hogy habozás nélkül irodalmunk nyereménye gyanánt tekinthetjük : egy idő óta parlagon heverő eposzi költészetünknek minden esetre szép gyarapodásul szolgál. ARANY JÁNOS. *) Nyilt levél Arany Jánoshoz. Megbecsűlhetlen barátságod és bizalmad uj jelét adtad akkor, midőn ez ismertetést, mielőtt sajtó alá menne, azon kijelentéssel közléd velem, hogy ha azt igazságtalannak, tulszigorunak tartom, készebb vagy kiadatlan hagyni Első gondolatom volt, olvasatlanul küldeni vissza,mert igazság- szeretetedben ép oly határtalanul bizom, mint itélőtehet- ségedben; s ha netalán szigorú volna is bírálatod, nagy gyávaság volna a szigortól visszarettennem, ki magam is szigort követelek. És megvallom, egyedül a kíváncsiság nem engedé,ezelső gondolat mellett maradnom. Jól tettem. Most azon megnyugvással bocsátom vissza kéziratodat, hogy müvemet igazságosan Ítélted meg, és én neked sok hálával tartozom a tanúságokért, miket nyújtottál. Egy s más apróságra tán tehetnék viszonzást; de minek volna az? Mondhatnám, hogy némely hibát mit kijelölsz, — későn, midőn müvemet nyomtatásban olvasám (mint a festő illendő távolban nézi müvét) magam is észrevettem ; de mit ja- vitna ez ügyemen? Add, kérlek,bírálatodat a mint van; engem érdemem fölött megtiszteltél avval, hogy müvemet méltónak tartád arra, hogy átalános, — s legmagasb mértéket alkalmazz reá. Szász Károly.
