Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
276 kezik, mennyi az ellenmondás. Ma épen oly jó hiszemben materialisták, mint holnap ideálisták, most épen úgy védői a társadalomnak, mint megtámadói máskor. Jól tudom, hogy a blazirt elégületlenség, az epés tul- szigor vádjait vonom magamra. De vájjon blazirt-e az, ki meggyőződést és pártokat sürget, vajjontulszigor-e az,midőn csak némi eszmét, némi irány t követelünk, s megelégszünk bárminő legyen is. Valóban követelésem szerény és Önzéstelen, a legkevesebb mit irótul követelhetni. Ne mondjatok le rokonés ellenszenveitekről, csak emeljétek pártokká kotteriáitokat, ne szeressétek, ne kövessétek kritikusaitokat, de tegyétek őket semmivé egész erőtökből. Hagyjatok föl va- lahára léha és képmutató vádjaitokkal. Állítsatok véleményt véleménynyel, küzdelmet küzdelemmel szembe! Bár melyik fél győz, cpak irodalmunk fog nyerni, melyhez elvégre is mindnyájan egyforma forrón ragaszkodunk. GYULAI PÁL. B E L I It O D A L O M. TRENCSÉNI CSÁK. A magyar Akadémia által Nádasdy-dijból 100 aranynyal koszorúzott történeti költői beszély tíz énekben. Irta Szász Károly. Pest, 1861. Engel és Mandello tulajdona. (Vége.) A közelebb mondottakból világos következtetésül az jő ki, hogy a helyzet lassankénti, drámai változása, „Csák nyomról nyomra sülyedése Károly emelkedésével szemben“ mikép azt szerzőnk fönehb idézett sorai oly szépen formulázzák, — nincs a költemény folytán oly szabatossággal s tisztán állitva szem elé, mint azt költőnk, bár any- nyira helyes felfogásból indulva, eszközleni vélte. Károly „emelkedése fokozatait“ sem annyira magának a királynak cselekvésében látjuk, mint inkább azon dicsfényben, melyet környezete sugároz reá. Károly jelleme, mingyárt első bemutatáskor, jól van leírva (34 1.), de azontúl keveset látjuk cselekedni, mindössze két jellemző jelenete van : egyik Omodéval, mikor ildomát látjuk, hogyan tudja magán büszkeségét a politikai hasznosságnak alája rendelni; másik az öregPorcscsal, mikor kegyelmes voltában ismét nagy része van a politikai számításnak. Csatajelenetei sokkal futób- ban vázolvák, hogysem a király jellemzésire elegendő tér volna; a múló „gondolat árnya,“ mely a sárosi harcz alkalmával ellebben képén : „Egy arany keretért (korona), ennyi temérdek vért Méltó-e kiontani? . . . .“ csakis királyi gondolat, mely sohasem vette komoly magábatéréssel a miatta hulló áldozatokat. Ha mégis a magyar nemzet rajong e királyért (II. VII. én.) ez inkább a honi állapotok megszilárdulása reményében, az erőre kapni kezdő trón körűi csoportozó monarchiái érzületben és udvaronczi hajlamokban leli indokát, mint Károly előttünk nyilatkozó jellemében. Tárgyilag, történetileg igy van jól a király — mert hogy ilyen volt, kétségtelen — de e jellem aztán nem is mondható oly határozottan „nemesnek“ — mint szerzőnk élőbeszéde, Csákkal ellentétben, felállítja. Hosszúra kellene nyújtanunk már is terjedelmes vizsgálatunkat, ha a költemény minden szereplőjét hasonló részletességgel akarnék bonczkés alá vetni. Azért legyen szabad a többi jellem s a műszerkezet egyéb részei iránt rövid észrevételekre szorítkoznunk. Az öreg Omode jelleme, ha alapjául inkább az oligarcha gőgöt, mint az önha- szjonkeresést veszszük, igen sikerültnek mondható. Épen úgy, a szenvedő Omode-anya mi kívánni valót sem hagy; kivéve egy homályt az előadásban (138. 1.) .........Szive azonközben K ín nélkül megszakad .... igy leli a reggel ezt lehetetlen máskép értenünk, mint hogy meghalt buvában, pedig (165 1.) azután is él. Á négy fiú egyenkinti bemutatása (54—56) kissé stereotyp; az ily kivülröli jellemzésre fönebb megmondtuk észrevételünket; de máskint elég következetesek maradnak. Dávid, — ha megengedjük, hogy helyzetében, mely a reménytelen szerelmesé, (mert mi kilátása lehet Erzsébetet valaha birni) az a könnyű vér, az a szerelmi boldogság lehetséges, — szintén jól van tartva, egész haláláig. A két kisebb fiúra nézve az tűnt nekem föl, hogy a IV. énekben még naiv gyermekek, a VI-dikban (egy év múlva) már harczképes ifjak, s az utolsóban megint bizonyos naivság környezi őket. Homály az is, hogy oly soká tudjuk meg, melyik Omode fiú a VII. ének lantosa. A VIII. énekben két egyforma mozzanaton alapuló jelenés az Omode fiák közt (182, 183 1.) épen ez ismétlés által stereo- typpá válik. — Daczára ez apró hiányoknak, az
