Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
I-sö évfolyam. Mart. 6-án 1861. SZÉPIRODALMI f i í; yel o. 18-ik szám. Szerkesztői szállás, hová a lap szellemi részét illető küldemények utasítandók : Üllői-ut és 3 pipa-utcza sarkán 11-ik szám. Megjelenik e lap minden szerdán. Előfizetés helyben házhoz hordva, vidéken postai szétküldéssel, félévre 5 ft. egész évre 10 ft. Kiadó hivatal, hová az előfizetési pénzek s minden a lap anyagi részét illető dolgok utasítandók Egyetem-utcza 4-ik szám. NÉHÁNY SZÓ A KRITIKÁRÓL. (Vélge.) II. A kritika pártossága ellen is sok vádall hallhatni. A kritika mindig valamely párt kezébe kerül, egyszer az egyikbe, másszor a másikba, épen azért soha sem lehet elfogulatlan és igazságos, mondják sokan, de senki sem oly hangosan, mintEszter szerzője, ki épen azért uj alapra akarja fektetni a kritikát, oly lapot indit vány ózva, mely mind az illetlen modort, mind a pártosságot leheti lenné tegye*). Lehetséges-e ez s mi módónt Szerzőnk hiszi, bízik magában s egy egész tervvel áll elő. Egyletet kell alakítanunk,! mely alaptőkéje kamatjaival képes legyen födözni egy havonkint hat ivre terjedő kritikai lap költségeit. A többi magátul jő. Az egylet szerkesztőt választ, ki illeines ember, semminemű irodalmi párthoz nem tartozik, s igy megnyer közremunkálni minden magyar kritikust. Minél inkább eltérnek egymástól a munkatársak nézetei, annál jobb, mert a szerző épen a különböző nézeteket, rokon vagy ellenszenveket akarja a közjóra kiaknázni. A lapnak nem lévén elve, színezete, kiki azt ir bele a mit tetszik, a szerkesztő csak arra ügyel, hogy a czikkek illedelmesen legyenek írva s mindennemű véleménynek, polémiának tér nyíljék. A tanodák ingyen fogják kapni, a közönség pedig 2 forinton, hogy minél inkább elterjedhessen.Ily lap még egyetlen egy irodalomban sincs. A magyar kritikusok a világirodalomban elö*) Regény és regény ítészét. Irta Eszter szerzője. 145-171 1. szőr fognak példát adni arra, hogy levetkezvén minden pártszenvedélyt a közjóra egyesülték.Tehát a haszon mellett némi nemzeti dicsőségben is részesülnénk. íme a panacea kritikai állapotunk bajai ellen. Nem vizsgáljuk, lehetséges lesz-e a szükséges alaptőkét összegyűjteni, örömest elhiszszük, hogy nem nagy bajba kerül, de mélyen meg vagyunk győződve egy ily lapnak mind kivihetetlenségéről, mind ha- szontalanságáról. Van-e oly kritikus, ki aláírja szerzőnk kritikai illemszabályait, melynek ama választott szerkesztő lesz képviselője? S ha lesz, nem olyat tesz-e, miáltal lemond vélemény - szabadságáról, sőt irói egyéniségéről is ? Az az illetlenség és epéskedés, melyet ti korlátozni akartok, nem valami külsőség, hanem a benső egy része. Változtassátok meg, s a gondolat is meg fog változni. A kritikusnak is, mint minden Írónak, ha valóságos irodalmi müvet akar teremteni, szüksége van bizonyos felindulásra, lelkesülésre, melyet tárgyától vesz, s tárgyára sugároztat vissza. Ti e lelkesülést akarjátok tőle elvenni, hogy üres conven- tionalis hangulatot erőltessetek reá. S miért, hogy ne álarczozhassa le a nyegleséget, ne bélyegezhesse meg az erkölcstelen irányt, ne tehesse nevetségessé a tudatlanságot és gőgöt s mi egy római iinperatorral szemben is szabad volt, ne háborgathassa éles hangjával az ünnepelt irók diadalmenetét. Miért akarjátok csak a kritikust korlátozni? A politikai hírlapírót, a parlamenti szónokát, a történetírót sem kellene felednetek. Állítsa
