Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

332

A nemzeti színház régi jelesei.

rült művészetébe, mikor nemzetes uramnak, kendnek kellett lennie. Innen volt az, hogy a ki nem ismerte, legalább is viczispánnak hitte s utazásában megesett, hogy a nép erővel kezet akart csókolni neki, mert azt hitte: püspök. Egy valódi püspök meg erőnek erejével pappá akarta tenni: quia habet fáciem sacerdotalem pulcherködésnek, a kisszerű mesterkéltségnek semmi nyoma. Ha a szerepeit fővonásaikban lelkében körvonalozta, teremtő kedélyére bízta az apró részleteket, árnyalatokat. Amikor tanult: rajzolt ; mikor játszott: festett. Azért volt előadása bölcs, hű és egyöntetű. A vidám jószívűség, szerepeinek alapszíne, soha sem volt erőltetett: az

EGRESSY GÁBOR, MINT GRITTI.

rimám (mivel igen szép papi arcza van). Hosszú éveken át ragyogott művészetének egész pompájában s a kritikaszterek a siker dicsőségét csak egy napra sem tudták tőle elragadni. A maga szakmájában már fiatalon fölülmúlta kortársait: a kedélyes apák és nagybátyák szerepében ő valódi művész volt. Megvolt benne az örökifjú humor. Ezért nem is látszott előadásain az erőlŐ arcza ilyenkor sugárzott, ragyogott és gyújtott. Elég volt kilépnie, hogy a legkomorabb néző lelke is kiderüljön. Hozzájárult a nemes ízlés, mely túlzásba soha nem engedte esni. 0 még a legalantabb burleszk komikumban is gyűlölte az undorító torzpofákat és rongyokat; tudta ő, hogy még ott is eszményíteni kell, ha művészileg szép akar lenni. 0 sohasem utánzott senkit; semmi-