Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

' Péntek, 1925 február 20.

Jókai emlékének áldozott ma

a nemzetgyűlés.

Scitoeszhy Béla elnűS«, tiSelieisbepg Kunő gpót NuSluszminisztep

és P©&sáp Gyula beszéde.

63 nGmzetgHpfilés mai ütése.

— Saját tudósítónktól. —

A nemzetgyűlés mai ülését Jókai Mór emlékének szentelte. Scitovszky Béla elnök az ülés megnyitása után a kővetkező beszédet mondotta, amelyben Jókait nemcsak költői, hanem törvényhozói mivoltá- nrh szempontjából is méltatta a Ház elnöksége nevében:

— Tisztelt Nemzetgyűlés! A nagy centenáriumok sorozatában, amelyek múlt századbeli nemzeti reneszánszunk vezér- csillagainak fényét vetítik szomorú .jelenünkre, tegnap köszöntött reánk Jókai Mór születéscnapjának századik évfordulója.

— 1825, a nagy termő esztendő, hintette planétájának sugarait a szinmagyar Komárom nemesi hajlékára is, melyből fajunk Géniuszának egyik legcsodálatosabb megnyilatkozása indult világhódító útjára.

— A háromszázados letargiájából felébredt nemzeti léleknek a közélet különböző terein egymást követő fellángolása teszi ezt az esztendőt határjelzővé történelmünkben: az irodrlomban Vörösmarty Zalán futásának megjelenése; társadalmi téren Széchenyi első fellépése a Magyar Tudományos Akadémia megalapításával; a politikában a nagy refonnországgyülós megnyitása.

— Onnan kezdve, hogy Petőfi oldalán egyik vezére a márciusi ifjúságnak, majdnem teljes hal évtizeden át úgyszólván pillanatra se szűnik meg ragyogó tollával, ékes szavával kivenni részét annak a nagy korszaknak politikai küzdelmeiből, mely a rendi alkotmány romjain az uj Magyarországot megteremtette s Mátyás kora óta nem ismert virágzása emelte.-— ár zsenijében nem volt politikai hivatás. de zsenijének hivatása volt a politikában. sőt ennek a hat évtizedes történelemnek több mint egy dcceniumon át az egyedül Ihetséges magyar politika irányításának orszlán része az ö tollának jutott. Hogy nagy kortárr.ánah, Petőfinek, tüneményes meteorpályája véget ért a segesvári; csatatéren, épp olyan felsőbb rendelés volt nemzetünk sorában, mint az, hogy a vértanú »ágra 'pruskribált Jókai géniuszának öröklobogásu pásztorlüze ott égjen tovább a magyar irodalom katakombái között; ott gyűjtse maga köré a szélrebbent Írói gárda maradványát a nagy politikai misszióra; megtalálni a költsézet virágnyelvén az utat a szenvedő magyar szivekhez. ébren tartani az elalélt betegben a föl- támadás hitét, a jövő reményét, a nemzetünk történelmi küldetésben való bizodalmát. A Magyar nabob. Kárpátba Zoltán, Az uj földesur és egyéb müveinek hossza sora megannyi politikai tett votlt az elnyomatás szomorú esztendőiben, beszédes tanúséig tétel a közélet némaságában, egy eltiport nemzet életjogáról, élniakarasáról, a magyar lélek clpusztithatalan őserejéről.

— Mikor az a „tranquilla potestas“ végre elérte az alkotmányos élet sorompóinak megnyitását, az 1861-iki országgyűléstől kezdődőleg több mint négy évtizeden át minden országgyűlésen tagja és egyik legszívesebben hallgatott szó oka volt a képviselőháznak. Alig merült föl fontos kérdés, amelyben föl ne emelte volna szavát, hogy megvédelmezzc annyi >ér és vihar után mégis kisarjadt termését a megvető munkának, melyben oly négy része volt. Nem a nemzettől idegen hatalomban látta immár annak veszedelmét, csak a nemzeti élettel együtt fölszabadult turáni átok romboló munkáétól féltette az uj szabadságot, s annak letéteményesét: a fiatal parlamentarizmust, melyben a nagyidők. nagy hagyományainak rajongó tiszteletével foglalta el a nemzet bizalmából kijelölt helyét.

— A 61-iki felirati vitában elmondott nagy beszédének befejező szavaiban áldja Istenét, hogy megérni engedett egy olyan országgyűlést, amelyben az ellentétes pártok csak abban térnek el egymástól, hogy melyik múlja felül a másikat hazaszeretetben. Nyugodtan néz a viták eredménye elé, abban a meggyőződésben, hogyha véleményéi leneseinek is jut a diadal, az ország címerével ékesített szent pajzs ott is jó kezekben marad s mikor a hazát egyenlő erővel kell fen tart mii, „a jobb- és baloldal nem lehet egyéb, mint egy színnek két kamarája.“

— Ezzel a hitvallással kezdi parlamenti pályájkí+, s ehhez marad hu annak egész folyamán. Minden szónoklatából bőségben árad költői lelkének melege, olykor képzeletének pazar ragyogása, melaneholikus árnyalatú humorának szelíden csillámló fénye, de alaphangjukat mindig a lelkesedés és hátaérzése hatja át az összefogó nemzeti munka áldásaiért, amelyek ifjúsága álmát váljék valóra: egy önérzetes, hivatásának magaslatára emelkedett nemzet bekapcsolódását a maga szellemi és anyagi értékeivel a müveit világ nagy kulturkö- zösségébe: azt a Magyarországot, mely | nemcsak vórezni tudott ezer évi szabadsá- i gának és a nyugati civilizációnak védelmében, de élni tud szabadságával úgy, hogy n békés munka versenyében a külföld tiszteletétől és becsülésétől környezve foglalja el méltó helyét.

— Ö megtette a magáét, hogy igv legyen, s munkái nevével együtt magyar dicsőséget hordoztak körül a világ1 minden részében, szavai magyar igazságot védelmezlek a külföld parlamentjeinek képviselői előtt utolsó politikai beszédében, mely az interpariamentárius unió brüsszeli konferenciáján verte vissza nagy hatással el- j lenségernk rágalmait. Jutalma mindezért j a dicsőségen, nemzete háláján és a munka i gyönyörén túl alig volt több egy egészében küzdelmes életnél s a Gondviselésnek annál a kegyelménél, hogy a szeretettel végzett munkából oly időben szólította el, amikor még nem is sejthette, milyen uj, mindennél nagyobb megpróbáltatás vár nemzetére, hogy hflála után tizenhat esztendővel még az ö bálványozott szülővárosát is elszakítja a világtörténelem leg- kegyeílenebb és legigazságtalknabb vériié- lcte hazája testéről, az ö ,édcs. szép paradicsomkertjéről“. (IJgy van! ügy van! a Húz minden oldalán.)

— Magával vitte ma is jeltelen sírjába ragvogó álmait nemzete jövőjéről, de nedvünk itt hagyta szomorú napjaink vigaszául gazdag életének emlékét, a maihoz hasonló megpróbáltatásokból való fölemelkedés. biztató tanulságtételével S itt hágvta

elpuszti thatatlan örökséglét, mely müveiben időtlen-időkig fogja föntartani az ő Magyarországát egész történelmével, minden tájékának oly ragyogóan leirt szépségeivel. mindennel, amit benne ő szeretett és mi szeretünk s amit lelkűnkből, telkünktől soha semmi hatalom és sorsfordulat nem tbg elszakítani. (Úgy van! Úgy van0

— Ezért a drága örökségért való hálánk s élete tanulságaiból láncoló hazaszeretetének intelmeiből is erőt merítő hitünk nemzetünk jövőjében legyen ezen a évfordulón legméltóbb ünnepi hódolatunk Jókai Mór halhatatlan szelleme előtt. (Élénk helyeslés. éljenzés s taps.)

— E megemlékezéssel kapcsolatosan konkrét indítványt is kívánok tenni arra nézve, milyen formában vegye ki részét a nemzet képviselete a centenáris évfordulónak maradandó emlékkel való megörökítéséből.

—- Első indítványom oda irányul határozza el a t. nemzetgyűlés Jókai emlékére az Ehrenfeld-kódcx megszerzését s Jókai-kódex néven a Nemzeti Muzeum Széchenvi-könyvtárába örök nemzeti letétként való elhelyezését; adia meg az elnöknek a felhatalmazást az erre nézve szükséges lépések megtételére s egyszersmind utasítsa a kormányt a költségek fedezéséről való gondoskodásra. (Helyeslés).

*■ — Második javaslatom egyik közelebb múlt ülésünkben is felmerült eszmével kapcsolatosan az volna. — mondja az elnök — határozza el a t. nemzetgyűlés, hogy a nagy költő több mint fclszazados törvényhozói pályájának emlékére parlamenti beszédjeit egy kötetben összegyűjtve kiadja és a magyar közönség számára is hozzáférhetővé teszi. (Helyeslés.)

.1* elnököt naauliatá&n beszéde után a Ház minden oldalúit lelkesen üdvözlik.

könyv és vándorbot. Jött álmodozva o hadakozók felé, azok, hogy utat engedje

nek neki,

érette abbahagyták a csatát.

Jött, elhaladt a tisztelgő ellenfelek közt azután az országút porából visszanézett rí juk. És — mondja a krónika — ők, a ellenfelek a költő pillantásának hatása alatt nem folytatták tovább a csatát. Kéz-.. adtak egymásnak.

— Tisztelt Nemzetgyűlés! Én úgy érze

e percben, a mi nagy Jókaink is f;, ■ haladt át itt e termen. Elhaladt par! menti harcunk csatátszüntető két front közt és

mi leeresztett fegyverrel tisztelgünk neki.

Ő átment és haladt tovább a dicsőség i ján és a halhatatlanság aranyködéből is visszanéz ránk, az ő szép kék ist< gyermekszemeivel . . . Vajha turáni < < cumk ellenére mi is ugv tudnánk fogrd mint ahogy a Petrárka csatázó! őt i . gadták.

— íme, tisztelt Nemzetgyűlés, e kis k: ni-kás epizód révén a két testvér, polite és költészet ez egyszer ismét szembeker nek egymással. Nálunk a költészet éri keveset köszönhet a politikának, de a ! litika annál többet köszönhet a költésinek. Nálunk a büszkébb, előkelőbb, hat masabb testvérrel, a politikával szem! i a költészet bizony eddig szerény hamv poke maradt. Pedig, valljuk be, a büsz hatalmas testvér a turáni átok gyás - koraiban gyakran elernyedt, el is ah

A hamupipőke — soha. Ez a hamupip vagyif a magyar költészet sohase ezu nyadt el a századok nehéz folyamán, r: dig híven virrasztóit és a döntő percek! mindig híven ott költötte, olt rásta f ! tettre a politikát. Hogy zeng a száradó! át rí Zrínyi, Bessenyei, Kisfaludy, Bér. nyi ébresztő szava: „Ébredj, ébredj . pád fia!“

— Nálunk nem a politika szült kÖ! aranykorokat. Fordítva, nálunk

a költői aranykorok készítették elő a

politika, az ország sorsdöntő esemt - uyeit.

Most száz éve, 1825-ben Vörösmarty fi. i a nemzeti újjászületés, a reform! trombitáját, ugyanakkor ez a hamupipi a pcézis nirgyar múzsája húsz poétazse és tehetséget csókol homlokon a bölc jében, hogy az uj jövendő nagy negyv nvolcas reneszánsz számára a költészet sereggel állhasson ki. És főként, hogy nagy szabadságnak reggelén az uj jászai nemzet ifjúsága Petőfiben és Jókaii testet vehessen. Magyr r Castor, magy Pollux, két-egy iker lángelme ők kette nem lehet az egyikről a másik nél'k szólni. Ök ketten a magyar nemzet öt. ifjúsága, ölökké éltető, örökké világi - ikercsillagok.

— Tisztelt Nemzetgyűlés! Azt mondják, hogy a lángelme sine qua non-ja, hog pontosan érkezzék, percre szóló ponto sággal szülessék bele korába. Nos, nagy elhivatottsággal, ily pontosén érkeznek ö kelten. Jönnek, az egyik a heves, lobogó vérü Kiskunságból, a másik, a csengő mesemondó Dunántúlról. Mindket'en a földhöz, a néphez nyu'.iak le, telve >i tarsolyul, a népies nye'v vadvirágaival, amelyeket ők majd a megteremtendő uj irodalmi nyelvvé nemesítenek. Jönnek, mert a nagy magyar reneszánsznak szüksége van rajok. Petőfire negyvenkilenc elölt van szükség, Jókaira majd negyvenkilenc után lesz szükség. Petőfi a harcok csalogányainak, a trombitáknak szava mellett vérrózsákat tép le férfi kebléről, Jókai pedig majd a szivéből nőtt ezeregyéjszakái mesefának virágait fogja ontani nemzetére, hogy a mese-virágokkal elborítsa a sebeket, a vérnyomokat, illatukkal ne csak ringasson, feledtessen, hanem ápoljon, gyógyítson, reméltessen. Petőfi a szilaj forradalmiság, Jókai a mélázó ábrándosság. Petőfi egy sebzetten, ép nemzet élén rohan a nagyszerű halálba, Jókai a végzetes rohnm után mesemondó kézzel vezeti vissza a sebzett beteg nemzetet az életbe. Egyek ők ketten, Csak éppen az örök-egv ifjúság jellegzetes két Jáuus-arcát tüntetik fel. Egyszer mar eljöttek, mert szükség volt rájuk. Most centenáriumuk dicsőségében

ismét itt vannak ők ketten, mert az ismét nagybeteg nemzetnek megint szüksége van rájuk.

Szüksége van az életerők reménytadó derűs optimizmusára, de szükség lehet és szükség lesz a Petőfi trombitájára is.

— Hódolat e napon Petőfi lelki testvérének! A nemzet illetődötten térdel le a magyar ezeregyéjszaka nagy mesemondójának a csodás mesefája alá, amely közel hatvan éven át oly bőven ontotta szebb- nél-szebb regényvirágait nekünk és az egész külföldinek.

A külföld is bámulatai ismeri el a magyar mesekirály teremlő lelkűidét,

amellyel istenként alkotta meg zz ő saját külön Jókai-emberiségét. Senki a magyar

Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter beszéde

— T. nemzetgyűlés! A Gondviselés az [ egyesek és nemzetek lelket akként alkotta j meg. hogy egyaránt szükségük van fáradságra és erőfeszítésre, pihenésre és szórakozásra. Az igazán nemes lel köknek azonban a munka nem gyötrelem, a pihenés nem semmittevés és a szórakozás nem n léha örömöknek halmaza, lianem a szórakozásban is a nemeset és a szépet keresi.

És Jókai talán abban tett legnagyobb szolgálatot nemzetének, hogy a nemzeti lélek kioldhatntlan vágyát a szórakozás után a legnemesebb és legfel - emelöbb módon elégítette ki.

Jókai a magyar nemzet érzelmi világának egy nagy pedagógusa volt, megtanított bennünket nemesebben szeretni, nemesebben lelkesedni a nagy eszményekért és a maga hatalmas lendületével magával tudott ragadni olyanokat is, akiknek a magas régiókba való haladás egyébként talán nem voll megadható. Jókaii nagyságához mérten kevés az, amit az állam mai helyzetében az ö emlékének tiszteletére ma megtehet. Az, hogy Jókai-emlékbélyegeket bocsátunk ki. inkább nemzetünknek szolgál előnyére, mert azt hirdeti, hogy mit adott ez a kis faj a nagyvilágnak. Az emlékérmek verése, a plakettek kiadása is mind- mind elenyésző a nagyságához képesít, azt pedig, hogy halála után elég későn csak most fogunk hozzá síremlékének emeléséhez, a nemzetnek, úgy érzem, bizonyos fokig inkább vezekelnie kell.

T. Nemze'gvülés! Tóth Kálmán legszebb küllemén vében megemlékezvén 48-ról. azt énekli meg. hogy a hazaszeretet annyira i henne van a szaalxlságtharcban elesettek ! hamvaiban, hogv még a széthullott cson- j tok is meg fognak mozdulni, ha mégegy- j szer lesz: Előre! Tóth Kálmánnak ez a ; gyönyörű költői látománya most bekövet- j kozott a reformkor nagy szülötteinél, a j reformkor nagy szereplőinél. Ennek a kor- j m'ánynak, amely a modern Magyarorszá- I got megteremtette, lelki óriásai valóban : feltámadnak cenlenárius ünnepeiken. Feltámad Petőfi és Madács. feltámad Jókai, feltámad Vörösmarthy, feltámad Széchenyi, bog- miután egyszer már megépítettek egv modern Magyarországot. most i újra ide álljanak sorainkba a megpróbál- i tatások nehéz esztendeiben, a magyar bibliának ezen hét sovány esztendejében, hogy emeljék a mi bizalmunkat jövőnk iránt és tanúságot tegyenek a világ népei előtt a magyar igazság mellett. (Tetszés.) Itt állnak ezek a nagyok a mi soraink között és küzdenek egv boldogabb, egv nagyobb Magyarország felépítésén. Mi az ö emléküket csak azzal ünnepeljük igazán, ha minden erőnket megfeszítjük, hogy ne legyünk méltatlanok őhozzájuk. Ezzel a fogadalommal ünnepeljük az ő centenáriumát. (Élénk éljenzés és taps.)

Pékár Gyula beszéde.

Tiszteli Nemzelgyülés! ünnepi perc —’ a nemzet választott politikai egyeteme, úgy érzem, pártkülönbség nélkül ünnepel ina, midőn hódolva áldoz egy naev költői lángelme emlékének és van-e szebb, dicsőbb annál, midőn egy nemzet igv közös akarattal leborul, hogy felemelkedjék és az eszmények magaslatán magábaszáll- jon és fohászkodva merüljön el a mi nagy nemzeti me-emondónk, aranyfantáziáju Jókaink boldogító és gyógyító optimizmusában, hogy abból megifjodva uj hittel, uj reménnyel, uj tetterővel 'keljen ki e mohácsi idők nagy harcának továbbvivásá- liól. Midőn egy nemzet nagyjai szettemét idézi, voltaképen a maga nemzeti géniuszát idézi és a nagy lángelmék ignzábrn csak a nemzeti géniusz napjának szétáradó sugarait. Ma te’jes fénnyel töltsön el műiket aina Jókai sugarkáprázata, mely talán a legszebben, a legszínesebben világfija meg nekünk a magyar múltat és jövendőt.

— Ünnepi perc . . . Nekem a centenárium e pillanatában egy réges-régi, hatszáz év előtti történeti epizód jut az eszembe, melynek szintén költő, a halhatatlan Petrárka fi hőse. A welfek és ghi- bellinek véres harca dúlt akkor Itália lombard síkján s a krónika egy csatát említ, amelynek rohama éppen egy országúton összpontosult. Az ellenfelek éppen vadul gyilkolták egymást, midőn a csata egyszerre csrk váratlanul megállt: az ütköző hadseregek hátrálva engedték szabadon az országutat és tisztelegve eresztették le kardjukat. Mi történt? ,,A költő ... a költő . . .“ — ez a szó hangzott át az ellenségek sorain és mind az országutat nézték, az országút távlatát, amelynek porából Petrárka ismert, magánosán vándorló alakja bontakozott ki. Kezében