Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
’elyek vannak az én magyarságommal ízemben. Én, aki a magyar géniusz egyedüli lobogó fáklyáig vagyok . , . — Kérem — szakítottam félbe — hagyja abba ezeket a frázisokat, semmi kételyem az ön magyarsága iránt nincs, ön a kommunistákkal tartott, tőlük súlyos pénzeket vett fel. melyekért most felelnie kell. Ön ,.bnr7suj“ maga Tikiad óinak megkárosításával kilenc héten belül kétszer is eladta ugyanazon müveit a proletárdiktatúrának : 1919 május harmincadikén a „Fáklyát“ 5500 koronáért, junius húszadikán a „Ga- lomb papnét“ 5000 koronáért, ugyanezen a napon elbeszéléseit 4500 koronáért s július elsején a „Sáraranyat“ 4250 koronáért. Mikor a kommün már megbukott, ön nem restelte s utolsó pillanatban, augusztus elsején még kivasalt másodszorra a „Galamb papnéért“ 14.500 koronát, a „Fáklyáért“ 15.875 koronát, a „Sárarany- ert“ 12.250 koronát. Ez együtt 61.875 koronát tesz ki kékpénzben, s ezt ön vissza fogja fizetni. Móricz ur ekkor igen kicsivé lett s méltányosságot kért. Én erre azt feleltem: — önnel szemben mi főként igazságosak leszünk! Hogy én ilyen tárgyalás közepette a magam Írói értékeléséről csevegtem volna Móricz úrral, azt hiszem, ezek után alig képzelhető el. A „magyar géniusz egyedüli lobogó fáklyája“, aki oly élénk vörösen lobogott a proletárdiktatúra alatt, ezután kiment a szobából és — fizetett. De itt is nagyon ügyes volt. Tovább zsonglirozva a színekkel, „átértékelő“ mentő ötlete támadt: a kék pénzt fehérnek látta, s a 61.875 korona helyett (Dr. Magyary Zoltán, akkor min. o. tan. aktán lévő jegyzete szerint) csak 11.000 koronát fizetett le a szellemi termékek országos tanácsának a pénztára számára 1919 szeptember másodikén, (IX., Kinizsi-utca kettő.)“ Mi történnék, ha Petőfi élne Pékár Gyula nyilatkozatának e szenzációszámba menő és hiteles adataira Móricz Zsigmond a hozzá közelálló liberális sajtóban ma reggel válaszol: „Ha Petőfi élne...“ címmel. Most sem beszél azonban a kommunizmus alatti szerepéről és a felvett pénzösszegekről, nincs egy szava sem Pékár Gyula adataira, ellenben gúnyos hangon azt kérdezi, mi lenne, ha ma Petőfi élnél Megállapítja, hogy ha Pető-ü élne, akkor ma huszonnégy éves volna, bizonyára nem vállárakét generáció közti különbségekről van szó. — Petőfi, nem azt a világ szabadságol akarta, amilyet a kommunizmus átall éltünk, hanem azt, hogy minden nemzet legyen szabad a maga keretein belül. Ne beszéljen arról Móricz, hogy mi a kü lönbség a ^vének és a fiatalok között, hanem arról, hogy vétkezett-e a nemze! ©’leni Hiába beszél gúnyos hangon a Petőfi Társaságról. Igenis mi vagyunk n nemzeti irodalom védői s ezen keresztül a nemzeti gondolat szolgálói- És ne idézgesse Móricz Zsigmond ezzel a címmel , Ha Petőfi élne“ . . a költőt. Mert ha Petőfi ma élne, akkor ő is a legélesebben elitciné Móricz viselkedését és ő dobná a legsúlyosabb követ arra az íróra, aki a magyarságnak mai szomorú helyzetében elmélkedni .mer arról, hogy kell-e nemzeti szellemű irodalom, és azoknak udvarol, akik most magyar testvéreink fölött uralkodnak. Én inkább bűn bánatot szeretnék látni a Móricz Zsigmond részéről és vezeklést, — fejezte be Pékár Gyula Móriczot kibojkottálják a nemzet színházából Értesülésünk szerint ennek az irodalmi háborúságnak, amelynek középpontjában most már Móricz Zsigynond és az általa hirdetett teóriák állanak, súlyosabb következményei is lesznek. A keresztény és nemzeti társadalom nagyon különösnek tartja, hogy a csehek felé hajbókoló iró a nemzet színházában kerüljön színre darabjaival, s hogy a közpénzekből súlyos szubvenciót kapó Nemzeti Színház továbbra is műsorán tartsa darabjait. A társadalmi egyesületekben máris mozgalom indult meg arra, hogy Móricz Zsigmonddal szemben a magyar közönség a társadalmi bojkott fegyverével éljen. Szerkesztőségünkbe is tömegével érkeznek be a levélek, amelyek minősíthetetlennek mondják Móricz Zsigmond legújabb irodalompolitikai és politikai szereplését s azt sürgetik, hogy a Nemzeti Sziuiház vonja le a konzekvenciákat Móricz Zsigmond nyilatkozatai ufán. Ezen a héten is például háromszor szerepel Móricz Zsigmond neve a Nemzeti szinlapján. Lehetetlenség, hogy az a magyar iró, aki a határokon túl lévő gyötrelme« magyar életet emberségesebb és európaibb életnek tartja, továbbra is súlyos tautié- meket kapjon azokból a szegény fillérekből, amelyeket a trianoni magyarság a maga könnyéből, véréből fizet be az állampénztárba.
