Kánonjog 19. (2017)

TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az ereklyék tisztelete

70

SzuROMi Szabolcs Anzelm

az aszkézis gyakorlóinak kultusza került előtérbe. A 4-5. századra a „szentség” fogalma már az Egyház tanítása melletti kitartást, az aszketikus életet és az Isten közeli imádságot jelentette (ennek nyomán kezdték el magát a szerzetesi életet a szentségre vezető útnak, a szerzeteseket pedig, mint Isten közelében élőket, szent életet élőkként értelmezni).3 A korai egyházi rendelkezések tiltották az oltár alá való eltemetést, mivel ott Jézus Krisztus testének és vérének felajánlása folyik, ám a szentség hírében meghalt személyt a szentségének kihirdetése és földi maradványainak átvitele után már a 4. századtól az oltár alá temették4 (vő. Szent. Ambrus 22. levél, 13).5 Az egyházjog a római joghoz hasonlóan tiltotta a már egyszer eltemetett tetem háborgatását, azaz kiásását, részbeni vagy teljes elvitelét, de még érintését is. Ennek ellenére voltak olyan esetek, amikor egyházi engedéllyel mégis sor kerülhetett az exhumációra. Ilyen volt a szenttéavatási eljárás és a szent, illetve ereklyéi annak során történő áthelyezése.6

II. AZ EREKLYETISZTELET KEZDETEI

A4, századból maradtak fenn a patrisztikus ereklyetisztelet első jelentősebb teológiai jellegű írásos emlékei Nagy Szent Bazil, Aranyszájú Szt. János, Szt. Ambrus és Szt. Ágoston tollából,7 8 de már a 2. századi vértanúakták is tanúskodnak a vértanúk földi maradványainak kultuszáról. A vértanúk, illetve szentek testét vagy testrészét tehát, de tágabb értelemben mindazt, ami ezekkel sajátos kapcsolatban van ereklyének nevezzük. Szt. Jeromos (347-420) Toulouse-i Vigilantiusszal vitatkozva kifejtette, hogy maga az Isten az, aki a szentek ereklyéin keresztül csodákat visz végbe a közbenjárást kérő hívekért.s Ennek részletes kifejtését többek között Nagy Szt. Leó pápánál (440-461 ) is megtaláljuk.

Az egyháztörténelem egyes időszakaiban fokozatosan finomodott az ereklyékre vonatkozó egyházfegyelem, amely kiterjedt az ereklyék hitelesítésének, őrzésének, nyilvános tiszteletének és elidegeníthetőségük szabályozására, továbbá az ereklyék osztályozására. Már a 343. évi Gangrai Zsinat 20. kánonja kiközösítéssel sújtotta azokat, akik elutasították a mártírok sírjánál végzett szertartásokat,9 a 401. évi V. Karthágói Zsinat pedig arról rendelkezett, hogy mindazt az oltárt meg kell

3 SZUROMI Sz.A., Egyházi intézménytörténet (Bibliotheca Instituti Postgradualis luris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae 1/5), Budapest 2003. 72-75.

4 Vö. SZUROMI SZ.A., A temetésre vonatkozó egyházfegyelem a XII-XIII. században (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae II1/4), Budapest 2002. 24-25, 84-86.

5 MlGNE, J.P. (ed.), Patrologiae cursus completus. Series Latina, Paris 1844-1864 (továbbiakban: PL) XVI. 1064-1065.

6 Vö. SZUROMI SZ.A., A temetésre vonatkozó egyházfegyelem, 191-202, 207-210.

7 Vö. KRAUSE, G. - MÜLLER, g. (Hrsg.), Theologische Realenzyklopädie, I-XXXVI. Ber- lin-New York 1976-2004. XXIX. 69-72.

8 VALERO, J.B., San Jerónimo, Epistolario I (Biblioteca de Autores Cristianos 530), Madrid 1993. 608-614.

9 De his qui collectas quae fiunt in martyrum commemorationibus, exsecrantur. Si quis superbiae usus affectu conventus abominatur, qui ad confessiones martyrum celebrantur, et ministeria quae in eis siunt, simul cum eorum memoriis, exsecratur, anathema sit. PL LXVII. 160.