Kánonjog 19. (2017)

TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A zsolozsma jelentősége az Egyház életében

A ZSOLOZSMA JELENTŐSÉGE AZ EGYHÁZ ÉLETÉBEN 47 A vallásosság erénye (virtus religionis) tehát egész lényünk magatartása a meg­ismert és elismert Istennel szemben. Ennek az erénynek is megvannak, amint az imént ezt jeleztük, a maga külső és belső megnyilatkozási módjai. Ezek alapja va­lamiképp az áhítat, vagyis a vallásos buzgalom, a jámborság (pietas)', ez a vallásos ember tulajdonképpeni alapmagatartása, s ebből forrásozik a vallásosság minden más formája, cselekedete.18 Ennek csúcsa a szent élet, vagyis a Krisztus teljessé­gére való eljutás, a személyiség Krisztus lelkületével való telítődése, és a belőle felfakadó és nem szűnő imádás, ima. b. Az imádás sajátos formái: az ima, az imádás és az áldozat A vallásosság, vagyis az imádás nemcsak szóban, hanem sajátos cselekedetek­ben is megmutatkozik. Az ember ezért szertartást alkotó lény.19 Ennek alapvető megnyilvánulása az imádság és az áldozat. Mindkettő a maga formájában tökéle­tes hódoló magatartás, s ezért is nevezzük a szó szoros értelemben vett áldozat (sacrificium Eucharistiae) mellett az imát a dicséret áldozatának (sacrificium laudis). a. Az imádás és az ima, mint az Isten iránti tisztelet kifejezési módjai20 Az imádás (adoratio) hódoló tiszteletet jelent, vagyis az Isten kiválóságának belső és külső elismerését, s ennek fényében a magunk csekélyebb értékének (minden kisebbrendűségi komplexus nélkül!) fel- és elismerését (cultus latriae), mely egyedül az igaz Istent illeti meg. Ez a tisztelet lehet nyilvános (cultus publicus), ha az Egyház nevében, az Egy­ház által felhatalmazott személyek vezetésével és az Egyház által előírt módon történik. Vegyük észre, hogy ez az a mód, ahogyan az Egyház, mint látható (nem titkos) és alkotmányosan rendezett társaság megnyilvánul a társadalomban. Érthe­tő, hogy ennek a tevékenységnek tükröznie kell az Egyház közösségének identitá­sát, vagyis lényegét és küldetését. Ennek a megnyilatkozási módnak különleges normativitása kell, hogy legyen. Ezt a nyilvános tiszteletet táplálja, olykor alkotó módon befolyásolja a magánjellegű istentisztelet (cultus privatus). Mindkettő le­het közös (cultus communis) vagy épp egyénileg végzett (cultus solitarie per­actus). Ilyen a hívek közös magánájtatossága, illetve a pap egyedül végzett zso­lozsmája. Aki felismerte az Isten létét és a sorsának alakításába beleszóló legfelsőbb ins­tanciát, annak az embernek kötelességévé válik az Isten imádása, amire a termé­szeti és a tételes egyházi törvény kötelezi is a krisztushívőt. Ám a természeti tör­vény nem határozza meg közelebbről ennek se a módját, se az idejét. Az egyházi törvény feladata ez, mely a vasár- és ünnepnapi liturgián való részvételben, illetve a szolgai munkától való tartózkodásban jelöli meg a módot és az időt. Nyilván, a 18 Megjegyezzük, hogy a jámborságra ugyanakkor közvetlenül mintha mégse törekedhetnénk, in­kább a vallásosság egyes cselekményeinek gyakorlása révén tehetünk szert a jámborság készségére. 19 Vö. BRANDENSTEIN B., Etika, Budapest 1938. 23-26. 20 Ebben a fejezetben főleg Evetovics Kunót követtük; ld. EVETOVICS K., Katolikus erkölcstan, II. Budapest 1941. 6-14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom