Kánonjog 19. (2017)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A zsolozsma jelentősége az Egyház életében
48 KUMINETZ GÉZA részvételnek nemcsak külsődlegesnek, hanem a belső által is átitatottnak kell lennie. Az imádság közelebbről az Istennel való kapcsolat sajátos mentális és verbális kifejeződése, mely az imádáson (köteles tisztelet) túl kérést (alázat, hit), hálaadást (szeretet) és engesztelést (remény) jelez. Ez is lehet nyilvános és magánjellegű, illetve közösen vagy egyedül végzett. A kifejezés módját tekintve lehet a) belső (interna), vagyis mentális, gondolati és b) külső (externa), vagyis szavakban (vocalis) és egyéb cselekedetekben megnyilvánuló. Ismét más szempontból az imádság lehet általános, szabályos (oratio ordinaria), valamint rendkívüli, vagyis misztikus imádság (oratio extraordinaria seu mystica)}' Az imádság lényeges elemei: 1. a kellő szándék: akarok imádkozni. 2. a kellő figyelem: se belső (szétszórtság, szórakozottság; attentio interna), se külső akadálya (más tevékenység, zaj, stb.; attentio externa) nincs az odafigyelésnek és 3. az ún. belső ima (erre majd a későbbiekben még visszatértünk): ez röviden azt jelenti, hogy a lélek mintegy jelen van az imádkozott igazságok számára,21 22 vagyis kiteszi magát azok elhívó, provokatív vonzásának. Ugyanakkor a belső figyelem különböző módokon irányulhat magára az imádságra: a) irányulhat arra, hogy az imádság szavait pontosan mondjuk; ez tehát a szöveg pontos elmondására irányuló figyelem (attentio materialis), ami alapvető, hiszen nélküle nem jöhet létre a megértés, vagyis előkészíti b) a megértésre irányuló figyelmet (attentio intellectualis seu litteralis). Az imádságos figyelem végül irányulhat c) a kitűzött szándékra (attentio spiritualis), vagyis az imádság céljára. A teljes értékű ima a szándék mindegyik dimenziójára figyel. Kezdetben a materiális, majd az értelmi, végül a szándék dimenzió fog dominálni, ahogy az imádságban is eljutunk a kezdő szinttől a haladón át a tökéletesre.23 Ide kívánkoznak Szunyogh Xarér Ferenc OSB szavai, aki szerint az imádságos életre való törekvésnek (studium orationis) négy gyakorlata van: „Első a gyökér, az olvasás (lectio), ez az ész munkája elsősorban, a megismerés. Ebből magából nőtt ki az elmélkedés (meditatio), de a régi értelemben véve, amikor a szív szárnyalt Isten világába, az olvasmányok keltette érzelmek szárnyain. Ennek a virága lett az imádság (oratio), vagyis az akaratnak aláza21 Megjegyezzük, hogy az imádságnak erre a módjára csak kivételes lelkek jutnak el, olyanok, akik hajlandók Istenért mindent elveszíteni és kockáztatni, csakhogy Őt, az Egyetlent birtokolhassák. Ez a vonás valamiképp a szegénységgel van sajátos kapcsolatban. A szegénység lelkülete a pap és a szerzetes, s egyáltalán a krisztushívő életében akkor éri el tökéletességét, ha előbb „az értelem megválik a gyűjtés örömétől, búcsút mond a földi ismeretek ezer édes ingerének. (...) Azután a szív szenvedi végig haláltusáját. Szép csendesen lemond arról, hogy mások becsüljék, értékeljék, szeressék. (...) Utoljára lelki javait is elosztogatja. Vállalja a teljes sötétséget, csakhogy másoknak legyen világosságuk. Lemond minden vigasztalásról, sőt érdemeiről is az ismeretlen küszködök javára. Valóban eljutott a szent szegénység ormára. Nincs már semmije, csak az Isten. De az Isten a minden. Valamit adott és a Mindent kapta érte. Hite alól kihúzott minden földi támasztékot, reménye alól eloldott minden evilági biztosítékot, szeretete elszakított minden múlandó vigasztalást. Örökkévalósága megkezdődött. Valóban egy más világban él, melyre alig illenek e világ kategóriái”. HALÁSZ P., A szegénység szelleme, in Papi Lelkiség 16 (1944/47) 118. 22 Ezekben az igazságokban, vagy hátterükben mintegy az Isten jelenik meg. 23 Érvényes ez a belátás a liturgikus tevékenység minden fajtájára, vö. DOBSZAY L., Jegyzetek a liturgiáról, Budapest 2001. 20-21.
