Kánonjog 18. (2016)
KÖNYVSZEMLE
130 KÖNYVSZEMLE gyelmi, dogmatikai és liturgikus források tükrében (pp. 75-88); a szentmise bemutatására vonatkozó hatályos liturgikus jogi rendelkezések természetét és megtartása szükségességének megvilgítását (pp. 89-104); az egyházi temetés hatályos jogi szabályozását (pp. 105-112); az ún. legsúlyosabb büntetendő cselekményekre vonatkozó egyházfegyelem kánonjogtörténeti forrásait és hatályos jogszabályi hátterét, valamint az egyes cselekmények meghatározását, osztályozását és a kiszabható, ill. kiszabandó büntetéseket (pp. 113-126); végül az egyházi büntetőeljárást megelőző ún. előzetes vizsgálat kifejtését, különös tekintettel a legsúlyosabb büntetendő cselekményekre (pp. 127-134). A kötet, annak ellenére, hogy egyes részterületek alapján vizsgálja a Katolikus Egyház hatályos egyetemes és partikuláris jogát, mégis átfogó képet ad a kánonjog mint önálló szakrális jogrendszer teljes spektrumáról, módszeréről és működéséről (vő. pp. 17-23). Szükséges kiemelnünk a szerzetesjogot, valamint a szerzetesintézmények és az egyházmegyék, ill. plébániák egymáshoz való viszonyát taglaló fejezeteket, melyek számos új jogszabállyal, partikuláris joganyaggal és egyedi hangsúllyal tudják kiegészíteni a nemzetközi szerzetesjog irodalmát, beleértve a megszentelt élet új formáinak bekapcsolódási lehetőségeit a konkrét egyházmegye lelkipásztori és hívő életébe (pp. 40-44, 48-53). Ugyanígy kiemelésre méltó a szentmise bemutatására vonatkozó hatályos latin norma összehasonlító értelmezése, amely annak ellenére, hogy az utóbbi időben ezen témában számos szentszéki rendelkezés született, nem kapott kellően hangsúlyos helyet a nemzetközi kánonjogi szakirodalomban (pp. 93-103). Ezen a téren - köszönhetően a Szerző objektív és kristálytiszta érvelésének - a munka kellőképpen kiegyensúlyozott megközelítése, nagyban segítheti a szentségtan területén felmerülő annomáliák tartalmi tisztázását és a legfőbb egyházi hatóság normatív szabályozásának megértését (pp. 113-114). Csak üdvözölhetjük azt a precíz, a legkorábbi ókori és középkori forrásokig visszanyúló, pontos elemzést, amelynek segítségével áttekinthetően és kellő rálátással mutatja be a Szerző mindazt a jogi eszközt, amellyel a „delicta graviora” kérdéskörét a legszigorúbb módon kezeli a katolikus egyházfegyelem (pp. 115-124), nem a 20-21. századi világi - külső - elvárások miatt, hanem éppen saját életének és céljának, azaz a lelkek üdvösségének az előmozdítása és védelme érdekében (vő. p. 125). Hasonló módon, nagyon jelentősek azok a megállapítások, amelyek az egyházi büntetőeljárást megelőző előzetes vizsgálat, azaz a „De praevia investigatione” normáinak egyértelmű megvilágítására szolgálnak. Ez utóbbi vizsgálatok elemeinek maradéktalan megtartása az Egyház közérdekét tartja szem előtt, így aprólékos leírása fontos segítséget adhat, elsődlegesen a legsúlyosabb büntetendő cselekmények következetes kezelésének megértéséhez és alkalmazásához (pp. 130-133). A kötetet a tartalomjegyzék (pp. 5-8) és az előszó után (pp. 9-10) a szakiroda- lomban bevett tudományos rövidítések listája vezeti be (pp. 11-12); a témákban történő további részletes tájékozódást pedig a mű végén helyet kapó, teljességre törekvő, forrás és nemzetközi irodalomjegyzék segíti (pp. 135-157), melyet rövid, angol nyelvű tartalmi összegzés zár (pp. 159-160).
