Kánonjog 18. (2016)
KÖNYVSZEMLE
126 KÖNYVSZEMLE máig kiható eredménnyel járó állomásait, valamint az új kodifikációt szükségessé tevő társadalmi kihívásokat és az Egyház Világban való helyének reális és konstruktív értelmezését, szem előtt tartva a hitletétemény hiteles átadásának és az Egyház küldetése hatékony teljesítésének elengedhetetlen kánonjogi kereteit. A Kódex ezt követően hét könyvre oszlik. Az első könyv az általános normákat tartalmazza tizenegy cím alá rendezve. Ezek: I. Az egyházi jogszabályok (7-22. kk.); II. A szokásjog (23-28. kk.); III. Általános határozatok és utasítások (29-34. kk.); IV. Egyedi közigazgatási intézkedések (35-93. kk.); V. Szabályzatok és rendeletek (94-95. kk.); VI. Természetes és jogi személyek (96-123. kk.); VII. Jogcselekmények (124-128. kk.); VIII. Egyházkormányzati hatalom (129-144. kk.); IX. Egyházi hivatalok (145-196. kk.); X. Elévülés (197-199. kk.); XI. Kánoni időszámítás (200-203. kk.). A második könyv az Isten népe címet viseli, ami lényegében a személyekkel kapcsolatos területét öleli fel a régi kódexnek. Ez a könyv három részben, külön - külön foglalkozik a krisztushívőkkel általában (204-329. kk.); az egyház hierarchikus felépítésével; illetve a megszentelt élet intézményeivel és az apostoli élet társaságaival. A két utóbbi terjedelmes jogterületet a törvényhozó két - két szakaszra bontotta (I. Az egyház legfelsőbb hatósága [330-367. kk.], II. A részegyházak és csoportjaik [368-572. kk.]; I. A megszentelt élet intézményei [573-730. kk.], II. Az apostoli élet társaságai [731-746. kk.]), amelyek további címekre, fejezetekre és bekezdésekre bomlanak. Az egyház tevékenységének második fő feladata a tanítói küldetés, amely a Kódex harmadik könyvében kapott helyet. Ide sorolható az Isteni Ige szolgálata (756-780. kk.); az egyház missziós tevékenysége (781-792. kk.); a katolikus nevelés (793-821. kk.); a tömegtájékoztatási eszközök (822-832. kk.); és a hitvallás (833. k.). A negyedik könyv az egyház megszentelő feladatával foglalkozik három részbe osztályozva ezt a területet: I. A szenstégek (840-1165. kk.); II. Az istentisztelet más cselekményei (1166-1204. kk.); továbbá: III. Szent helyek és idők (1205-1253. kk.). Az ötödik könyv az egyház anyagi javaira (1254-1310. kk.), a hatodik az egyházi büntetőjogra (1311-1399. kk.), a hetedik pedig az eljárásokra vonatkozó egyetemes kánoni előírásokat tartalmazza (1400-1752. kk.). Fontos aláhúznunk, hogy bár az Egyházi Törvénykönyv a Katolikus Egyház fegyelmének kiemelkedő forrása, számos más jogforrás és jogszabály is rendezi az Egyház életét, akár a liturgia, akár az eljárásjog, vagy az egyház központi hatóságának működése - vagyis a római székhelyű központi szervek tevékenysége - területén. Azonban itt szükséges megemlíteni a hatályos 6. kánon 2. § előírását, amely kifejezetten utal azokra az esetekre, amikor az új Kódex a korábbi jogot ismétli meg. Ekkor a konkrét kánont a régi jogban foglalt és az ahhoz fűzött értelmezésekben szereplő álláspontot figyelembe véve szükséges értelmezni. Az Egyházi Törvénykönyv 1983-ban történt kihirdetése óta több mint három évtized telt el, így ez időszak alatt, értelemszerűen, többször és több helyen került módosításra. Mindezzel párhuzamosan, az egyéb egyházi egyetemes jogszabályok és részleges egyházi normák hatására minden egyes jogterületen kellőképpen letisztult a szöveg mértékadó értelmezése, amelyben különösen is fontos szerepet kapott a korábbiakban Pápai Törvénymagyarázó Tanács, majd Törvényszövegek