Kánonjog 18. (2016)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Egészségügyi témák a középkori egyházjogban
EGÉSZSÉGÜGYI TÉMÁK A KÖZÉPKORI EGYHÁZJOGBAN 11 főleg az oltár bal oldalán elhelyezett misekönyv olvasásához szükséges bal szem, az oculus canonicus hiánya27. Már a 4. században keletkezett, Apostoli Kánonok néven ismert szabályegyüttes kimondta, hogy „ha egy beteg, látássérült vagy nyomorék méltó a püspökségre, fogadják el, mert a test hiányosságai nem tudják (az embert) beszennyezni, hanem csakis a lélek foltjai”28. Ugyanakkor elrendeli, hogy „a süketnéma vagy a vak ne legyen püspök; nem mintha szennyes volna, hanem hogy az egyház ügyei kárt ne szenvedjenek”29. A testi fogyatékossággal rendelkezők felszentelésének tilalmát a Decretum Gratiani Gelasius pápának egy 494-ben kelt levele alapján mondja ki30. Szentelésük lehetőségéről IX. Gergely dekretálisgyűjteményében külön fejezet tárgyal31. Testi hibával rendelkezőnek a felszentelés tekintetében azokat nevezték, akik csonkák voltak, vagyis valamilyen testrészük hiányzott, vagy erőtlen (béna) volt, vagy vakok voltak. Ezeknek a személyeknek a felszentelését két okból tiltották. Egyrészt azért, mert nem tudták elvégezni a papi funkciókat. Másrészt pedig mert megjelenésükkel megbotránkozást keltettek. Különösen hangsúlyozták a szerzők, hogy bármilyen okból ered is, ha valaki nem képes arra, hogy a Szentostyát megtörje, vagy a kelyhet megtartsa, nem szentelhető pappá, ha pedig a szentelése után vált ilyenné, akkor a továbbiakban tilos számára a papi szolgálat32. Az a pap például, aki tenyerének felét és két ujját elveszítette, nem misézhetett, de más papi funkciókat elláthatott, így gyóntathatott is33. Egyes szerzők megjegyzik, hogy ilyen esetben - nem lévén szó öncsonkításról - az érintett személy nem esett szabálytalanságba, vagyis nincs általános, tartós jelleggel eltiltva a szent szolgálattól34. Egyéb különösebb alkalmatlanságot vagy botrányt nem okozó testi fogyatékosság akkor volt akadálya a felszentelésnek, ha valaki saját hibájából idézte azt elő (pl. öncsonkítás révén)35. Általános elvként tartották szem előtt, hogy ha a fogyatékosság kismértékű vagy nem látható, és nem maga a papságra jelentkező idézte elő megfelelő ok nélkül, akkor nem akadálya a szentelésnek. Bizonyos fogyatékosságok - különösen pedig az öncsonkítás - a már felvett rendek gyakorlását is akadályozták. Egyes szerzők külön szólnak a felmentés lehetőségéről, például megjegyzik, hogy szerzetes pap felmentés alapján falábbal is misézhet36. 27 D. 55 c. 13; X 1. 20. 2. 28 Canones Apostolorum c. 77: METZGER, M. (ed.), Les Constitutions Apostoliques (Sources Chrétiennes 336), III. Paris 1987. 304-305. 29 Uo. c. 78: METZGER, m. (ed.), Les Constitutions Apostoliques, 304-305. 30 D. 36 c. 1: FRIEDBERG, Ae. (ed.). Corpus Iuris Canonici, I. Lipsiae 1879. 133: Illitteratos, aut aliqua parte corporis imminutos nullus présumât ad clerum promouere. 31 X 1. 20: De corpore vitiatis ordinandis vel non. 32 FUMO, B., Summa Armilla, v. Corpore vitiatus, nr. 2: 280. 33 X 3. 6. 2; vö. IOANNES AndrEAE, Commentaria Novella ad X 3.6.2, nr. 1-2: ed. Venetiis 1612, fol. 42vb. 34 Vö. SlNIBALDUS FlisCUS (INNOCENTIUS), Commentaria super Quinque Libros Decretalium, ad X 3.6.2 v. Prohibemus: ed. Francofurti ad Moenum 1570. fol. 368ra: non esse irregularem corpore mutilatum. Az öncsonkításról lásd pl. uo. ad X 1. 20. 3: fol. lllva. 35 FUMO, B., Summa Armilla, v. Corpore vitiatus, nr. 3: 280. Vö. uo. nr. 4: 281. 36
