Kánonjog 18. (2016)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Egészségügyi témák a középkori egyházjogban
EGÉSZSÉGÜGYI TÉMÁK A KÖZÉPKORI EGYHÁZJOGBAN 9 Ha a pap leprába esik, nem gyakorolhat vezető tisztséget az egyházban, mikor ebből botrány vagy a nép utálkozása származik; azonban amíg él, a szükséges dolgokat meg kell adni neki az illető egyház képességei, anyagi helyzete szerint12. Titokban misézhet, ha ez botrány nélkül lehetséges13. Ha a leprás pap egy templom igazgatója, vagy akár plébánosa, kisegítőt, koadjutort kell adni neki, aki a lelkigondozást végzi és akiről az adott egyház javaiból, vagyis például a plébánia javadalmából, méltó módon gondoskodni kell14. Ebben az összefüggésben is világos a javadalmi rendszer logikája, amely szerint a javadalomból származó bevétel nem egyszerű munkabér vagy a papi szolgálat ellenértéke volt, hanem annak a felelősségnek az elismerése, amellyel a javadalmas tartozott a lelkipásztori szolgálat ellátására. A közvetlen lelkipásztori gondozás kötelezettségével járó javadalmak (pl. a plébániák) esetében külön előírás igyekezett garantálni, hogy az adott javadalmat csak olyan klerikus kaphassa meg, aki az ahhoz tartozó lelkipásztori teendőket személyesen is el tudja látni. A kései középkorban azonban messzemenően elterjedt az a szokás, hogy a javadalmasok más közhivatalokat is viseltek vagy külföldi tanulmányokat folytattak és konkrét lelkipásztori teendőiket a javadalmi bevétel egy részének fejében más papra bízták. Ebben a szisztémában szinte természetes volt, hogy az idős és beteg javadalmas papok ellátásáról is ilyen módon gondoskodtak. 2. Pestis Mint említettük, a pestisjárványok a rendkívüli intézkedések egész sorát tették szükségessé a középkori társadalomban. A számos elmélet és a különböző szerzők által más és más hangsúllyal kidolgozott kazuisztika részletes bemutatása helyett csupán címszerűen jelzünk néhány témát. A rezidenciális javadalommal, vagyis helyben lakásra kötelező egyházi tisztséggel rendelkező klerikusok főszabály szerint nem hagyhatták el a járvány közeledtének hirére a szolgálati helyüket. Sőt - a megfelelő óvatosság megtartásával - egészséges és beteg híveik szolgálatára kellett állniuk. Ilyen helyzetben nem mondhattak le hivatalukról és nem vehették igénybe az állomáshelyüktől való kéthavi távoliét lehetőségét15, melyet egyébként a Trentói Zsinat (1545-1563) engedélyezett16. A plébánosok sajátos kötelezettségei közé tartozott pestis idején a szentségek helyes kiszolgáltatása. Ez adott esetben más formában történhetett, mint rendes körülmények között17. Járvány idején - legalábbis az újkorban - megengedett volt, hogy a pap az áldoztatáskor papírlapra, kenyérre vagy pohárba tegye az Oltáriszentséget, amit azután a beteg vett 12 X 3. 6. 4. 13 Vö. FUMO, B., Summa Armilla, v. Corpore vitiatus, nr. 2-3: 280. 14 FUMO, B., Summa Armilla, v. Lepra nr.6: 799; vö. X 3. 6. 3. 15 MARCHINO, Ph. Belli Divini, sive pestilentis temporis accurata at luculenta speculatio theologica, canonica, civilis, politica, historica, philosophica, Florentiae 1633. 9-10, Pars I, cap. I, nr. 19. Instructio practica de officio parochorum aliorumque curatorum pro tempore pestis expositorum, Sumptibus Francisci Iacobi Schillingen Budae 1739. 6, Pars. I, nr. 1. 16 Cone. Trid., Sess. 23 de ref. cap. 1. 17 Vö. MARCHINO, Ph. Belli Divini, 1. és 56.
