Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A katolikus egyház és az állam kapcsolata, különös tekintettel az egyházfinanszírozás elveire
A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM KAPCSOLATA... 55 lődésükről; vallásos polgárai továbbá adófizető polgárok, ezért amikor az állam elosztja a közjavakat, arányos mértékben kell juttatnia anyagi javakat a polgárok vallási szükségleteinek fedezésére is. Ehhez azonban tudnia kell az államnak, hogy adott vallásnak kik a tagjai, vagy legalább a létszámuk ismerete szükséges. Erről többféleképp meg lehet győződni, akár az egyházi nyilvántartások, akár állam előtti nyilatkozás útján.35 S itt van egyfajta objektív elem az egyházfinanszírozásban; az egyházaknak ugyanis a híveik önkéntes adakozásától függetlenül, vagy ezek mellett is szüksége van bevételekre; így kerülhetjük el azt, hogy az egyház függésbe kerüljön a hívei adományaitól. Az állam által beszedett adó egy része vallási célra fordítandó.36 Harmadik elem a hívek önkéntes adományai mellett a fentebb említett 1 %-nyi társadalmi adó lehetősége, amely révén a hívek szabad belátására van bízva adójuk egy részével való rendelkezés. Negyedik elemként vehetjük az egyház saját ingatlanait, vagyis stabil javait, ahol ilyenek vannak, s ezek gyümölcsöztetése is része az egyház finanszírozásának. Végül ötödik elemnek tekinthetjük, ha az egyház is pályázhat, amennyiben a pályázati kiírásban szereplő célok kompatibilisek a saját céljaival és képes a pályázati feltételeket teljesíteni (nem lesz számára olyan intézkedés, mely ronthat vagyonjogi helyzetén). Nagy vonalakban a fenti öt elem együttes és arányos bevonásával lehet igazán hatékony egyházfinanszírozást végezni. Ez a modell feltételezi az állam és az egyházak közti sana cooperatio-t. Ennek az öt elemnek az érvényesítése figyelembe veszi akár a hívek szabad kezdeményezését, mely: a) önkéntes (közvetlenül az egyháznak adott) és b) az állam által megjelölt módon (társadalmi adó) történő adományozással történik. Ha csak ez a forrás állna rendelkezésre, úgy fontos egyházi célok maradnának esetleg megvalósulatlanul, ha a hívek ilyen célokra nem adakoznának, illetve az egyházi hatóságok válnának ilyen-olyan fokban a híveik kiszolgáltatottjaivá. Az egyházi célokról és anyagi fedezetükről azonban nem csak a hívek rendelkeznek, hanem magának az egyházi hatóságnak kell a végső szót kimondania, ezért van szükség olyan egyházi javakra, melyek belső (saját ingatlanok, javadalmak, stb.) és külső (állami) forrásból táplálkoznak. Utolsó megjegyzésként tesszük ehhez hozzá azt, hogy a legjobb finanszírozási rendszer is megbukik, vagy hatékonysága súlyosan sérül, ha nincsenek becsületes és szakképzett kezelői az egyházi és persze az állami vagyonnak.37 Ez a szakszerűség és becsületesség pedig a vallásszabadságjoga gyakorlásának egyik legszebb gyümölcse az egyház állam és polgárai előtti hitelének szubjektív garanciája. 35 Katolikus részről az élő megkereszteltek számát kellene évente átadni az államnak, vagy az állam osztana ki szintén évente olyan nyilatkozó okiratokat, melyeket nagykorú, vagy esetleg már 14. életévet betöltött polgárai anonim módon töltenének ki és juttatnák vissza az állami hatóságoknak. S ezek alapján arányosan adna az állam a polgárok adójából képezett vallásalapból az egyes egyházaknak anyagi javakat. 36 A tényleges támogatás a konkrét helyzet helyes mérlegelése alapján igen sokféleképp képzelhető el. így az állam fenntarthatja a kultikus célokra használt épületeket, díjazhatja a lelkészeket, vagy az ilyen célra szánt összegeket egyszerűen átutalja az egyházaknak, s évente kéri az ilyen javak felhasználásáról a számadást. 37 Vö. RlVELLA, M., Buon governo e corresponsabilità, in Ius Ecclesiae 24 (2012) 293-302.
