Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A katolikus egyház és az állam kapcsolata, különös tekintettel az egyházfinanszírozás elveire
42 Kuminetz Géza Az egyház finanszírozásának problémáját ma főleg a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság alapvető jogának távlatában szemléljük és fogjuk fel, amit mind az egyénnek, mind pedig az államnak figyelembe kell vennie.2 A katolikus egyháznak magáról az ilyen jogról is saját felfogása van, miszerint az egyén számára ez a jog nemcsak jog, de kötelesség is, legalább abban az értelemben, hogy minden ember felelősen keressen és találjon magának világnézetet, értékrendet, amit önként vall, ami alapján tájékozódik és cselekszik a társadalomban. A katolikus felfogás szerint szilárd tartalma van tehát ennek az alapjognak, s ez az alapvető jogok legalapvetőbbje. Mivel az Úr Jézus megkülönböztette a szakrális és a vallási hatalmat, tekintélyük érvényesítésére külön székhelyet létesített, ezért a két tekintély felelős együttműködésétől várhatjuk a virágzó hitéletet és az egyház anyagi bázisának biztonságát. Ha az Úr Jézus nem így cselekedett volna, akkor a „pogányok szemében az apostolok csak egy idegen hatalom szállásmesterei lettek volna. A vallási hódítás a politikai uralom előjátékának látszott volna és ki akart volna egy megvetett nép igája alá jutni? Jézus élesen különválasztván a két hatalmat, kettétöri e veszedelmet. Eloszlatja a bántó zavart és ezzel határtalan teret nyit meg az Evangélium terjedésének. Az Ő hithirdetői az örök igazság tanítói, amelynek nincs határa. Az Ő alapította társaságnak nincsenek országhatárai. Minden nép beléphet abba anélkül, hogy politikai szervezetén bármit is változtatna. Mint hívők az újonnan megtértek a vallási hatóságnak vannak alávetve, de mint polgárok továbbra is országaik igazságos törvényeinek engedelmeskednek. Isten városa a meglevő rend fölé emelkedik s távol attól, hogy azt megzavarja, tökéletesítvén megszilárdítja”.3 Az egyház finanszírozása, amennyiben külső, vagyis állami, és civil intézményi forrásokra támaszkodik, súlyos kockázatot jelenthetnek az egyház küldetésének, hitelének megítélésében. Az állam cserébe lojalitást vár, indokolatlanul megkötheti a rendelkezésre bocsátott javak felhasználása tekintetében az egyház kezét, illetve bizonyos pénzmozgások a pénzmosás gyanúját kelthetik.4 Nem is beszélve arról a helyzetről, amit az okoz, ha az adott egyházi intézmény mindenképp megkapja a központtól a költségvetésben megállapított keretet, ez pedig felelőtlen, helyesebben tékozló vagyonkezeléshez vezet, azzal a paradoxonnal, hogy minden a költségvetés szerint történt, de mindent el kell költeni, igazolni kell, hogy minderre szükség van, mert jövőre esetleg kevesebb lesz a kiutalt összeg. A katolikus egyház az anyagi javakkal kapcsolatosan megfogalmazza a maga társadalmi tanítását is, melyeket az egyes társadalmak polgárainak és államainak megfontolásul terjeszt elő, másrészt tanítása elveit a maga jogrendjében pedig érvényesíti. 2 Vö. Marano, V., Patrimonio religioso e dialogo con le chiese nell’Unione Europea, in Libéria religiosa e rapporti Chiesa - società politiche (Quademi di Mendola 15), Milano 2007. 215. 3 Vö. MORICE, h., Jézus lelke. Tanulmány Krisztus jelleméről (Fordította: NAGY L.), Budapest 1932. 64-65. 4 Vö. DALLA Torre, G., La nuova normatíva vaticana sulié attivitá illegali in campo finanziario e monetario, in Ius Ecclesiae 23 (2011) 109-116.
