Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Franco Anelli: Az egyetem, az új humanizmus és a tudás egysége
AZ EGYETEM, AZ ÚJ HUMANIZMUS ÉS A TUDÁS EGYSÉGE globalizált individualizmus olyan életstílust terjeszt, amely meggyengíti az emberek közötti kapcsolatok fejlődését és eltorzítja a családi kapcsolatokat. ” 8 Ahhoz, hogy ellenálljunk ennek a folyamatnak, az egyetemnek olyan hellyé és időszakká kell válnia, ahol a hallgató összeméri magát az igazsággal, a dolgok és a lét értelmével. Az általános kulturális eltévelyedésben is egzisztenciális széthullásban egyetemeinknek az az alapvető feladata, hogy a fiatalok számára „kritikus iránytűvé” váljanak. Felelősségünk annál is sürgetőbb, ha megfontoljuk, hagy az egyetemi évek jelentik sokszor az utolsó lehetőséget a fiataloknak, hogy rendszeres, egyéni, személyes munkát végezzenek, nyitottan minden hatásra, tekintéllyel bíró hozzáértő személyek vezetésével, hogy a filozófia, a tudományok, a hit kérdéseit így vizsgálják meg. A tanulás éveinek kiemelt jelentősége van abban, hogy kialakuljon a kritikus és érett tudat. Döntő tehát a tanítás színvonala és a tanulmányok komolysága, de éppúgy azok a lehetőségek is az egyetem kínálatában, hogy új ítéleteiket próbára tegyék, jelentős kapcsolatokat alakítsanak ki, és belélegezzenek egy közösségi légkört. III. AZ EGYETEM AZ ÚJ HUMANIZMUSÉRT A humanizmus szó arra a történelmi korszakra utal vissza, amely a 15. században veszi kezdetét. A történetírás uralkodó hagyománya ahhoz szoktatott bennünket, hogy ezt az időszakot civilizációnk gyökerei újra felfedezésének tekintsük. Ez a „megújulás”, amelyhez természetesen kötődött az antik studia humanitatis újjáéledése, noha a kor tudósai számára úgy tűnt, mintha szakítást hozna a középkor kultúrájához képest, többnyire megmaradt a lét és a személy vallásos és keresztény felfogása mellett. Maga a „humanista” kifejezés is csak a 19. század elején bukkan fel9 és csak az elkövetkező századokban alakult ki a kultúra szekularizációja és a kereszténység visszaszorulása nyomán a gondolat, hogy az ember egyetlen dimenzióra szűkíthető. Ma, miután a 20. században erőszakosan tért nyertek a materialista ideológiák és bekövetkezett az, amit Henri De Lubac „az ateista humanizmus drámájaként” írt le,10 újra azt tapasztaljuk, hogy igény van az emberi személy teljességének szemléletére. E ponton ugyanis a technokrata ideológia képtelen válaszolni az emberi szív legmélyebb vágyaira. A veszély az, hogy ebből az elégedetlenségből ténylegesen menekülés lesz az irracionális felé. Itt fontos szavakat tálunk a Caritas in Veritate szövegében: „Az önmagában vett technika kétértelmű dolog. Ha ma az egyik oldalon hajlanak arra, hogy a fejlődési folyamat teljességét a tudományra bízzák, a másik oldalon viszont olyan ideológia felemelkedésének va8 FranciSCUS, Evangelii gaudium, 67 (2013). 9 Úgy tűnik, a humanizmus szót 1808-ban alkotta meg Friedrich Immanuel Niethammer német pedagógus, hogy védelmezze a klasszikus tanulmányok fontosságát a másodfokú oktatásban azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek a természettudományokat helyezték előtérbe. A német alak Humanesimus volt, vö. FERRONI, G., Profilo storico delta letteratura italiana, I. Milano 1992. 202. 10 DE LUBAC, h., Le drame de l’humanisme athée, Ed. Spes 1959.
