Kánonjog 14. (2012)
KÖZLEMÉNYEK - Keppinger Boglárka: Adalékok a "facultas" kifejezés jelentéséhez és használatához a hatályos Egyházi Törvénykönyvben
96 Közlemények lehetőség az új kódex sajátja, a régi kódex csak kétféle inkardinációt ismert, egyházmegyébe, vagy szerzetesközösségbe történőt (vö. CIC [1917] 111. kán. 1. §. dioecesi, vel religioni). 5. A 364. kánon 8. §-a kimondja, hogy pápai követ kompetenciájának része, hogy éljen azokkal a felhatalmazásokkal (facultates), és teljesítse azokat az egyéb megbízásokat {mandata), amelyeket az Apostoli Szentszéktől kap. Ez a kánon tehát a facultas-nak a 132. kánonban található értelméhez áll közel annyiban, hogy a benne említésre kerülő felhatalmazás felsőbb hatóságtól, azaz a CIC (1917) által meg is nevezett, Szentszéktől ered. Ezen felhatalmazásokat és megbízásokat a követ belső egyházi munkájához kaphatja.21 A CIC (1917) is tartalmazott hasonló normát a 267. és 268. kánonban, amely a nunciusokra, intemunciusokra, apostoli delegátusokra és a legátusokra vonatkozott, és mindkettőben a facultas kifejezés szerepelt.22. 6. A 403. kán. 2. és 3. §-a és a 409. kán. 2. §-a különleges jogokkal felruházott segédpüspökről és koadjutor püspökről beszél: Igen súlyos, akár személyes jellegű körülmények esetén a megyéspüspöknek különleges jogokkal felruházott segédpüspök adható. Ha a Szentszék alkalmasabbnak látja, hivatalból koadjutor püspököt nevezhet ki, aki szintén különleges jogokkal van felruházva {specialibus facultatibus instructus)', a koadjutor püspök utódlási joggal rendelkezik {iure successionis gaudet; vö. 403. kán. 2-3. §§). Itt a „különleges jog” különleges felhatalmazást jelent, méghozzá valószínűleg a 132. kánonban leírt tartós felhatalmazást, melyet a Szentszék ad az ordináriusnak. Ezeket a különleges felhatalmazásokat a CIC (1917) nem ismerte. Az új Kódex ennek ellenére nem határozza meg a különleges felhatalmazások mibenlétét. 7. Az 508. kánon felhatalmazza a penitenciárius kanonokokat, hogy bizonyos önmaguktól beálló büntetések alól szentségi fórumon feloldozást adjanak. A kánon szóhasználata a 966. kánonéval azonos, itt: „habetfacultatem absolvendi”, ott „ad absolutionem facultate gaudeat exercendi”. Ez tehát a facultas új használati módjához tartozik, ami abból is látszik, hogy a CIC (1917) 401. kánonjában nem rendes felhatalmazás {facultas ordinaria), hanem rendes hatalom {potestas ordinaria) szerepelt ezzel kapcsolatban. Ide tartozik még, az 566. kán. 2. §-a, és az 1357. kánon 2. §-a is, melyek ugyanezzel a megfogalmazással élnek. Az 566. kán. megadja a kórházakban, börtönökben és tengeri utakon tevékenykedő lelkészek számára - a rájuk bízottak tekintetében - ugyanazt a felhatalmazást, amit az 508. kánonban a penitenciárius kanonokok esetében említett; az 1357. kán. pedig felszólítja a gyóntatót, kötelezze a gyónót arra, hogy az illetékes elöljáróhoz vagy felhatalmazással rendelkező paphoz forduljon. Érdekes viszont, hogy míg a CIC (1917) 401. kánonjában potestas ordinaria, addig a hatályos CIC 1357. kánonnak megfelelő CIC (1917) 2254. kánonban „ad Superiorem praeditum facultate” szerepel. 21 ERDŐ P„ Egyházjog, 302-303. 22 SIPOS I., Enchiridion iuris canonici, 216.
