Kánonjog 14. (2012)
KÖZLEMÉNYEK - Keppinger Boglárka: Adalékok a "facultas" kifejezés jelentéséhez és használatához a hatályos Egyházi Törvénykönyvben
94 Közlemények is - természetesen ügyelve a validitas és licitas kánoni szabályban rögzített distinkciójára - kiszolgáltathatja ugyanezen híveknek. Ez tehát összesen 36 hely, további vizsgálatunk tárgya, hogy a többi 35 helyen milyen értelemben használja az új Kódex a facultas kifejezést. Ochoa indexe külön kiemeli a , facultas habitualis”, azaz „tartós felhatalmazás” kifejezést, mely háromszor fordul elő a CIC-ben. Először a 132. kán. 1. §-ában, mely a Kódex első könyvében (Általános szabályok), a VIII. cím alatt (A kormányzati hatalom) szerepel. Az 1. § szövege: Facultates habituales reguntur praescriptis de potestate delegata. Azaz: A tartós felhatalmazásokra vonatkozóan a megbízotti hatalomról szóló előírások érvényesek. Ez talán Bánk József fentebb idézett magyarázatának megértéséhez visz minket közelebb, mi köze is van a facultasnak a delegatio-hoz. Fontos, hogy a CIC ( 1917) is az első könyvben, az általános szabályokról szólva tárgyalta a kérdést, azonban az V. cím alatt, a kiváltságok közé sorolva azt: Facultates habituales (...) accensentur privilegiis praeter ius.'6 Tehát az állandó felhatalmazások törvény melletti, vagy törvény szerinti kiváltságok voltak16 17 18, szemben a törvénnyel ellenkező kiváltságokkal. A második előfordulási hely ugyanezen kánon 2. §-a: „Mégis, hacsak maga a felhatalmazást tartalmazó engedély kifejezetten másként nem rendelkezik, vagy az illetőt nem személyes adottságaira való tekintettel választották ki, az ordináriusnak adott tartós felhatalmazás nem veszti hatályát akkor, amikor megszűnik annak az ordináriusnak a jogköre, aki kapta, sőt még akkor sem, ha ugyanez az ordinárius már megkezdte a felhatalmazás végrehajtását, hanem átszáll arra a bármilyen fajta ordináriusra, aki az illetőnek a kormányzásban utóda.” Ezt annyiban találjuk érdekesnek az eddigiekhez képest, hogy a szentségekkel kapcsolatban az ordinárius adhat felhatalmazást klerikusoknak, illetve papoknak. Itt viszont az ordináriusnak adott felhatalmazásról van szó. Kérdés, hogy ki és mire hatalmazhatj a fel az ordináriust? Ha egy pillantást vetünk aCIC(1917) szövegére, láthatjuk, hogy az jóval részletesebben foglalkozik a kérdéssel. A 66. kánon 2. §-ában megnevezi az Apostoli Szentszéket, mint engedélyező hatóságot, és kimondja, hogy az általános helynökis élhet ezekkel a felhatalmazásokkal. Bánk József Kánoni jog című kézikönyvében úgy határozza meg a felhatalmazásokat, hogy azok a „felsőbb hatóságtól nyert engedélyek, amelyek olyan cselekmények véghezvitelére jogosítanak, amelyekre nézve az alsóbb hatóság önmagában képtelen lenne. Ide sorolhatjuk az ún. öt évre szóló felhatalmazásokat is, melyeket 1923 óta a főpásztorok a Konzisztoriális Kongregációtól kapnak.” Sipos ennek kapcsán úgy fogalmaz: Facultas est potestas (plerumque iurisdictionis) a Superiore eccl. concessa, ut quis agere possit, quod per se ad Superiorem pertineret. Concedi potest a Sede Ap. (facultates papales), ab Episcopis (f. episcopales), Superioribus religiosis (f. Superiorum religiosorum)'*. Ez megvilágíthatja számunkra, mitől ténylegesen új a hatályos Egyházi Törvénykönyv a facultas használati módja: a 16 CIC 66. kán. 1. §. 17 Erdő P., Egyházjog, 120-123; vő. BÁNK J., Kánoni jog, 1. Budapest 1960. 308-309. 18 SIPOS, I., Enchiridion iuris canonici, Budapest 1947. 44.
