Kánonjog 12. (2010)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - I. rész
A BŰN ÉS A BŰNCSELEKMÉNY 29 — lehetőség szerint — az állam és az Egyház sem sújtsa büntetéssel41. Természetesen a gyakorlatban elkerülhetetlen, hogy olykor olyan emberekre is büntetést szabjanak ki, akik az adott cselekedettel erkölcsileg bűnt nem követtek el. Az emberi hatóság ugyanis a külső megnyilvánulásokból és bizonyítékokból ítél. A lélek állapotát egyedül Isten látja. Ettől különböző kérdés azonban az, hogy annak az objektív tényállásnak, amelyet a világi, kiváltképpen pedig az egyházi jog büntetendő cselekményként szankcionál, egyben olyan tényállásnak is kell-e lennie, amely anyagi értelemben (vagyis eltekintve a cselekvő személy szubjektív állapotától, az esetleges konkrét céloktól) szükségképpen erkölcsi jellegű bűnnek is számít. Erre a problémára később még visszatérünk. Ugyancsak ezzel kapcsolatos az a kérdés is, hogy a büntetőjogi beszámíthatóságot befolyásoló tényezőknek az erkölcsi bűnösséget befolyásoló tényezőkkel azonosaknak kell-e lenniük. Az újkori szellemi elmélyülés során tisztázódik azután egyre inkább a különbség az erkölcsi felelősség és a büntetőjogi beszámíthatóság között. Ugyanakkor felmerül a világi jogéletben és nemzetközi gyakorlatban máig sem teljesen megoldott kérdés, hogy a jó cél szentesíti-e az objektíve rossz eszközt. Pontosabban fogalmazva, hogy egy objektíve rossz cselekedet lehet-e erkölcsileg megengedhető vagy jó elkövetőjének teljesen jó szándéka révén. Erre a dilemmára máig szóló érvénnyel a XVI. század legnagyobb egyházjogásza és erkölcsteológusa, Martin de Azpilcueta adja meg a választ42. A konkrét erkölcsi cselekedet akkor jó, ha minden szempontból jó vagy legalább semleges. Ha csak a szándék jó, de tárgyilag rossz a cselekedet, akkor fennállhat ugyan büntetőjogi vagy akár erkölcsi értelemben enyhítő, sőt mentő körülmény, de ettől még a tett jóvá nem válik. Ugyanakkor a szándékos és tudatos, konkrét emberi cselekedet erkölcsileg közömbös nem lehet. Materiálisán egy tényállás (például az, hogy az út jobb vagy baloldalán hajtunk-e az autóval) lehet közömbös. De ha törvények írják elő a közlekedés rendjét, és ezeket valaki szándékosan vagy gondatlanságból figyelmen kívül hagyja, akkor az ő konkrét cselekedete már rossznak minősül. Az emberi cselekedet ilyen minősítésének ez a problémája összefüggött azzal a váddal, amellyel — például egyes janzenista szerzők - bizonyos jezsuita teológusokat, vagy túlzott általánosítással „a jezsuita teológiát” illették. Szerintük ugyanis a jezsuiták azt vallották, hogy „a cél szentesíti az eszközt”. A nézeteltérés alapja az volt, hogy az egyes irányzatok különböző módon ítélték meg a cselekvő személy szubjektív szándékának szerepét a konkrét emberi cselekedet erkölcsi minőségének meghatározásában. Volt olyan janzenizmushoz közelálló, de már a felvilágosodás egyes jeleit is mutató 41 Már a középkorban felmerült a kérdés, hogy represszáliák, kollektív megtorló intézkedések esetén az ártatlanok is szenvednek A kánonjogon belül elsősorban az egyházi tilalom, vagyis az interdictum büntetése okozott nehézséget, hiszen lehetőséget adott arra, hogy például egy állam vagy város vezetőinek vagy lakói jelentős részének súlyos bűncselekménye miatt az egész területre nézve kimondják bizonyos istentiszteleti cselekmények végzésének tilalmát. Ez többek számára azt jelenthette, hogy ártatlanok, vagyis erkölcsi szempontból nem bűnös személyek büntetőjogi szankcióban részesültek. A problémáról lásd pl. PIERGIOVANNI, V., La punibilitá degli innocenti nel Diritto Canonico delVetà classica (Collana degli annali della Facoltà di Giuisprudenza dell’Università di Genova, 29.38), I-II. Milano 1971-1974. 42 MARTIN De Azpilcueta (DOCTOR Navarrus), Enchiridion sive manuale confessoriorum et poenitentiam, VIL Praeludium, nr. 27-28, Brixiae 1583. 37-38.
