Kánonjog 11. (2009)
KÖZLEMÉNYEK - Ujházi Lóránd: A joghézag feloldásának lehetőségei az egyház hatályos jogában (CIC 19. kán.)
Közlemények 95 5. A kánonjogtudósok közös, állandó és egybehangzó véleménye Joghézag kitöltésének utolsó elve a tudósok közös és állandó véleménye, ami mint a jog fejlődését és az egyes jogi kérdések megoldási lehetőségét meghatározó tényező mindig jelen volt a jogtörténetben. Azonban, hogy miként értékelték, milyen jelentőséget tulajdonítottak a tudósok közös véleményének történelmi korszakonként erősen eltért. Mind a mai napig létező kérdés, hogy mi az a mérce, ami szerint valakit jogtudósnak tekinthetünk, másrészt, hogy mit jelent a közös és állandó vélemény? Egyesek szerint, azokat tekintjük jogtudósnak, akik tudományos igénnyel megírt kézikönyvvel, kommentárral, véleményekkel rendelkeznek.74 75 Mások a tudósok kapcsán csak általánosabban hivatkoznak teológusokra és kánonjogászokra.73 Ami a közös véleményt illeti, ez nem feltétlenül jelent egyöntetű véleményt. A vélemény értékét nem a véleményt képviselők száma, hanem az általuk felhozott érvek határozzák meg.76 Egyes szerzők azt is hangsúlyozzák, hogy növeli a vélemény értékét, ha egymástól függetlenül, akár más érvelési módszerrel jutottak ugyanarra a véleményre.77 Az állandó vélemény pedig az egyház tanításával való állandóságra utal és nem a szubjektív meggyőződés állandóságára. így úgy tűnik, ha ugyanabban a kérdésben több, logikusan levezethető olyan vélemény létezik, ami a doktrínával nem ellentétes, akkor a jogalkalmazó szabadon választ, hogy melyikkel él a joghézag feloldásához.7* III. JOGHÉZAG FELOLDÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A KELETI EGYHÁZAK TÖRVÉNYKÖNYVÉBEN A Keleti Egyházak Törvénykönyve a CIC-hez hasonlóan megoldási lehetőséget kínál olyan esetekre, amikor az adott kérdésben nincs kifejezett jogi előírás. A CCEO 1501. kánona azonban a CIC 19. kánonához képest jelentős eltéréseket mutat.79 A CCEO akkor beszél a joghézagról, ha hiányzik a törvény kifejezett előírása. Az 1501. kánon említi ugyan a „törvényes jogszokást”, de a CIC-cel szemben nem úgy, mint a törvénnyel megegyező normát, hanem mint a joghézag kitöltésének lehetőségét abban az esetben, ha nincs törvény. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a CCEO-ban tágabb a joghézag jelentése, tehát akkor is joghé74 BEAL, J.-CORIDEN, J.—GREEN, Til, (cd.). New Commentary on the Code of Canon Law. 80 (HUELS, J.). 75 PINTO,V.P. (a cura di). Commento at Codice di Diritto Canonico, 23 (PlNTO.V.P.). 76 Főleg a civil jogalkotás területen azonban előfordult, hogy az egyes vélemény súlyát a szerzők számával mérjek. Arra is történtek kísérletek, hogy kritériumokat állítsanak fel a nagyobb tekintély vonatkozásában, vő. SZABÓ B„ Doktor alkotta jog, 146. 77 ATMANS, W .-MÖRSDORF, K.., Kanonisches Recht, 187. 7* A tudósok közös és állandó véleményére példaként említhetjük a vasárnapi szcntmisclátogatás kötelezettségének kérdését, azaz, hogy mi nevezhető olyan oknak, ami felment a vasárnapi szentmise látogatási kötelezettség alól (1247. kán.). 79 CCEO Can. 1501 - Si certa de re deest expressum praescriptum legis, causa, nisi est poenalis, dirimenda est secundum canones Synodorum et sanctorum Patrum, legitimam consuetudinem, generalia principia iuris canonici cum aequitate servata, jurisprudentiam ecclesiasticam, communem et constantem doctrinam canonicam.