Kánonjog 11. (2009)
KÖZLEMÉNYEK - Artner Péter: Büntetendő cselekmények távolabbi következményei - Fegyelmi intézkedések a CIC VI. könyvén kívül
KÖZLEMÉNYEK 73 dő cselekmény elkövetésére való képtelenségről: az, aki állapotszerűen híjával van értelme használatának, képtelen büntetendő cselekmény elkövetésére. Ilyenkor, ha nem követett el az illető büntetendő cselekményt, akkor a következmény sem lép életbe. Viszont az, aki „állapotszerűen híjával van értelme használatának”, képtelen arra is, hogy más jogcselekményt végrehajtson (pl. nem köthet házasságot). Ez, és néhány további (1323. kán. 3, 5-6) körülmény magának a büntetendő cselekmény elkövetése alól „menti ki” az elkövetőt, és nemcsak a büntetés alól.72 A többi mentő vagy enyhítő körülmény nem a büntetendő cselekmény elkövetésére való képességről, hanem az elkövető megbiintethetőségéről beszél. Ez azt jelenti, hogy a tettes elkövette ugyan a büntetendő cselekményt, de nem, vagy csak enyhébben büntethető, viszont a büntetendő cselekményből ipso facto fakadó következmények életbe lépnek. Az 1323. kánon 1. pontjában a jog a betöltött 16. életévet jelöli meg a büntethetőség alsó korhatáraként. Ez azonban csak a büntetésre vonatkozik, nem pedig a következményekre, azaz ha valaki 16 éves kora előtt követett el egy büntetendő cselekményt (pl. magzatelhajtás), akkor nem állt be a kiközösítés, de létrejött a szentelési szabálytalanság.73 Ha az elkövetőt annyira befolyásolták a külső tényezők, hogy tette nem tekinthető az ő tettének, akkor nem történt a részéről büntetendő cselekmény, azaz nem büntethető és a következmények sem lépnek életbe. Ilyen eset áll fenn, ha valaki olyan fizikai erő vagy véletlen hatására cselekedett, ami teljesen megváltoztatta az akaratát, hiszen akaratán kívül cselekedett.74 Különbséget kell tennünk a tisztán egyházi törvény és az isteni törvények megsértése között. Mivel az isteni törvények alól felmentés nem lehetséges, ezért az ilyen esetekben szigorúbb elbírálásra van szükség akkor is, amikor a következmények életbe lépését vizsgáljuk. A szerzetesi intézményekből való elbocsátás esetén (694-696. kánonok) a CIC büntető kánonokra hivatkozik, vagyis ezeket szorosan kell értelmezni. Egy ilyen esetben, ha nem történt büntetendő cselekedet (az elkövetett tett nem büntetendő cselekedet volt), sem büntetés, sem pedig a következmény nem alkalmazható.75 Az 1324. kánon a büntetést enyhítő körülményekről szól, nem pedig a büntethetőség csökkenéséről. Ebből következik, hogy a következmény automatikusan életbe lép, függetlenül a büntetéstől.76 Ezekben az esetekben a kánon csak enyhíti a büntetést, de mivel a következmények nem oszthatók, azok nem is enyhíthetők. A mentő és enyhítő körülmények figyelembe vétele sokkal inkább akkor célszerű, amikor az illetékes hatóságnak a következmények elengedéséről kell döntenie, nem pedig akkor, amikor a következmények beálltának kimondásáról vagy kinyilvánításáról. így a következmény alkalmazásánál az egyházi hatóság sokkal szaba7" DE Paolis, V., Le sunzioin nellci Ciesa, in II cliritto nel mistero della Chiesa, III. Roma 1992.2 468kk. 73 DE PAOLIS, V., Irregolarita, 699. 74 MARZOA, Á. - MIRAS, J. - RODRÍOUEZ-OCAfiA, R. (cd.), Exegetical Commentary, 11/2. 1865 (MORRISEY, G.F.). 75 MARZOA, Á. - MIRAS, J. - RODIUGUEZ-OCANA, R. (cd.), Exegetical Commentary, II/2. 1864-1865 (MORRISEY, G.F.). DE PAOLIS, V., La vita consacrata, 389. 7<’ De PAOLIS, Irregolarita, 698.
