Kánonjog 11. (2009)

TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A szentelmények, mint a kultikus élet sajátos kifejeződései (Teológiai és kánonjogi megfontolások)

kánonjog 11 (2009) 27-46.

KUMINETZ Géza

A SZENTELMÉNYEK, MINT A KULTIKUS ÉLET SAJÁTOS KIFEJEZŐDÉSEI (Teológiai és kánonjogi megfontolások)*

BEVEZETÉS; I. A SZENTELMÉNY FOGALMA: 1. A szentelményekfelosztású, 2. A szentelmények ha- túsa és hatékonysága, 3. A szentelmények célja, 4. A szentelmények használata, 5. A szentelmények kiszolgáltatása; III. A SZENTELMÉNYEKRE VONATKOZÓ KÁNONI ELŐÍRÁSOK: I. A szentelmény fogalma (1166. k.), 2. Az illetékes hatóság (1167. k.), 3. A szentelményekkiszolgálatatója’, ÖSSZEGZÉS

Bevezetés

Elöljáróban máris megjegyezhetjük, hogy ma a szentelményekre vonatkozó akár teológiai, akár kánonjogi reflexió nem mutat nagy érdeklődést, ami részben érthető, hiszen sem a teológiának, sem pedig az egyház fegyelmi életének nem lényegi, hanem csak kiegészítő eleme ez a terület. Mindazonáltal nem szabad elhanyagolni, még kevésbé megvetni a kultikus élet e sajátos jeleit és cselekményeit, mivel teljes a legitimitásuk, hiszen a vallásosság erényének mintegy szükségszerű megmutatkozási módjai.1 További pontosítás, hogy ebben a tanulmányban nem részletezzük az áldásokra és az ördögűzésre vonatkozó kánoni előírásokat, mivel célunk egy általános alapvetés adása a szentelmények fegyelméről.

A vallások külső megmutatkozási módjukat tekintve szertartásokban, röviden a kultikus életben, főleg az áldozatbemutatásban fejeződnek ki. Ha valaki valamely vallás tagja kíván lenni, úgy az rendszerint valamilyen beavatási szertartással történik. S maguk a szertartások kifejezik mindazt, hogy mit is tartanak az adott vallás tagjai Istenről, mi módon ismerik el a Tőle való függésüket, egyszóval az istenséggel való kapcsolatukat, tehát az ember belső állapotát jelzik. Ebből eredően a vallás elsősorban Istenről szól, és csak másodsorban az emberről (feltéve, ha csak nem önistenítő vallásról beszélünk).“ * 1 2

Elhangzott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Magyar Kánonjogi Társaság 2008. május 19-i ülésén (Budapest); a tanulmányt az OTKA T 049577-cs számon támogatta.

1 Az ember test cs lélek szubsztanciális egysége, illetve egyén és közösségi lény egyszerre, ezért a kultikus életnek is láthatónak, közösséginek cs hivatalosnak kell lennie. Mindez nem mond ellent annak a ténynek, hogy az ember egyedül is végezhet bizonyos kultikus cselekményeket, de az Úr által mondottakkal sem, mely szerint Isten lélekben és igazságban imádandó. A kultikus elet nemcsak az ember lelkét, de a testét is megszenteli. A kultikus élet megmenti a tcst-lélck embert Krisztus Csodáiban, Szavaiban és Jeleiben. Ebbe az irányba mutatnak azok a dolgok cs cselekmények, melyeket szcntciménycknck nevezünk. Vö. HÄRING, B., Das Gesetz Christi //, München — Freiburg 1967. 193-194.

2 Ma egyes teológusok úgy állítják be a vallást, mint aminek főszereplője az ember. Ez a kijelentés érthető jól is, de eleve félreértésre adhat okot, mivel azt sejteti, hogy az ember önmagát isteníti, ami súlyos tévedés. Az ember a vallásos lény, de imádatának „tárgya” az istenség. Ahhoz