Kánonjog 11. (2009)
KÖNYVSZEMLE
130 Könyvszemle 177 esztergomi kanonokot vesz fel az adattárba, kezdve Adorján nagypréposttal, egészen Csézy Balázs szenttamási prépostig ( 172-216). Ez egészül ki olyan további 16 kanonokkal, akikkel kapcsolatosan megfontolandó kronológiai, személy- és helynévazonosítási aggályok merültek fel, így egyetemjárásuk bizonytalan (217-218). Önálló listában olvashatjuk azokat a személyeket, akik régebben tévesen kerültek besorolásra az Esztergomi Káptalan korábban egyetemjárt tagjai közé (219-220). A harmadik egységet a 177 studens egyetemi beiratkozásainak mutatója zárja (221-222). A negyedik egység tizenhét ábrában különféle szempontokból szemlélteti az esztergomi egyetemjárt kanonokok adatait (225-233), illetve kilenc táblázatba rendszerezi könyvhasználatukat (237-247). A kötet végén kézirat (249-255) és névmutatót találunk (257-283). Ez utóbbi, tipográfiailag megkülönbözteti egymástól a mű oldalszámaira és az adattár tételeire való hivatkozásokat. Körmendy Kinga adatokban gazdag, számos új eredményt ismertető, világos szerkezetű munkájával, a magyarországi klérus műveltségének megismerése terén hézagpótló kötetet adott közre. A következetesen érvényesített munkamódszer és a feltárt tények körültekintő kezelése példaértékű a további, hasonló jellegű művelődéstörténeti és kánonjogtörténeti müvek összeállítása számára. FerencZY Rita SZUROMI, Sz.A. (ed.), Concordatary Law (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae 1/7), Szent István Társulat, Budapest 2008, 309 pp. A 21. században az egyház és az állam kapcsolatrendszere mind a jogtudomány, a politikatudomány, mind az egyház belső működésével, szervezetével és normarendszerével foglalkozó tudományok vizsgálatának a homlokterében helyezkedik el. Minden bizonnyal más hangsúlyokat találunk ennek a viszonynak az elemzése folyamán az egyház autonóm joga megszületésének időszakában, különösen a 4. századi római jog és a korai zsinatok által alkotott intézményi keretek között, mint a korai középkori, érett és késő középkori, valamint a modern kori egyház és állam elválasztási modelljeinek sajátosságai alapján. A középkori egyház kifejezett formában törekedett saját belső életének és jogrendjének védelmére, amelynek immunitása a Római Birodalomban elismerést nyert. A 16. századtól megfigyelhetjük azoknak a kompetenciáknak a lépésről-lépésre történő átrendezését, amelyek az érett középkor egyházi és állami illetékességét meghatározták. A modem állam nem tekinti magát kompetensnek polgárai vallásos meggyőződésének szabályozására, amennyiben azok megmaradnak a kikristályosodott, majd deklarált vallás és lelkiismereti szabadság alapvető emberi jogi normáinak keretei között. Ennek az összetett változásnak tanúi és normatív forrásai az Apostoli Szentszék - mint szuverén hatalom - és az egyes államok között — a történelem különböző időszakában — megszövegezésre került konkordátumok.
