Kánonjog 10. (2008)

TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: Megfontolások a püspök lelkipásztori látogatásáról

26

KuMiNETZ Géza

mazhatunk úgy is, hogy a tekintély és hatalomgyakorlás egyik legalapvetőbb eszköze ez, mivel kifejezi a kapcsolatot a vezető és a vezetettek között.5 Jelentheti a kapcsolat felvételét, tartását, illetve intenzívebbé, személyesebbé válását. Mindebből kitűnik, hogy egyáltalán nem bürokratikus tevékenység a látogatás (bár elismerjük, hogy avatatlan kezekben ilyenné válhat!), hanem valódi apostoli tevékenység, melyre a pásztori szeretet készteti a püspököt.

mot, ám ezzel máris a megszentelő es a kormányzati tevékenység is ott van a háttérben, hiszen a tanítással való ismerkedés a szentség útjára lépés első állomása, s azok az emberek, akik erre az útra rálépnek, máris különös gondoskodást élveznek az egyház részéről (katekumenátus), ami katekéták kinevezését és szolgálatba állítását feltételezi, azaz a kormányzati hatalom jelenlétét. Amikor ez az út első beteljesedéséhez érkezi, vagyis az Üzenettel ismerkedő ember véglegesen Krisztushoz és egyházához kapcsolja magát, azaz mcgkcresztelkcdik, és az egyház kiszolgáltatja számára ezt a szentséget, mint a megszentelő kegyelem közvetítését, a tanítás beérett, s az egyház ítéletet mondott a jelölt felkészültségéről, amiben fontos segítséget kapott a szent kánonokban foglaltakból. Általában a kultikus élet, mint a megszentelés tevékenysége, szintén magába foglal tanító és kormányzati elemeket is. Amikor pedig kifejezetten kormányzati tevékenységről van szó, akár törvény adásáról, ítélethozatalról, vagy valamilyen közigazgatási intézkedésről, annak szintén a tanítás elvein kell alapulnia és a megszentelés szándékával kell történnie. Például egy plébánosi kinevezés feltételez egy olyan közösséget, melynek saját pásztorra lenne szüksége, illetve egy erre a szolgálatra alkalmas pásztort (mint a tanítás és megszentelés forrását), majd a püspöki kinevezést, mint kormányzati tevékenységet. Minderről bővebben vö. FABENE, F., II nuovo Direttorio per i vescovi Apostolorum successores, in Apollinaris 78 (2005) 375-398. GERARD!, R., Santità e carità pastorale nella vita del vescovo, in Lateranum 71 (2005) 475-483. LANZA, S., Il vescovo pastore e guida della vita pastorale diocesana (Pastores gregis, cap. IlI-IV-V), in Lateranum 71 (2005) 515-543. RAVA, E.C., La carità pastorale, una specifica vocazione alla santità: santificarsi suntificando (Pastoris gregis, 11-25), in Lateranum 71 (2005) 457-473.

5 A természetfeletti közösségnek is szüksége van vezetőre, s ezért is létesítette az Úr Krisztus az egyházi rendet. Mivel itt egy természetfeletti közösségről van szó, vezetésének és magának a tekintélynek is sajátosnak kell lennie. A pápai és a püspöki apostoli küldetés, mint erőforrás, hatalom cs tekintély „bensőleg nem befolyásolhatja a rábízott vándorhívők akaratát. Ez kizárólag a Krisztusban és a Krisztus által működő Szentlélek erejének a feladata. Hogy azonban a cél felé való törekvésben az apostoli küldetés gyakorlása az a legfőbb földi tényező, amely a hívőt Isten felé irányítja, thcoccntrikus beállítottságában megtartja és minden centrifugális hatás ellenére is ott megtartja, világos Krisztus szavaiból: confirma fratres tuos”. Vö. HORVÁTH S., A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége, in HORVÁTH S„ Hitvédelmi tanulmányok, Budapest 1943. 52-53. Ebből a szempontból az egyházi hatalom és tekintély gyakorlása inkább rámutatás a Krisztus-követés itt cs most-jára. Ebből adódóan „a hívő lélek tehát a legnagyobb tisztelettel tekint föl Egyházára (...) és benne becsüli meg azokat a fény- és erőforrásokat, amelyekből földi vándorlása alatt táplálkozik. Hogy pedig ez a hatalom gyarló emberekre van bízva, akik ennek gyakorlásában hibát követhetnek cl, nem zavarja meg. A visszaélés sohasem vonatkozhatik a lényegre, hanem csak egyes gyakorlati jelenségekre. Ezek is olyanok, mint a Gondviselés látszólagos egyenetlenségei. Amint ezek kiegyenlítődnek a nagy bonum commune divinumban, úgy az Egyházban előforduló hibák is”. HORVÁTH S., A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége, 23. A hívek vezetése tehát nem pusztán külső fórumot érintő kérdés, hanem lényegében belső, azaz lelkiismereti fórumon zajlik: „Nem külső, hanem belső közösség az Egyház, amelynek éltető eleme nem a vér. nem is valami természetes életclixír, hanem Krisztusnak az universale principium gratificationis-nak a kereszten megszerzett élet- és éltctöcrcjc. Innen van, hogy az Egyháznak úgy elméleti irányítása, mint pedig gyakorlati útmutatása (törvényhozása) a híveknek nem külső viszonylataira vonatkozik elsősorban; nem is csak tetszésszerinti életmódra berendezett lakást ad nekik bérbe, hanem megkívánja, hogy új bensővel lépjék át kapuját és hogy ott az újjászületés vizében teljesen átalakulva ne a régi, hanem az új Ádám vérétől táplált életet éljenek. Ezért öleli föl az Egyház elméleti irányítása az emberi élet cs világnézet elveit, alapjait. Ebben kíván föltétlcn alkalmazkodást híveitől. Törvényhozásának végső célja pedig Krisztus és Isten szcrctcténck köz- vctitcsc. Erre van megbízatása és ennek felel meg akkor is, mikor büntet és nagyon töldszagú törvényeket bocsát ki. (...) Hogy a jognak az egyházi életben maga Krisztus juttatott szerepet, Egy-