Kánonjog 10. (2008)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának perdöntő ítélete, a házasság szentség jellegének a kizárása miatt indított semmiségi perben. Fordította: Szotyori-Nagy Ágnes
122 Joggyakorlat azt a szándékot, hogy elfogadják a házasságot, mint Isten által alapított intézményt. (AAS 74 [1982] 163-165, n. 68). A személyes hit valóban „különböző fokon” állhat, ugyanakkor léteznek olyan okok is, „amelyek az Egyházat arra indítják, hogy azokat is házasságkötésre bocsássa, akik nincsenek tökéletesen felkészülve”. Mégis, a házasság szentségének a többi szentség között sajátos jellemzője az, hogy egy, a teremtés rendjében már létező valóság szentsége, amelynek tehát az anyaga és a formája magában a házassági beleegyezésben áll. Ugyanis a házasság „szentség, amely már a teremtés rendjében is létezik, maga a házastársi szövetség, amelyet a Teremtő «kezdetben» alapított” (uo. 163-164, n. 68). így tehát a házasulandók komoly és őszinte akaratában gyökerező elhatározása, hogy „Isten terve szerint kötnek házasságot”, azaz „eldöntötték, hogy életüket visszavonhatatlan megegyezésükkel, felbonthatatlan szerelmükkel és hűségükkel feltételek nélkül összekötik -jóllehet nem teljes tudatossággal, de valóságosan magában foglalja az Isten akarata iránti szüntelen engedelmes lelkületet, amely kegyelem nélkül lehetetlen. így tehát igazán és sajátosan az üdvösség útjára léptek, s ez az út, ha rajta valóban jó szándékkal indulnak el, az előkészület és a szentségi házasság jóvoltából végigjárható és célba viszi őket.” (uo. n. 68). 10. Ebben a személyes elhatározásban pedig, - azaz mindenfajta korlátozás és fenntartás nélkül elfogadni Istennek a házasságra vonatkozó tervét —, legalább bennfoglaltan jelen van a hit valamelyes nyoma, amely „hitbeli engedelmesség” módjára működik, (vö. Auer, J. - Ratzinger, J., Piccola dogmatica cattolica, IV/1. Assisi 1993. 518; Stankiewicz, A., La giurisprudenza in téma di esclusione della sacramentalitr dei matrimonio, in Matrimonio e sacramento, Cittr dei vaticano 2004. 110). Ugyanis, a teológiai hittel ellentétben, amelyen „az ész magatartását” értjük, „ami által elkezdődik bennünk az örök élet, s ami készségessé teszi az értelmet arra, hogy a nem látható dolgokat elfogadja” (S. Thomae Aquinatis, Summa Theologiae, II-II, q.4, a. 1 ; vö. Barzaghi, G., Fede teologale e vita eterna, Cittf del Vaticano 2004. 832), a hivő engedelmességben „a hit legfőképpen egy alapvető személyes magatartás, amely egzisztenciális kifejeződését az ’engedelmességben’ találja meg (vö. Fii 2,8)” (Auer, J. — Ratzinger, J., op. cit., 519). Ugyanis „engedelmeskedni a hitben (latinul ob-audire, ’odahallgatni’) azt jelenti, hogy az ember szabadon aláveti magát a hallott szónak, mert igazságát Isten adja eléje, aki maga az Igazság” (A Katolikus Egyház Katekizmusa [továbbiakban KEK], n. 144). 11. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy „akik így körnek házasságot, keresztségüknél fogva valóban kapcsolatban állnak Krisztusnak az Egyházzal való jegyesi szövetségével és jószándékkal elfogadták Isten házasságra vonatkozó tervét. így tehát legalább burkoltan beleegyezésüket adják ahhoz, amit az Egyház akar tenni, amikor a házasságot kiszolgáltatja.” ( Familiaris consortio, n. 68). Egyébként „a szentségek a szertartás tetteivel és szavaival táplálják és erősítik a hitet (vö. Cone. Vat. II, Sacrosanctum concilium, konstitúció a szent liturgiáról, n. 59): azt a hitet, amelyre helyes szándékuk erejéből a házasulandók már töreksze-
