Kánonjog 10. (2008)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának perdöntő ítélete, a házasság szentség jellegének a kizárása miatt indított semmiségi perben. Fordította: Szotyori-Nagy Ágnes
Joggyakorlat 121 A Nemzetközi Teológiai Bizottság előterjesztései szerint „a hit a szentség előfeltétele és a gyümölcsöző hatás „causa dispositivá”-ja”, de „az érvényesség nem szükségszerűen foglalja magában a szentségi házasság gyümölcsöző voltát”. Továbbá ehhez hozzájárul a nem hívő megkereszteltek kérdése, amely „ma új teológiai problémát és súlyos lelkipásztori dilemmát vet fel, legfőképpen, ha a hit hiánya, sőt inkább elutasítása nyilvánvaló. Ahhoz, hogy a beleegyezés a szentségi valóság síkján valódi „actus humanus”-szá váljon, legalapvetőbb feltétel a szándék, tudniillik azt tenni, amit Krisztus és az Egyház tesz. A szándékkal, valamint a házasulandók személyes hitével kapcsolatos problémát ugyan nem szabad egymással összekeverni, teljesen szétválasztani sem lehetséges. A valódi szándék végső soron az élő hitből születik és táplálkozik. Ahol tehát a hitnek mint olyannak semmi nyoma (a szó „Glaubgkeit”, „croyance” vagyis „felkészültnek lenni a hitre” értelmében) és semmi vágyódás nem fedezhető fel a kegyelem és az üdvösség iránt, ténykétség támad, vajon a fent említett általános és valódi szentségi szándék megvan-e, vagy sem, és a megkötött házasság érvényes-e vagy sem. Amint megjegyeztük, a felek személyes hite önmagában nem eredményezi a házasság szentségi jellegét, de a személyes hit teljes hiánya miatt a szentség érvényessége megkérdőjeleződhet” (Propositiones, n. 2.3). 8. A Püspöki Szinódusnak „A keresztény család feladatairól a mai világban” c. előterjesztései ugyanezen dolgoknak a vizsgálatát sürgetik tudniillik akár a módot illetőleg, ahogyan „ennek a szentségnek az érvényességéhez a házasulandók hitét, mint a szövetségnek a kifejezését továbbá a keresztségben kapott meghivás tudatos és személyes megvalósítását megkövetelik”, akár ami a„hitbeli érettségnek” a fokát és azon tudásnak a mértékét illeti, hogy azt teszik, amit az Egyház akar tenni, mely magában kell hogy foglalja „a minimális szándékot hinni az Egyházzal” (Synodus Episcoporum, Elenco déllé proposizioni [24 X. 1980], n. 12; in Enchiridion Vaticanum, VII. Bologna 1982. 678-680, nn. 714-718). Erre a érvre vonatkozik ugyanis az említett Szinódus tizenkettedik javaslata, amely szerint „maga a házasságra való törekvés elégséges jele ennek a hitnek, ha valóban vallásos indítékokon alapul”. Mégis, ha „a szentségnek a kiszolgáltatása egyes helyeken inkább társadalmi összejövetel, mint vallásos esemény, szükségesnek tűnnek, a házasulandók részéről a személyes hit valódi jelei”. Ezért „ez a szándék, amely a szentség érvényességéhez szükséges, nem tűnhet meglévőnek, hacsak nincs jelen legalább egy minimális szándék is hinni az Egyházzal, a ke- resztségi hitével. Kerülni kell a szigort és a laxizmust egyaránt, amennyire csak lehetséges, a meggyengült hitet meg kell erősíteni. A hívő közösség támogatásával hatékony hitoktatásban és a házasságra való megfelelő előkészítésben kell részesíteni a házasulandókat, hogy a hitbeli érettségük növekedjen és hogy a szentséget gyümölcsözően vegyék fel.” (uo. 4, p. 680. n. 717). 9. Azonban II. János Pál pápa az 1981. november 21-én kiadott Familiaris consortio kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításában a személyes hitet „korunk szekularizált társadalmában” a megkeresztelt felek részéről a házasság érvényességéhez nem kívánja meg, csupán a helyes szándékukat, hogy beleegyezésüket adják ahhoz, amit az Egyház akar tenni, amikor a házasságot kiszolgáltatja, vagyis
