Kánonjog 9. (2007)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A primáciák a nyugati egyházban. Egy elméleti fejlődés emlékei a középkori kánonjogtudományban

8

Erdő Péter

szág prímásának, aki akkor még nem volt bíboros - a prímások kérdése utoljára a hatályos jog történetében napirendre került. A sors iróniája, hogy éppen a precedencia meghatározásának igénye váltotta ki a prímási jogok újra átgondolásának folyamatát.2 Ez alkalommal kibocsátottak egy Catalogus hierarchicust, amely a prímási székek utolsó hivatalos jegyzékét tartalmazza.3 Attól az időtől fogva a téma sokat veszített gyakorlati jelentőségéből, mivel az 1917-es Codex Iuris Canonici kijelentette, hogy a prímásoknak nincsen semmilyen egyházkormányzati hatalmuk, kivéve azokat az eseteket, mikor a részleges jog másképpen rendelkezett (271. kánon). Mégis az a jelentőség, amellyel ma a prímási cím rendelkezhet egy-egy ország hívői számára, kitűnik II. János Pál beszédéből is, amelyet írországi látogatása során mondott. Ennek a beszédnek a keretében kitért az ír prímási tisztség témájára is.4

A prímási j ogok történetének és tartalmának elemző kutatása, különösen a közvetlenül érdekeltek számára jelentett feladatot. Az első és legfontosabb monográfiát is a régi irodalomban erről a témáról Pietro de Marca írta,5 aki a saját értekezését a lyoni prímási szék konkrét helyzetével kapcsolta össze. A későbbi összefoglaló művek általában nem mentek túl az ismétlés vagy összefoglalás keretein.6 A XIX. század történeti kutatásai alapján Paul Hinschius olyan tanulmányt állított össze a témáról,7 amelyet azóta is nehéz felülmúlni. Ettől a tanulmánytól fogva a következő nemzedékek részletkutatásokat folytattak, amelyek helyi jogtörténeti érdeklődésből fakadtak. A kánonjog általános kézikönyvei általában nem tartalmaznak új kutatásokat, de gyakran világos és rendszerezett összefoglalást nyújtanak a témáról.8 9 10 II 12 Szinte ugyanilyen rövidek ebben a témában a kánonjogtörténet sajátos kézikönyvei is. Mégis figyelembe veszik az új részletkutatásokat Hans Erich Feine? Willibald Maria Plöchl]0 kézikönyvei, különösen pedig Gabriel le Bras11 és Jean Gaudemet12 intézménytörténeti munkái. Ez utóbbi müvek bibliográfiát is közölnek azokról a részlettanulmányokról, amelyek a különböző prímási székek jogairól és történetéről jelentek meg.

“ Vö. ADRIÁNYI, G., Ungarn und das 1. Vaticanum (Bonner Beiträge zur Kirchengcschichtc 5), Köln - Wien 1975. 35, n. 30; 167, n. 31.

3 ASS 5 (1870) 537.

4 Homilia Droghcdában 1979. szeptember 29-én, nr. 1: AAS 71 (1979) 1076kk.

5 De primatu Lugdunensi et ceteris primatibus (1655). Legelterjedtebb kiadása: MANSI, J.D. (cd.), Sacrorum conciliorum nova et amplissima collectio, I-XXXI. Vcnctiis 1757-1798. XX. 829-901.

6 Ehhez az irodalomhoz lásd FUHRMANN, H., Studien zur Geschichte mittelalterlicher Patriarchate. I. Teil, in Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Kanonistische Abteilung 39 (1953) 115,118.

I System des katholischen Kirchenrechts 1, Berlin 1869, 581-631; e mü néhány meghaladott adatának korrekciójához lásd FUHRMANN, Studien zur Geschichte, 118, n. 26.

8 Új és másutt nehezen fellelhető adatokat is közöl SZEREDY, S., Egyházjog 2, Pécs 1883. 968. SIPOS, S. - GÁLOS, E., Enchiridion iuris canonici, Romae 1954.6 719, n. 15kk.

9 Kirchliche Rechtsgeschichte. Die Katholische Kirche, Köln - Graz 1964. 231kk., 364.

10 Storia del diritto canonico 1-2, Milano 1963. I. 162-168, 362kk. II. 124-128.

II Le istituzioni, II. 701-703, nr. 448.

12 Le Gouvernement 33-40; Storia del diritto canonico, 284, 522, 525-527.