Kánonjog 9. (2007)
KÖZLEMÉNYEK - Újházi Lóránd: A klerikusok pszichés alkalmassága és erre vonatkozóan az egyházi hatóság joga és kötelessége
Közlemények. 117 betegedés mértékét, valamint a krisztushívők részéről kiváltott reakciókat döntése meghozatalában. Az elöljárónak meg kell bizonyosodnia arról, hogy a klerikus a fennálló betegségével eleget tud-e tenni a hivatalával együtt járó lelkipásztori és egyéb feladatának58. A különösen súlyos pszichés megbetegedések esetén, a szakértővel való konzultáció után, lehetőség van a szent rend gyakorlásának akadályának kinyilvánítására (1042. k. 2. §. 2°). Ilyen körülmények között a klerikus a szent rendhez tartozó semmilyen feladatot nem végezhet.59 Annak ellenére, hogy nincs kizárva ennek a jogintézménynek az együttes alkalmazása a büntető normákkal (hangsúlyosan figyelembe véve a büntethetőség fokát) olyan bűncselekmények esetén, melyek egyben a pszichés megbetegedést is magukba foglalják, maga az akadály kinyilvánítás nem büntető szankció.60 Vannak olyan pszichés megbetegedések, melyek nem olyan súlyosak, vagy nem olyan természetűek, hogy az ordináriusnak ki kelljen nyílvántania a pszichés megbetegedés miatt a rend gyakorlásának akadályát. Ilyenkor az illetékes egyházi hatóság alkalmazhatja a hivatal elveszítésének általános formáit, az áthelyezést, az elmozditást (a betegség súlyosságától függően), vagy a megfosztást (ez utóbbit csak akkor, ha pszichés megbetegedésből bűncselekmény is származott). Az adminisztratív lépés, a hivatalvesztés általános normái szerint történik (184-196. kk).61 Áthelyezés és elmozdítás esetében az ordináriusnak ténylegesen figyelni kell arra, hogy az új hivatal tényleg kevesebb felelősséggel és pszichés megerőltetéssel járjon, ezzel esélyt biztosítva a gyógyulásra. Plébánosok esetében, az elmozdítást és az áthelyezést a Kódex külön az eljárásjogban tárgyalja (1740-1752. kk.), ezzel is kiemelve ennek a hivatalnak az erősebb stabilitását és a lelkekért viselt különleges küldetését (519. k). De a stabilitás ellenére is látnunk kell, hogy a „tartós szellemi betegség” (1741. k.) esetén „az Egyház szükséglete” (1748. k.) természeten a kánoni méltányosság megtartásával (1752. k.) arra indítja az egyházi hatóságot, hogy pszichés megbetegedés esetén a plébánost is elmozdítsa. A hatóság a betegség mérlegelése után dönt arról, hogy újabb plébániát, vagy más hivatalt bíz-e az elmozdított plébánosra.62 Lehetséges a nyugállományba helyezés is (CD 21; 538. k.; vő. 189-187. kk.), ha az adott személy képes a lemondás benyújtására (vő. 187. k.) és azt az arra illetékes hatóság elfogadja.63 58 Vö. Can. 193, in MaRZOA - MIRAS - RODRÍGUEZ-OcaNA (cd.), Exegetical Commentary, 1. 1065 (GEFAELL, P.). 59 Vö. Declaratio, 19. V. 1997, in Forum 8 (1997) 33-34. Dec. coram DaVINO, Sent. Plen., 4. V. 1996, Impedimenti ab ordinibus sacris exercendis, in II Diritto Ecclesiastico 108 (1997) 17-18. 60 Vö. Communicationes 30 (1998) 118. 61 Mivel az egyházi hivatalok lelki célt szolgálnak (145. k. 1. §), ezért az egyházi hatóságnak mindig mérlegelni kell, hogy a személy, aki a hivatalt viseli, képes-c eleget tenni a konkrét feledat viselésének, cs ha nemm akkor az egyházi hatóságnak nemcsak joga, hanem kötelessége is élni, a jog adta lehetőséggel, hogy megfelelő személlyel töltse be a hivatalt, vö. Communicationes 21 (1989) 229. 62 Vö. Can. 1740, in BEAL - CORJDEN - GREEN (ed.), New Commentary, 1838 (PAPROCKI, T.J.). 63 A gyakorlati életben jobban törekednek a közös megállapodásra, ezzel is segítve a rosszindulatú megszólások és a túlzott nyilvánosság elkerülését. De ezt kívánja a klerikussal szembeni méltányosság is, vö. COCCOPALMERIO, F., La parrochia, Torino 2000. 194-195.
