Kánonjog 9. (2007)
KÖZLEMÉNYEK - Újházi Lóránd: A klerikusok pszichés alkalmassága és erre vonatkozóan az egyházi hatóság joga és kötelessége
118 Közlemények Különleges ritka esetekben előfordulhat, hogy korlátozzák, vagy megvonják a klerikus felhatalmazását, ha a betegsége egyébként más területeken még nem teszi alkalmatlanná őt a feladat ellátására. Ilyen lehet a gyóntatási, vagy a prédikálási felhatalmazás visszavonása (764. k; 974. k). Ez azonban nem a már említett akadályok részeleges alkalmazása, hiszen az a szent renddel együtt járó minden tevékenységre vonatkozik. Előfordulhat, hogy a helyzet megoldása túlmutat a részegyház keretein, mert a hatóság nem tud olyan új hivatalt biztosítani a klerikus számára, ami a felépülését szolgálná (191. k. 1. §), vagy mert ahhoz, hogy eredményes munkát tudjon végezni, el kell hagynia azt a részegyházat, ahol eddig dolgozott, (vő. jó hímév elvesztése). Ilyen esetekben megoldást jelenthet akár az exkardiná- ció és inkardináció, akár pedig ideiglenesen más részegyházba való szolgálatvállalás. Azonban szükséges látni, hogy az említett jogintézmény nem problémák igazi kezelése helyetti felületes megoldára jött létre, hanem a jobb lelkipásztori elosztásra és ezzel az egész Egyház lelki, missziós küldetésének szolgálatára. Ez volt a II. Vatikáni Zsinat koncepciója is, mikor megkönnyítette a klerikusok szentelés utáni ex- és inkardinációját, valamint az ideiglenes szolgálat lehetőségét más részegyház területén.64 Itt kell megjegyeznünk, hogy mind az új inkardináció, mind az ideiglenes szolgálat esetén három akarat szükséges: a két megyéspüspök és a klerikus akarata (267. k),65 amely feltételezi az együttműködést is. Súlyos hiba lenne és sértené a két püspök közötti kollegalitást (LG 20), az adott személlyel kapcsolatos információ megtagadása, akár annak betegségére és következményeire vonatkozóan, akár a személyes vélemény közlése tekintetében. Végezetül nem feletkezhetünk meg azokról a fájdalmas esetekről, mikor a pszichés zavarok, betegségek - akár tisztán kánonjogi, akár civil jogi fórumon - bűncselekmény elkövetését eredményezik, (pl. alkoholizmus, szexuális bűncselekmények, stb.). Ilyenkor az eset körülményeinek körültekintő mérlegelésével, az arra illetékes egyházi hatóság akár peres, akár peren kívüli büntető eljárást is indíthat. Ennek eredményeként - amennyiben a bűnösség igazolást nyer - lehetőség van a szankció kiszabására, akár a klerikusi állapot elvesztésére.66 64 Vö. PO 10; ES I. 3; vö. Directive Norms for Cooperation Among Local Churches and for a Better Distribution of the Clergy, 25. III. 1980, in Canon Law Digest, 9 (1980) 760-787. COLAGOVANNI, E., Incardinazione ed escardinazione nel nuovo Codice di Diritto Canonico, in Monitor Ecclesiasticus 109 (1984) 51. O’CONNEL, M.W., The Mobility of Secular Clerics and Incardination: Canon 268 § 1, Roma 2002. 161-168. 65 Vö. NAVARRO, L., Persone e soggetti nel diritto della Chiesa, Roma 2000. 75. JARRELL, L., A Look at Current Practices Surrounding the Transfer of Clerics, in The Jurist 50 (1990) 313-314. 66 Az elmúlt években ennek a kérdésnek bőséges kánonjogi irodalma született az amerikai és nyugat-európai visszaélések kapcsán. Keresték a megoldást, vajon a pszichiátria-pszichológiai kezelés és esetenként a pasztorális munkába való rcintcgráció, vagy a büntetés kiszabása-e az út, melyet a hatóságnak követnie kell. A kérdésre az egyház hagyományának tükrében II. János Pál és a Szentszék reflexiói adták meg a végső választ. JOANNES PAULUS II, Litt. Ap., Sacramentorum Sanctitatis Tutela, 30. IV. 2001, AAS 93 (2001) 738; vö. WOESTMAN, W.H., Ecclesiastical Sanctions and the Penal Process, A Commentary on the Code of Canon Law, Ottawa 2003. 301-309.
