Kánonjog 8. (2006)
KÖZLEMÉNYEK - Csordás Eörs: A penitenciárius kanonok szerepe az egyház jogrendjében
Közlemények 83 tő bűn volt.29 Ezek közé sorolták elsősorban a bálványimádást, a gyilkosságot és a házasságtörést. Természetesen más bűnök is szóba kerültek, de általánosságban ezzel a három kategóriával kell számolnunk. Úgy tűnik, helyesen közelítette meg a kérdést Órigenész, amikor azokat a vétkeket nevezte halálra vivő bűnnek, amelyeket az Ószövetség halállal rendelt büntetni.30 31 A biblikusok értelmezése szerint a „halálra vivő bűn” nem rendelkezik meghatározott, szilárdan körülírt tartalommal, hanem a rosszba bonyolódottságnak bizonyos folyamatát és fokát akarja megnevezni. A bűnben való megátalkodottságot.’1 A teológiai gondolkodás szerint a „halált jelentő bűn” kioltja a megigazult ember lelkében a természetfeletti fényt.32 Az Egyház korai időszakában a bűn mindig a bűnösnek az egyházi közösséghez fűződő viszonyát érintette. Ennek a kapcsolatnak a központi fogalma a communio (koinónia). Ez a szó jelenti vertikálisan a kenyértörésben a Jézussal való közösséget (Eucharisztia vétele, szentáldozás), és jelenti horizontálisan az egyházi közösséggel való közösséget is. Biztos, hogy az utóbbi magába foglalta a kenyértörés közösségéből való kizárást is, hiszen amikor Jézus a testvéri figyelmeztetés harmadik fokozatáról szól, a bűnhődést így határozza meg: „Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.’”3 Ezek a személyek tisztátalanok voltak, akikkel nem volt szabad egy asztalhoz ülni. Ezért kérik számon a farizeusok Jézus tanítványait: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?”34 Szent Pál pedig a korinthusi híveknek azt írja: „Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel ne is étkezzetek együtt.”35 Mégis nehéz megállapítani, hogy pontosan mit is jelentett az ősegyházban, hogy a bűnöst úgy kezelték, mint a pogányt vagy vámost, hogy a vétkest eltávolították köreikből. A szentáldozástól való eltiltást és az Egyházból való kiközösítést csak az 5. századtól különböztetik meg, ezért a korai századokban nehéz megkülönböztetni, mikor melyik büntetésről van szó.36 A korai kereszténység úgy vélelmezte, hogy Krisztus az orvos, aki gyógyulásunkra jött közénk. Az Egyház szerepe a mennyei orvosnak segítségére lenni és a bűn sebeit előtte feltárni. Ebből indul ki Órigenész, amikor kijelenti, hogy „A lélek orvosának kezében van a döntés, hogy vajon a bűn által okozott seb oly nagy-e, hogy nyilvános vezeklést igényel vagy sem.”37 29 Penilentia, ae, nn. [penitet] (újk.) megbánás, agere p. rei alicuius, valamit megbánni. Vö. FlNÁLY H., A latin nyelv szótára. Budapest 1884. 30 OriGENES, in Lev. Horn 11,2; POSCHMANN, B. Die Sündenvergebung bei Origenes, Freiburg i. Br. 1912. 31 Vö. WEBER, H., Általános erkölcsteológia, Budapest 2001. 312. 32 Vö. HÄRING, B., Krisztus törvénye, 1 Pannonhalma-Róma 1997. 350. 33 Mt 18,17. 34 Mt 9,11. 35 IKor 5,11. 36 ERDŐ P., Az ókeresztény kor egyházfegyelme (Ókeresztény írók 5), Budapest 1983. 73. 37 ORIGENES, Comm. In Matth. 13,30.
