Kánonjog 8. (2006)

TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházjogi források feldolgozásának szempontjai

70

SzuROMi Szabolcs Anzelm

csolatban jártak eredménnyel,85 ami azonban nem jelenti azt, hogy egy új kritikai kiadás nem nyújtana komoly segítséget a kutatók számára. Egyes esetekben egy jobb minőségű ősnyomtatvány használata, vagy esetleg alapos kísérőtanulmánnyal ellátott együttes új kiadása is újabb hangsúlyokat jelenthet. Erre jó példa Sebastian Brant 1499-es Pamrmia kiadása, vagy Fransen és Kölzer 1992-es Wormsi BURCHARD hasonmás kiadása.86

A másik kérdéses csoportot a kritikai igénnyel készített régebbi szövegkiadások képezik, melyhez olyan jelentős gyűjtemények tartoznak, mint a Decretales Pseudo-Isidorianae (847-852), a Collectio Anselmi Lucensis (1081-1107), a Collectio canonum cardinalis Deusdedit (1083-1086), és maga a Concordia discordantium canonum, azaz a Decretum Gratiani (1140). A PSZEUDO-IZIDOR féle gyűjtemény talán a legnagyobb hatású kollekció, melynek hamis kánonjai meghatározó jellegűek egészen a Decretum GratianiAg, így közvetve a jelen korig éreztetik befolyásukat. Éppen ezért a kánonjogtudomány számára egyáltalán nem elhanyagolható, hogy ismeri-e kánonjainak eredeti állományát és jelentését. Mint köztudott, a Decretales-Pseudo Isidorianae hamis kánonjai mögött a püspöki hatalom és az egyház világi hatalomtól független tevékenységének teológiai megalapozását kell keresnünk, valamint a metropolitai hatalom visszaszorítására való törekvést.87 A gyűjteménynek számos elemzése látott napvilágot 1863 után, amikor PAUL HINSCHIUS publikálta az aprólékos kritikai bevezetővel ellátott szöveget.88 Talán a legkiemelkedőbb munka mindmáig HORST FUHRMANN monumentális három kötetes müve, mely a pszeudo-izidori befolyást vizsgálja a későbbi jogforrásokban.89 Hinschius kiadását azóta is számos kritika érte,90 napjainkban (2005) pedig tanúi lehetünk a szöveg elektronikus formában történő javításának, amely a http://www.pseudoisidor.de honlapról letölthető.

LUCCAI SZENT Anzelm gyűjteményének kiadásával kapcsolatosan is új kérdések merültek fel. Egyfelől közismert, hogy az 1906-1915-ös THANER féle kiadás csak a XI. könyv első néhány kánonjáig tartalmazta a kollekció szövegét, melyből így a XI. könyv nagy része és a XII-XIII. könyv hiányzott.91 Ezt részben orvosolta KATHLEEN G. CUSHING 1998-ben, mikor könyve függelékében közzé tette az utolsó két könyv implicit katalógusát, mértékadó kéziratok

*5 Vö. HOFFMANN, H.-Pokorny, R., Das Dekret des Bischofs Burchard von Worms. Textstufen - Frühe Verbreitung - Vortagen, (MGH Hilfsmittel 12), München 1991. WILL, L., Die Rechtsverhältnisse zwischen Bischof und Klerus im Dekret des Bischofs Burchard von Worms. Eine kanonistische Untersuchung (Forschungen zur Kirchenrechtswissenschaft 12), Würzburg 1992. xf’ FRANSEN, G.-Kölzer, Th. (Hrsg ), Burchard von Worms, Decretorum Libri XX, Aalen 1992. 117 SZUROMI, SZ.A., Rules concerning bishops in the Decretales Pseudo-Isidorianae, especially the regulation on the death of bishops, in Folia Theologica 14 (2004) 145-156.

HINSCHIUS, P„ Decretales Pseudo-Isidorianae et Capitula Angilramni, Lipsiae 1863 (úny. Aalen 1963).

m FUHRMANN, H., Einfluß und Verbreitung der pseudo-tsidorischen Fälschungen. Vom ihrem Auflauchen bis in die neuere Zeit, l-III (MGH Schriften 24/1-3), Stuttgart 1972-1974.

1,(1 Vö. WILLIAMS, S., Codices Pseudo-Isidoriani (Monumenta iuris canonici C/3), New York 1971. (Megállapításai közül a későbbiekben többet cáfoltak.)

71 THANER, F., Anselmi episcopi Lucensis collectio canonum una cum collectione minore, I-II, Innsbruck 1906-1915 (úny. Aalen 1965).