Kánonjog 8. (2006)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházjogi források feldolgozásának szempontjai
AZ EGYHÁZJOGI FORRÁSOK FELDOLGOZÁSÁNAK SZEMPONTJAI 71 alapján.92 Másfelől, a Decretum Gratiani legkorábbi szövegének meghatározására tett kísérletek előtérbe helyezték, mint kiemelkedő forrás, Luccai Anzelm kollekciója egyes recenzióinak, és azok egymáshoz való viszonyának a problémáját. A kérdés már Thaner idejében is ismert volt, hiszen PAUL FOURNIER 1901 -re készítette el azt az alapvető osztályozást (’A’, ’B’, ’C’ recenzió, ’Bb’ verzió), amelyet a tudományos kutatás mind a mai napig használ.93 Tény azonban, hogy az egyes recenziók kánonállománya között olyan jelentős a különbség, hogy a XX. század eleji kritikai kiadás főképp az ’ A’-nak és egyúttal legrégibbnek nevezett recenzió publikálására hagyatkozott, bár időnként más csoportokhoz tartozó kéziratokra is tett utalást a lábjegyzetben. A problémát tovább nehezíti, hogy EMIL FRIEDBERG 1879. évi Gratianus kiadása szemmel láthatóan nem az ’A’ recenzióhoz tartozó kéziratra utal a lábjegyzetekben. Nyilvánvaló, hogy ezek a hiányosságok arra késztették a kutatókat, hogy behatóbb vizsgálatnak vessék alá az egyes recenziókat és kéziratokat. Ennek a szándéknak köszönhető PETER Landau,94 Giuseppe Motta,95 Martin Brett,96 Uta-Renate Blumenthal,97 Kathleen G. Cushing,98 és Szuromi Szabolcs Anzelm kutatási eredménye.99 A fő kérdés azonban az, hogy az ismert hiányosságok és az új eredmények tükrében szükséges-e egy jobb kritikai kiadás összeállítása. A különböző kéziratok alapvető eltérései, a későbbi kiegészítések, amelyekkel még a Decretum Gratiani megjelenése után is bővültek az egyes szövegtanúk, azt a véleményt támasztják alá, 92 CUSHING, K.G., Papacy and Law in the Gregorian Revolution. The Canonistic Work of Anselm of Lucca (Oxford Historical Monographs), Oxford 1998. 93 Vö. FOURNIER, P., Observations sur diverses recensions de ta collection d’Anselme de Lucques, in Annales de l’Université de Grenoble 13 (1901) 427-458. reprint: FOURNIER, P., Mélanges de droit canonique, II (ed. KÖLZER, P ), Aalen 1983. 635-666. 94 LANDAU, P., Erweiterte Fassungen der Kanonessammlung des Anselm von Lucca aus dem 12. Jahrhundert, in GOLINELLI, P. (ed.), Sani ’ Anselmo, Mantova e lotta per le investiture (Atti del Convegno Internazionale di Studi, Mantova 23-24-25 maggio 1986), Bologna 1987. 323-338 95 MOTTA, G., La redazione « "A ’’ aucta» della «Collectio Anselmi episcopi Lucensis», in CASTILLO LARA, R. (ed.), Studia in honorem Eminentissimi Cardinalis Alphonsi M. Stickler (Studia et textus historiae iuris canonici 7), Roma 1992. 374-449. ** BRETT, M., The canons of the First Lateran Council in English Manuscripts, in Proceedings of Sixth International Congress of Medieval Canon Law (Berkeley 1980), Città del Vaticano 1985. BRETT, M., Editions, Manuscripts and Readers in Some Pre-Gratian Collections, in CUSHING, K.G.-GYUG, R.F. (ed ), Ritual, Texts and Law. Studies in Medieval Canon Law and Liturgy Presented to Roger E. Reynolds (Church, Faith and Culture in the Medieval West), Aldershot 2004. 205-224. 97 BLUMENTHAL, U.R, The Beginnings of the Gregorian Reform: Some New Manuscript Evidence, in LYTLE, G.F. (ed ). Reform and Authority in the Medieval and Reformation Church, Washington DC 1981. 1-13. BLUMENTHAL, U.R., Fälschungen bei Kanonisten der Kirchenreform des II. Jahrhunderts, in Fälschungen im Mittelalter II (MGH Schriften 33/2), Hannover 1988. 241-267. * CUSHING, Papacy and Law', vö. Uta-Renate Blumenthal recenzióját in Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonistische Abteilung 87 (2001) 542-543. 99 SZUROMI, Sz.A., Some observations concerning whether or not BA F Vat. lat. 1361 is a text from the Collection of Anselm of Lucca, in lus Ecclesiae 13 (2001) 693-715. SZUROMI, SZ.A., Some observations on the developing of different versions of the Collectio Canonum Anselmi Lucensis (A comparative analysation of Biblioteca Mediceo-Laurenziana S. Marco 499 with other manuscripts of Anselm's Collection), in Ius Ecclesiae 14 (2002) 425-449.