Kánonjog 8. (2006)

TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A magyar unitárius keresztség érvényességének mai megítélése és ennek kihatása a katolikus házasságjogi gyakorlatra

Szabó Péter

43

resztelés.] A lelkész miközben a gyermek fejére önti a vizet a kehelyből, a következő szöveget mondja: Én téged, N. megkeresztellek az egy igaz élő Isten nevében és felveszlek az unitárius keresztény egyház tagjai közé, Jézus követésére. Amen' É

Egyes, korai tanítóhivatali megnyilatkozások szövegük szerint azt sugallhatnák, hogy a szentháromsági formula eleinte esetleg nem volt elengedhetetlen feltétele a keresztség érvényességének.* 9 Sőt I. Miklós pápa egy Szent Ambrusnak tulajdonított szöveghelyre alapozott megnyilatkozása még a IX. században is érvényesnek látszik tartani a csak Krisztus nevében kiszolgáltatott keresztséget.10 11 12 E problematikusnak tűnő helyekre azonban megfelelő magyarázat adható. Az újszövetségi szövegekben a ‘Krisztus nevében’ kiszolgáltatott keresztséget emlegető szófordulatok" valójában nem a keresztségi formulát magát jelzik, hanem pusztán megkülönböztető kifejezésként szolgálnak. Céljuk csakis a Krisztus által alapított keresztségnek a Keresztelő János-féle alámerítkezéstől való világos elkülönítése. 12 Eszerint csakis a szentháromsági formulával kiszolgáltatott keresztség tekinzonyult, friss levéltári kutatásokon alapuló munkái szolgálhatnának biztosabb eligazítással; vö. P. GambeRINI, La Chiesa cattolica e gli Anglicani. A ehe punto è il dialogo, in Civiltà Cattolica 1997, II, 16-29.)

s Lásd: http://www.unitarius.hu/szertartas/sz2.html. E szertartási rend 2005-ben végleges jóváhagyást nyert. (Az ‘antitrinitárius’ keresztségi formula bevezetésére a magyar unitáriusoknál az 1940-es évek második felében került sor. Ennek pontos levéltári dokumentációja katolikus szempontból sem lenne érdektelen. Igaz, az unitáriusok igen kis létszáma miatt az egyházközi kapcsolatok e relációban ritkák. Mégis előfordulhat, hogy unitárius hívő katolizálása, illetve a házasság unitárius személy részére történő kiszolgáltatásának igénye esetén tisztázni kell az érintett személy keresztségének érvényességét. E kérdésnek pedig egyik fontos összetevője az unitárius szertartás keretében alkalmazott keresztelési formula.)

9 Pl. Szent 1. Ince ‘Etsi tibi’ levele Victricius roueni püspöknek (404): ‘[Üdvös dolog megtartani], hogy akik a novaciánusoktól, vagy a montanistáktól jönnek, azokat csupán kézrátétellel fogadják be, mert bár az eretnekek keresztelték meg őket, de Krisztus nevében’, in DHm 211 (a dőlt kiemelés jelen szerzőtől); vö. még DHm 111.

111 ‘Akik [egy álpaptól] vették fel a keresztséget keresztények-e, vagy újból meg kell keresztel- kedniük... Ezek mindenesetre, ha a Szentháromság nevében vagy csak Krisztus nevében lettek megkeresztelve, ahogyan azt az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk [ApCsel 2, 38; !9, 5] - (voltaképpen egy és ugyanaz a dolog, ahogy Szent Ambrus kifejti), bizonyos és helytálló, hogy őket nem kell újból megkeresztelni’, in DHm 644 és 646; vö. Ambrosius, De Spiritu Sancto I, 3 nn. 42-44, in PL 16, 713.

11 így: ApCsel 2,18 (árú tû óvópeon), 10,48 (ëv tfi óvópam), 8,16 és 9,15 (ëiç tg óvópa).

12 A doktrína meghatározó része a pusztán Krisztus nevét említő formulával kiszolgáltatott keresztség érvényességét a legkorábbi időkre sem engedi meg; vö. G. RAMBALDI, Batlesimo, in EC, 2, 1017-1018, valamint az ott idézett szakbibliográfia. Egyes újkori teológusok - így Melchior Cano és Bellarmini Róbert - úgy vélték, hogy I. Miklós pápa fent idézett szöveghelyében (ahol tudniillik a Krisztus nevében kiszolgáltatott keresztségi formula érvényességét állítja). Szent Ambrus homályos szavainak hatása alatt tévedett; vö. Schütz, II, 276. E megoldás azonban (noha a szöveg első olvasatra egyértelműnek látszik), úgy tűnik nem az egyetlen lehetséges, s nyilvánvalóan nem is a legszerencsésebb. Nincs ugyanis okunk azt vélni, hogy Ambrus e ponton ellent mondott volna forrásának Nagy Szent Bazilnak, sőt saját más írásainak is. Ebből adódóan a vitatott szövegrészletet nem a szentségi forma megjelöléseként kell értelmeznünk, s következésképpen annak a pápa részéről történő idézését sem; vö. SCHÜTZ, i.m.; illetve F. CAPPELLO, Tractatus canonico-moralis de sacramenris, vol. I, Romae 31938, n. 143, 121—122.