Kánonjog 7. (2005)
KÖZLEMÉNYEK - Ferenczy Rita - Szuromi Szabolcs Anzelm: A Ius Commune mint az Európa-jog alapja
76 Közlemények összefonódott egy konkrét vallásos meggyőződés kultúrát, de az emberi együttélés normáit is meghatározó alapvető hátterével.5 1920. május 23-án XV. Benedek pápa (1914-1922) ’Pacem Dei Manns ’ enciklikájában egy olyan egységes társadalomról beszélt, amely rendezett formában megőrzi és megvalósítja azt a célt, amit a Teremtő az ember elé kitűzött, és amit a katolikus Egyház mind a mai napig a lelkek üdvösségében jelöl meg. XV. Benedek annak a ’léleieknek’ nevezi az Egyházat amely átjárja az Európa területén történelmileg létrejött emberi társadalmat.6 Amikor tehát az Európai Unió egységes jogalkotásáról, az Európai Polgári Törvénykönyvről, vagy akár az Unió Alkotmányának megszövegezéséről beszélünk, egyáltalán nem feledkezhetünk el arról a mintáról, amely a történelmi tapasztalatok alapján már adott az egyes európai államok számára. Ez pedig az az egységes jogi keret, amelyet a középkori egyetemi oktatás megteremtett és a különböző országok jogalkalmazása gyakorolt: a ius commune. Ez az a jogi horizont, melynek a jogi gondolkodásban megmaradt öröksége képes lehetővé tenni és értelmet adni az európai jogharmonizációs folyamatnak, hiszen gyökereiben egységes alapra épül.7 I. lus Commune A középkori ius commune magában foglalta a római jogot, a kánonjogot és a longobárd hűbérjogot - vagy más néven feudális jogot. A kánonjog fejlődésére, mint az köztudott, erőteljes hatást gyakorolt a római jog.8 Nem véletlenül születik a megfogalmazás ’Ecclesia vivit lege romana.’9 A római jog továbbélésében a népvándorlás után Nyugaton leginkább a Leges Romanae Barbarorum és a kánonjog játszott szerepet.10 A jusztiniánuszi kodifikáció eredményeként létrejött törvényművek: Codex Justinianus, Digesta, Institutiones, Codex Iustinianus repetitiae praelectionis, továbbá az ezeket kiegészítő Novellae használata a VI. század végére Nyugaton korlátozott volt, olyannyira, hogy a Digesta teljesen el is 5 Vö. RULLI, Dl G., Alcune tappe deli' unita’ Europea, in MtZZI, F.P, L’Unione Europea net documenti pontifici da Benedetto XV a Giovanni Paolo II, Malta 1979. XI-XXXIV 6 (...) Foederatis autem Christiana lege nationibus, quidquid iustitiae et caritatis causa susceperint, non studium operamque suam desiderari sinet Ecclesia, quae cum absolutissimum sit societatis universalis exemplar, tum ex sua ipsius temperatione suisque institutis mirifica virtute pollet ad homines copulandos non modo in aeternam eorum salutem, sed etiam in huius vitae commoditatem, sic eos nempe deducens per bona temporalia ut non amittant aeterna. Itaque, historia teste, cognovimus, veteres Europae gentes immanitate barbaras, ex quo in easdem Ecclesiae spiritus penetraverit, extenuato sensim ipsarum inter ipsas multiplici maximoque discrimine sublatisque discordiis, coivisse tandem in unam eiusdem generis societatem, natamque esse Europam Christianam, quae, ductu auspicioque Ecclesiae, nationum varietatem retinens, tamen ad unitatem quamdam prosperitatis fautricem gloriaeque niteretur. Acta Apostolicae Sedis 12 (1920) 216-217. 7 MÁDL, F., Ius Commune Europae, in Jogtudományi Közlöny (1990) 117-132. s Vö. FEINE, h.e., Vom Fortleben des römischen Rechts in der Kirche, in Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonistische Abteilung 42 (1956) 1-24. 9 Vö. pl. FÖLDI, a., a közös európai jog történeti gyökerei /., in Acta Facultatis Poiltico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae 35 (1995/96) 101-117, különösen 113. 10 GAUDEMET, J., Les sources du droit de l’Église en Occident du He au Vile sicle, Paris 1985. 70-72.
