Kánonjog 7. (2005)
KÖZLEMÉNYEK - Artner Péter: Néhány megjegyzés a VI. parancs elleni bűnök kánonjogi vonatkozásairól
66 Közlemények lekménynek és mi nem. Konkrétan megfogalmazva, nem lehet valakit kánonjogi- lag büntetni azért, mert a 6. parancs ellen vétett, csak akkor, ha ez a tett olyan, amihez a kánonjog szankciót fűz. Amikor egy ilyen jellegű bűncselekményt vizsgál az ordinárius, vagy az előzetes vizsgálatot végző személy (1717. k. 1. §) meg kell győződnie arról, hogy valóban az egyházi törvény külső megsértése történt-e meg, mivel az 1321. kánon csak ilyen esetben teszi lehetővé a büntetést. Nem lehet büntetni a titkos vagy alkalom- szerű bűnöket. A büntetés alapja a szokásszerűség illetve a botránkoztatás.2 Az ilyen jellegű ügyekkel kapcsolatban két szélsőséges álláspontot kell mindenképpen elkerülni: egyrészt azt, hogy az egyház nem foglalkozik az ilyen jellegű bűncselekményekkel vagy az elkövető pártjára áll; másrészt, hogy a megvádolt, vagy a cselekményt elkövető klerikusra azonnal, és szinte automatikusan a legsúlyosabb büntetést alkalmazza. Az egyházi joggyakorlatban nincs kötelezően kialakított metódus az ilyen jellegű bűncselekmények megfelelő kezelésére,3 bár számos publikáció jelent meg ebben a témában. Az 1394. kánon alapján az a klerikus, aki - akár csak polgárilag is - házasságot kísérel meg, önmagától beálló felfüggesztésbe esik; ha figyelmeztetés után nem tér jó útra, és folytatja a botrány keltését, fokozatosan megfosztásokkal, sőt a kleri- kusi állapotból való elbocsátással is büntethető; a nem klerikus örökfogadalmas szerzetes pedig önmagától beálló egyházi tilalomba esik. Az önmagától beálló felfüggesztés az 1333. kánon 1. §-ában leírt összes hatás életbelépésével jár. Ezzel egyidejűleg a klerikus magánál a jognál fogva a cselekedet következményeként el van mozdítva a hivatalából (194. k), a szerzetest pedig elbocsátottnak kell tekinteni az intézményből (694. k). A bűncselekmény megvalósulásához szükséges, hogy meglegyen a valódi házasságkötéshez elegendő beleegyezés és valamilyen nyilvános házasságkötési forma. Ha ez nincs meg, vagy a beleegyezést kényszer alatt adták, illetve azt csak színlelték, ez a bűncselekmény nem jön létre. Ezt a bűncselekményt nős diakónus is elkövetheti, ha pl. felesége halála után engedély nélkül akar újra megházasodni.4 A házasságkötés megtörténte önmagában elegendő a büntetéshez. A házasság- kötés nem feltétlenül foglalja magában az együttélést, és nem szükséges, hogy az elhálás megtörténjen.5 Ennek a törvénynek az alapja az 1087-1088-as kánonok előírása, melyek szerint érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, aki szent rendben van, vagy az, akit szerzetes intézményben tett nyilvános, örök tisztasági fogadalom kötelez. Míg a tisztaság olyan erkölcsi követelmény, amelyre minden krisztushívőnek törekednie kell, a celibátus, illetve a tisztasági fogadalom jogi kategória.6 2 De PaoliS, V. - Cito, D., Le sanzioni nella Chiesa, Cittá dei Vaticano 2001.2 360. 3 Beal, J.P., Doing What One Can: Canon Law and Clerical Sexual Misconduct, in Jurist 52 (1992) 642-683, 643. 4 ERDŐ P., Egyházjog (Szent István Kézikönyvek 7), Budapest 2003. 662. 5 BÁNK J., Kánoni jog, II Budapest I960. 859. 6 PROVOST, J.H., Offenses Against the Sixth Commandement: Toward a Canonical Analysis of Canon 1395, in Jurist 55 (1995) 632-663, 650.
