Kánonjog 7. (2005)
TANULMÁNYOK - Picardi Nicola: Vatikánváros Államának bírósági rendszere
34 Nicola Picardi Ságban a Törvényszék elnöke elnökölt, s abban részt vett magának a Törvényszéknek a legidősebb bírája, továbbá egy másik bíró, akit az említett módon neveztek ki. A főügyész és a kisegítők funkcióit a Törvényszék mellett működő megfelelő szervek látták el. A két Bizottság a legszélesebb jogkört kapta „az eljárási formák tekintetében is, kivéve természetesen a vitatkozó felek törvényes védelméhez szükséges garanciákat”. Viszont semmiféle fellebbezési szervet nem hoztak létre, amennyiben a két Bizottság ítéleteit az Apostoli Segnatura előtt lehetett megtámadni, restitutio in integrum végett előterjesztett folyamodvánnyal, a CIC (1917) 1905 és köv. kánonjai értelmében.9 Utóbb az 1946-os bírósági rendtartással, XII. Piusz a tárgykör újraszabályozásáról gondoskodott. Mindenek előtt ezen bírósági rendtartás 11. cikkelye rögzítette, hogy az egyházi fórumos hatáskörbe tartozó, tulajdoni vagy gazdasági jellegű polgári ügyekben (amelyek korábban az első Bizottsághoz tartoztak), a joghatóság a Vatikáni Törvényszéket illeti, jóllehet sajátos összetételben. Ilyen esetben ugyanis a Törvényszék nevében a Rota egy bírája járt el, mint elnök, akit évenként jelölt ki a Rota dékánja, továbbá e Törvényszéknek egy másik bírája, akit esetről-esetre a kiküldött elnökjelölt ki. Az eljárást a polgári perrendtartás szabályozta, amelyet éppen abban az évben bocsátottak ki. Végső soron e tekintetben az új elrendezés nagyobb érzékenységet mutatott a vatikáni jogrend szerinti igazságszolgáltatás egységességének elve iránt, és arra korlátozódott, hogy lényegében egyetlen sajátos részleget állítson fel a Vatikáni Törvényszéken. Ami viszont az egyházi fórum hatáskörébe tartozó egyéb ügyeket illeti, a bírósági rendtartás 12. cikkelye az elsőfokú törvényszék joghatóságát mondta ki, amely a kiküldött elnökből és a Római Vikariátus Törvényszékének két bírójából álló tanácsban járt el. A 12. cikkely utolsó bekezdése hozzáfűzte, hogy az eljárás módját a CIC szabályozza, nem pedig a vatikáni polgári perrendtartás. Helyesen mutattak rá10 11, hogy ilymódon azonban a Vatikán Állam Törvényszékétől különböző szerv jött létre, mintegy elővételezve az egyházi törvényszéket a Vatikán Állam területére. Mind a XI. Piusz-féle reform, mind a XII. Piuszé, nagyjelentőségű elméleti és gyakorlati problémákat hagyott azonban nyitva. Valójában mind az 1932. évi Bizottságok, mind az 1946-os Törvényszék, melyeket az egyházi fórum hatáskörébe tartozó tulajdoni és gazdasági természetű viták eldöntésére alkottak meg, mindkettő vegyes összetételű volt, azaz jellemzőjük a laikusok jelenléte is volt az ítélőtanácsban. Egyházi törvényszékekként való minősítésük azonban az akkor érvényben volt11 kánonjogi elv lerontását feltételezte, amely az előbb mondott egy9 ClPROTTI, Aggiornati, 369. 10 ClPROTTI, Aggiornati, 371. 11 Utóbb VI. Pál 1971. március 28-i Causas matrimoniales kezdetű motu proprio-'jànak. 6. cikkelyével, majd a CIC 1421. kánonjának 2. §-ával elfogadottá vált az a lehetőség, amely szerint a püspökségi törvényszékekre laikus bírákat lehet kinevezni. Vö. BONNET, P.A., Giudizio ecclesiale, 68-69.
