Kánonjog 4. (2002)
TANULMÁNYOK - Luis Navarro: A hívők társulási joga
A HÍVŐK TÁRSULÁSI JOGA 59 Biztos, hogy nem állíthatjuk azt, hogy egy társulás tagjává válni nem lenne a társulásijog gyakorlásának megnyilvánulása. A hiány abból a tényből fakadhat, hogy a 215-ös kánon a LEF tervezetéből fakad, mely megelőlegezte a hívők jogainak és kötelességeinek kihirdetését, de a Kódex számára fejlődést eredményező normatívákat adott. Elég volt tehát utalni ebben a törvényben a társulási jog lényegi tartalmára anélkül, hogy annak tartalmába részletesebben belementek volna. Esetünkben, jóllehet egy társulásba való fölvétel a társulási jog megnyilvánulását reprezentálja, ami nem jelenti azt, hogy minden hívőnek joga lenne ténylegesen a fölvételre abba a társulásba, amelyhez tartozni szeretne, mivel az ő jogának figyelembe kell vennie a társulásnak azon törvényét, mely a jelölteket fölvételhez enged valakit vagy sem. A fölvétel mint a társulásra való jog konkrét gyakorlása ezek szerint alá van rendelve a társulás engedélyének, a szabályzatok előírásai szerint41 42. Mondhatjuk tehát, hogy a LEF tervezetének szerkesztői nem tartották szükségesnek az alapvető jogok kihirdetésébe belefűzni a társulásba való fölvétel jogát, látván, hogy annak tényleges gyakorlása a szabályzatok feltételeitől függ. Ily módon kikerülhető az a veszély, hogy egy társaságba való fölvétel kérelmének elutasítása a hívő alapvető jogának megsértését jelentené. III. A TÁRSULÁSI JOG HATÁRAI, KORLÁTÁI Még ha a 215-ös kánon nem is állít határokat a hívő társulásának, mégis vannak, miként a hívők egyéb jogai számára, bizonyos határok, korlátok (223. kán.)43 Ezek között a kánon szerkesztői munkájában legvilágosabban előkerültek a társulás céljaira vonatkozó korlátok. A 215-ös kánon megállapítja, hogy a hívő szabadon társulhat „ad fines caritatis vel pietatis, aut ad vocationem Christianam in mundo fovendam”44. Tehát a hívő társulási jogaiba nem számítanak bele a világi, ideig tartó célok45, sem a natura sua az egyházi hatóságnak fönntartott célok (301. kán. 1. §.)46. Az egyházi hatóságnak fönntartott célokat a hívő csak akkor gyakorolhatja, ha azt megelőzi a hatóság olyan aktusa, mely által felajánlja a hívőnek ezt a lehetőséget (315. kán.)47. A hívőnek joga van a szabad társulásra autonómiájának területén belül, vagyis magának a hívőnek mint ilyennek a saját céljainak területén belül48. A társulásnak ez a benső határa alapjából fakad és meghatározó. A 215-ös kánon első szerkesztéseiben, az Apostolicam Actuositatem Decretum 19. pontját követve megerősödött az egyházi hatósággal való debita relatio követelménye49. Ezt a záradékot, mely később kritikai megjegyzések célpontja lett50, 41 A nyilvános társulásokról mint a társulási jog gyakorlásának területéről v.ö. P.A. BONNET, De christifidelium consociationum etc., i.m., 589. old. 42 Az állami területen «nem létezik (...) alapjog szintjen a polgárok olyan joga, hogy részt vegyenek már megalapított társulásban. Ezért van, (...) hogy általában a társaságba való belépés törvény szerint alá van vetve a már bcntlévő tagok törvényes kiválasztó ítéletének, figyelembe véve a kérvényező érdemeit, a szabályzatnak megfelelő követelményeket a fölvételhez». M. BASILE, Associazione, III) associazioni non riconosciute, in Enciclopedia giuridica, Olasz enciklopédiái Intézet, III. kötet, i.m., 8. old. 43 Miként a tanításból az világossá vált, a hívők jogainak vannak benső és külső határai. Az elsők a jogok alapjaiból és jelentéséből fakadnak. A másodikak: a másik személy jogai, a hierarchia működése és a közjó. V.ö. J. HERVADA, Diritto costituxionale canonico, i.m. 94. és következő old.
