Kánonjog 4. (2002)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Ritusközi (egyházközi) gyóntatási fegyelem a katolikus egyházban
RlTUSKÖZI (EGYHÁZKÖZI) GYÓNTATÁSI FEGYELEM A KATOLIKUS EGYHÁZBAN 13 1370.k. 1-2. §; 1382. k.), amely eltiltja őt a szentségek felvételétől, de nem zárjaki a gyónás érvényességét16, a keleti pap érvényesen feloldozhatja őt, bár az ilyen fel- oldozás nem lenne megengedett. A meg nem engedettség oka nem közvetlenül a latin Codex tilalma, hiszen az nem „vonatkozik” a keleti katolikusokra, és így nem kötelezi őket (1. k.). Csakhogy a latin Codex hatása a keletiek számára - akárcsak a keleti Codex hatása a latinok számára17 - nem merül ki a szabályok közvetlen kötelező erejében, hiszen az általában nem áll fenn azok vonatkozásában, akik az adott Törvénykönyvnek nem címzettjei. Az indok tehát abban keresendő, hogy azok a törvények, amelyek egy személy jogállását határozzák meg az Egyház közösségén belül, közvetett kötelező erővel rendelkeznek az elöljárók vagy szent- ségkiszolgáltatók számára, akik az illetőtől különböző sajátjogú egyházhoz tartoznak. Nekik ugyanis a más sajátjogú egyházakhoz tartozó hívők jogképességét vagy jogképtelenségét tiszteletben kell tartaniuk, amikor az ő vonatkozásukban bizonyos cselekményeket végeznek18. Állításunk érvényességét nem érinti, hogy a régi Codex néhány magyarázója szerint a cenzúrák fenntartása is magában foglalta annak a bűnnek a fenntartását, amely olyan bűncselekményt valósított meg, amit a jog fenntartott cenzúrával sújtott19. Ezt a véleményt ugyanis már olyan kiváló szerzők cáfolták meg meggyőző érvekkel, mint Felice Cappello, aki hangsúlyozta, hogy az olyan cenzúrával összekötött bűn alóli feloldozás, amely akadályozza a szentségek felvételét, mint például a kiközösítés, érvényes, ha a gyónó lelki felkészültsége megfelelő, hiszen a bűnöknek a cenzúrára tekintettel való (ratione censurae) úgynevezett fenntartása nem vonja meg a gyóntató joghatóságát (jurisdictio) az adott bűnre nézve, csupán annak gyakorlását tiltja20. Ha már Felice Cappello is elfogadta az ilyen esetekben a feloldozás érvényességét, akkor ma nekünk sokkal inkább el kell fogadnunk azt, hiszen a latin Codex már nem ismeri a fenntartott bűnök intézményét. Márpedig a 18. kánon hangsúlyozza, hogy azokat a törvényeket, melyek a jogok szabad gyakorlását korlátozzák, szorosan kell értelmezni, a 10. kánon pedig úgy rendelkezik, hogy ahhoz, hogy egy törvényt a jogcselekményt érvénytelenítőnek vagy a sze16 Vö. CIC 10. k.; J. ARIAS, Comentario al c. 1331, in Código de Derecho Canónico. Edición anotada, a cargo de P. LOMBARDIA-J. I. ARRIETA, Pamplona 1983, 805; J. BERNAL, Comentario al c. 1331, in Comentario exegético al Código de Derecho Canónico, ed. A. MARZOA - J. MIRAS-R. RODRÍGUEZ-OCANA, Pamplona 1996, IV/1, 357-358. 17 Hacsak nincs kifejezetten másképp megállapítva (CCEO 1. k.). 18 Vö. M. BROGI, II nuovo codice orientale e la Chiesa latina, in Antonianum 66 (1991) 48-49; P. ERDŐ, Questioni interrituali (interecclesiali) del diritto dei sacramenti (battesimo e cresima), in Periodica 84 (1995) 320-322. 19 N. FARRUGIA, De casuum conscientiae reservatione, Taurini 1922, 13 („ratione censurae”). 20 CAPPELLO, Tractatus (vö. 9. jegyz.), II, 307, nr. 356 („An valide quis absolvatur a peccatis si prius absolutus non fuerit a censuris. - Sermo est de censura, ut patet, quae impedit sacramentorum susceptionem, v. g. de excommunicatione. Absolutio in casu per se valida est, dummodo poenitens sit rite dispositus seu nihil obstet ex parte ipsius ad sacramentum poenitentiae valide et licite suscipiendum. Sane, reservatio peccati ratione censurae non privat confessarium iusrisdictionc circa illud peccatum, sed solum prohibet ne ipsa utatur, antequam censurae vinculum sublatum fuerit”).
